2018. október 19., péntek

Úszni

pedig kell Szifnoszon, akkor is, ha nem éppen a strandjairól híres. Elvégre hétköznapi
 turistást játszunk idén. A napkelte szokásos végigasszisztálása közben kávézunk,


9-kor reggelizünk, 9:50-kor kocsiba ülünk, 10:05-kor Kadhe, azaz a 39. számú torony

 

kóróvirágokkal kívül


s belül.


Ma Vathi környékén keresünk valami jól fürödhető strandot.


Otthon a bal oldalon található Tsopost néztük ki magunknak,


de ott már van egy család, így tovább jövünk egy még kisebb,


szeparáltabb öbölbe, ahol rajtunk kívül órákon keresztül nincs senki. 
Ezt egy hatalmas szikla választja el Vathi híresen homokos, banánhajós, zeneszótól hangos,
 bícsbáros partszakaszától. Kis dezsavűm van, apró kavicsai is Miloszéira hajaznak. Jó itt.


Hazafelé azért körbefutjuk Vathit,


a Taxiarchist* keressük, ami persze nem az, ami a település közepén áll. Sok itt a nép, a tavernák 
egészen a partra épültek, vendégeiknek az asztalnál ülve nyaldossa lábát a tenger...szinte.


Hazafelé fantasztikus képződmények állítanak meg: sokéves, 
nedvességtől megkötött építőanyag, talán szárazbeton a szétfoszlott zsákokban. 

Mondják, szigá-szigá...


Mi sem rohanunk, a közelben leparkolunk, pár 100 méter után a bozótosban útjelző.


Közvetlen alatta sötétmély üreg.


Természetesen leereszkedünk


Stalagmiko cseppkőbarlangjába,


miatta hoztunk idén fejlámpát is magunkkal.

 

A mélyebb kürtőbe kötélhágcsó vezet, denevérek pásztáznak alattunk a mélyben.
Rájuk nem vagyok kíváncsi és arra sem, minek/kinek a, pláne mi által 
széttrancsírozott csontja hever a földön.


Hív a felszín, vár a napsütéses kék.


Ezután jól elhúzzuk a sziesztát, olyannyira, hogy mire észbe kapunk, kérdésessé válik, 
elérjük-e az első itteni naplementénket. Felfelé száguldunk a szerpentinen, 
akár csak előttünk  és mögöttünk oly sokan. Konvojban érkezünk fel az Agios Simeonhoz, 
naná, nem maradhat a franciák előtt egyetlen rejtett zug sem  Szifnoszson.


A bejárat előtt pingamadárka,


alattunk Kamares,


alattunk a mélyben Kamares.


Pillanatokon belül lemegy a nap.


A szelfik és csoportképek gyors kattintása után megüresedik a szikla. 


Lassan indulhatunk


a konvoj utolsó maradékaival.


Viszlát, Simeon, nincs miért visszajönni hozzád, pipa.
😢


Holdbarátunk


ma Lempesis asztala fölött ragyog ránk igazán.


A kapribogyó-saláta is pipa.

*
Ez sem AZ a Taxiarchis, holott EZ ma már a második.

2018. október 16., kedd

Pirkadatkor kelek,

naná, húzok a teraszra, hív a keleti égbolt.


Nem csalódom, igazán pompás előadással köszön rám


 az első reggel Szifnoszon.


Szénhidrátokban bővelkedő reggelink elfogyasztása után megkezdhetjük a sziget szisztematikus feltárását. Első úticélunk a legészakibb pont, onnan ellátni egészen Serifosig.


Kietlen része ez a szigetnek, épp olyan, amilyennek egy görög szigetet szerethetek.
Csupa kék, csupa kő, csupa terméketlen, illatozó forróság.


A közel s távol egyetlen árnyékos helyén hagyjuk Jucit,


majd Cheronissos öble mellett felgyalogoltunk


a félszigetre.


Félúton egy tengertől tengerig húzódó kőkerítést találunk. 
Balra alapos, fakapus,


jobbra ellenben megjelenik az eszkába.


Kicsit távolabbról visszafordulva látszik az egész:
mintha a civilizáció határvonala* húzódna ott.


A félsziget legfelső pontján áll


Agios Georgios egyik temploma.


Belül a szokásos látvány fogad, viszont ezzel szemben, a hátunk mögött a falban egy apócska nyílás. 
Állítólag a szigeten sok olyan templom is van, ahol egy nyitott szoba várja a megfáradt vándort, 
de ez az egyetlen, ahol valóban látunk is valami olyasmit. Az ugyan titok marad, hogy lehet
 oda bejutni, ajtaja zárva, ezen a picurka nyíláson ember nem paszírozza át magát.

 

Hetvenhat torony maradványai találhatóak a szigeten, ezek valamikor 
az időszámításunk előtti 6-3. században épültek, erődként, őrtoronyként, raktárként 
funkcionálhattak. Mindegyikük kb. 8 méteres átmérőjű, kétszintes épület lehetett. 
Az elmúlt évszázadok alatt erősen megrongálódtak, köveiket elhordták, mára a legtöbb 
alig felismerhető. Itt, a Georgiosz fölötti szinte a földdel egyenlő, valószínűleg 
meg sem találnánk, ha nem jelezné tábla az eredeti helyét.



A förszttáuernek különösen jól áll a kék meg a fehér


itt marad egy időre a hollandi szerelmespár.


Kis bozótharcot biztosan megérnek majd valakinek**.


Visszafelé gyorsan rákukkantunk Cheronissos párházacskás halászfalujára.


Kellemes, nyugodt hely, gyerekes családoknak valós,
minket nem marasztal.


Pár pillantás a tetők kerámiadíszeinek elbűvölő sokféleségére.

 

Lassan dél van, ideje valami normális bícs után néznünk, legyen az földutas,


végén csak gyalogolhatós, lefelé a szerpentinen.


Azúrkék öböl: Vourloudia strandja.


Minden normális ember az öböl közepéről indulna a vízbe, ellenben Tóni nyösztet, 
a sziklák mellett, létrán csobbanjak, hja, olyan biztos úszó vagyok, rajtam a szuper úszómaszk!

Nyígok. Érdekes színfoltjai leszünk a partnak mi ketten: 
valaki aki azt figyeli, a férjem nem-e elveszejteni*** akar épp itt.


Kijövök inkább ücsörögni a sziklákon és morgolódni, 
hogy Sifnos vizeibe én ugyan soha többé de nem...


Aztán nincs más dolgunk (igen, mindkettőnknek), mint duzzogva caplatni föl a kocsiig.


Lábunk előtt minduntalan megcsillan Apollon aranya.


Az viszont már egy másik napnak a meséje.

*
A googlemaps-on is tökéletesen kivehető a vonala.

**
Jött és vitte, utaztatta a görög szigetvilágban Wind&Water.

***
Ja, van életbiztosításom végül is.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...