2018. június 15., péntek

Ma délután

a régi iskolámba voltam hivatalos, és négy év után majdnem ugyanazzal 
a torkomig hatoló gyomorgörccsel indultam útnak, mint egykor. 

Mennem kellett, most nem magamról  volt szó, hanem a legimádósabb osztályomról. 

Rettenetesen aggódtam, hiszen nagyok már, hozzájuk sem lehet érni tán, 
kamaszok, némelyik majdnem kettő méter, a hóna alatt elférek...

Amikor megláttak, azt nem tudom leírni. 

Nyaláboltak és néztek és fecsegtek és mosolyogtak és újra és újra 
egymásra tekintettünk és nem tudtam elhessegetni az arcomról a hülye vigyort. 
Nem is akartam.

Dezsavű.


Gyönyörűek mindannyian, náluk szebb nyolcadikosokat nem láttam még soha.

Üres kézzel persze ballagásra nem megyek, kulcstartót fabrikáltam nekik,
(a maradék tizenkilencnek)


meg az élet nagy igazságát útravalóul.
Talán egyszer mindegyikőjük érti s meg is éli.


"A boldogságod kulcsát magadban keresd!"
Bea néni*

És a szüleik? Ha tudnátok! Az meg a ráadás.

*
Igen, T. Bea néni. 

Rendes idézetet kulcsról, életről, boldogságról nem találtam,
ezért kénytelen voltam magamból kiókumulálni eztet.

😁


2018. június 3., vasárnap

Ma induláskor

belibbent a kocsi ablakán egy répalepke, a blúzomon utazott velünk Budaörsig.
 Amikor óvatosan kikapcsoltam a biztonsági övet, csapott kettőt a szárnyával, 
majd a Mountex előtt élettelenül az aszfaltra* pottyant.


Olyan nagy bennem a békesség, hogy rám szállt meghalni egy pillangó?

😍

Nem, nem hagytam ott, elvittem a fűre, fűben egy virágra.

2018. május 30., szerda

Tőmondatos tavaszzárós

Élek, vagyok, dolgozom, akarom mondani munkálkodom az iskolában, 
lassan itthon is csak azzal vagyok elfoglalva. A férjem időnként 
(kb. minden este, amikor nyírokszerkeszteknyomtatokragasztoktipródomjavítok)
 elviccelődik azon, hogy feljelenti az iskolát,miközben nem a sulival van gond, 

hanem velem, mert bennem kanyarodik vissza minden odáig.

Pedig fotózok mindenféléket és elég sokszor, hogy Nektek megmutassam, 
ha már erre a magamutogatósdira adtam évekkel ezelőtt a fejem.  

Aztán a kép a gépen, a bejegyzés meg a fejemben marad rendszerint.

 

Az idei tavasz első virágzó mandulafája már a termését neveli.

2018. március 30., péntek

Húsvét

pedig nincsen birka nélkül, egy hete elő is kaptam 
a mintadarabhoz szükséges anyagokat és eszközöket.


A kölykök már teljesen hozzászoktak ahhoz, hogy milyen nagy természetvédőn 
újrahasznosító vagyok, így nem rökönyödnek meg azon, ha a leendő testben 
egy korábbi vitaminos- vagy bonbonos doboz reinkarnálódik a kezeik közt.


Nyilván a fantasztikus gyilokbogyóm dobozát nem viszem be nekik, 
az csak az itthoni alaklemez, különben is jobban örülnek valami csokisnak.


Ezekkel nem érdemes sokat lacafacázni, a két bóti hurcikapálcikát gallyacskát
a tűzőgép segítségével a két karton közé rögzítem így, ni 7 másodperc.


Aztán jöhet egy mellékszál, a hogyan nem csinálunk báránykát...

Szóval így mégse nem, mert (akármennyire is, de) sajnálnám 
a gyapjúfonalaim egy részét eltechnikaórázni, meg különben is, mit mondanék
 a gyerekeknek, amikor megkérdezik a szokásost, hogy

Beanéniezttetaláltadki*

?


Szóval azt ott fönn nem, de a hátsó sorban balról a másodikat azt, igen.


Papírszalvéta tépve, morzsolgatva, felragasztva, pofásítva, satöbbi.


Nagyobbaknak itt a haladó változat gyapjú- és filcutánzatból varrva.


Vidám húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!


*
Baromi jó orruk, fülük vagy nemtommijük van ehhez, 
ha ppt-t csinálok vagy dolgozatot vagy báármit, 
akkor ez igen fontos kérdés ez a számukra... 

...plussz a hangsúly...

😵

2018. március 19., hétfő

Végre

megtaláltam leendő tulajdonosát az eddig szekrény mélyén őrizgetett tanulós könyvnek 
és mivel az illetőcske időnként egy, olykor kettő copfocskát visel a füle mellett, 
így ő került a gyorsan (két nap alatt) megvarrt borítókra. 


Amint látjátok, vidámítottam kicsit a lapok összefogásán is.


Ágyő, Bejka jáTéka, remélem jól szórakozik veled 
Danácska az ő mamácskájának a kezében.

Pusza!

2018. március 15., csütörtök

Március tizenötödike

kedves ünnepünk volt tavaly a második bében


és most a harmadik bében pláne,


mert az 1000-es számkörben ehhez kapcsolódóan osztottunk 
egyjegyűkkel és kerek tízesekkel.



Ablakunk végre a tavaszra nyílik, azon befelé madárcsicsergés hallik, és nem annak 
a szomszéd tyúknak a hangja, amelyik nagy erőlködések közepette tojást tojik. 


A Petőfis kokárdák ötletgazdája, Bozzayné Pintér Krisz,
akinek itt is köszönöm a megosztást.

A kokárdához szükséges Petőfi fejeket és leírást, 
illetve a huszáros színezőt szívesen átküldöm pdf-ben, ha kéred.

2018. január 28., vasárnap

Templomban térgyeplős

Persze ez nem olyan térdepelés ám, gondolhatjátok, bár az áhítat majdnem megvan 
az üvegpadló alatti Árpád-kori szentély okán. Az egyszerű, laikus, magunkfajta halandó
 közelebbről nem láthatja, mert odalenn állandósult a szentségimádás pontosan az oltár alatt.

Az oltár alatt, amelyben muránói ereklyetartóban ottan látható beépítve 
Szent Gellértünk sarokcsontja. Ergó azt imádják odalenn!?

Világosítson már valaki fel ezekről a vallási rituálékról, mert bennem általában meghűl a vér 
az ilyesmi ereklyéktől, anno Páduában a helyi Szent Ferenc megaszalódott nyelvétől 
és Sienában Szent Katalin hasonló állapotú középső ujjától is egészen 
más irányba futottak a gondolataim, dementen.


A röpke 760 kilométeres kitérő után térjünk vissza gyorsan a Belvárosi Főplébánia Templomba,


Budapest legrégibb templomába,


ahol a régi belbecset majdhogynem teljesen elfedi a mai külcsín.


Mi, akarom mondani, ki az, aki mindezek ellenére idehozott minket?
Egy 700 évig vakolat alatt rejtőzködő Trónoló Madonnácska
meg az ölében az anyjának almát nyújtó dedecske.*


Az idők tanújának nevezik a templomot, mert 
a római kortól 20. századig minden kor hagyott rajta nyomot. 

Zsigerileg érzékelhető folytonosság.

 

Mellesleg ezer titok és érdekesség.

Különben meg ébred a tavasz,


a jégtörős, a sugaras hív magával


a Margitszigetre,


ahol kinyílott a téltemető.


*
Miáltal a nő csak bűnös lehet, vagynagyritkán szencűz.

2018. január 22., hétfő

Biztos

jelei a télnek: Milosz befagyott,


sőt, be is havazódott, 


és a szomszéd diófája varjakat terem.


Mindeközben a radiátor tövében egy táska készítését


fotózom lépésről lépésre.

2018. január 14., vasárnap

Naná, hogy idén

is van garázslakónk! 
Október végén találtuk, teljes 13 dekájával zabálta a macskakaját az etetőcsőben. 
Az döbbenet, mennyire apró egy ekkora sünőke! 
Simán belefér egy namilyen joghurtos doboz aljába.

 

Pár pillanatig töprengtünk most is fogság/szabadság megunhatatlan kérdésén, aztán 
zsupsz, nagy örömmel rabosítottuk. Élje túl nálunk a telet, a jól bevált luxuskecóban.

Ő Hilda, a  disznókirálynő. 



A homloka fölött ugyanis világosabbak a tüskéi, mint a teste egyéb helyein, 
így kedvező fényviszonyok mellett diadémnek, esetleg koronának nézhető éket visel. 



Azt mondták, hogy minden sün egyéniség, de csak laktában fedeztük fel, mennyire
 különböző lehet az intelligenciakvóciensük is. Tivadar nem lehetett egy észlény, esetleg 
ösztönlénynek, ha mondanám, de bezzeg Hilda! Az alom tisztításakor önállóan kimászik 
egy vödörbe és aztán önállóan vissza is mászik a tiszta ketrecbe. Nem mellesleg csodás vackot 
képes építeni magának szalmából és saját maga által miszlikbe tépett újságpapírból.



Mostanában többnyire alszik. 

Tél van, hát működik a biológiai órája. Néha megébred, 
zabál falatozik, bealszik. Félig hibernált nyújtózkodásától teljesen készek vagyunk. 


Egyébként nem kínozzuk.

Hilda beköltözésének harmadnapján találtunk az utcán egy 9 dekás kiskölyköt, 
hazahoztuk azt is, etettük, gondoztuk, de nagy bánatunkra harmadnapra elpusztult.
 Búcsúzóul Hildára hagyományozta a bolháit, azokat Hilduci másnapra kinyiffantotta. 

Mondtam már, milyen okos ez a ráadásul disznókirálynő?

2018. január 8., hétfő

Csak

egy kép


és ahogyan az készült,


mert hiányoznak a kövek,


az emelkedők


és a naplementék.


Masinériája a kezdetnek.

2018. január 5., péntek

Az elmúlt

napokban a blogok jelentős részén megszülettek az előző évet értékelő posztok. 
Kicsit elhűltem és nyomban el is szégyelltem magam, mennyi mindent készítettek mások 
és mennyi mindent nem készítettem én. Valamit azért csak csinálhattam a 365 nap alatt, 
de annak a valaminek egészen minimális mértékben volt köze a varricskához. 

Kész csoda, hogy mindennek ellenére olvasóim száma stagnál és nem csökken*.

Na, lássuk a teljes tavalyi termésem háromnegyedét...


Füzetcipelősnek indult, csak kicsinek bizonyult zöld a táska,
ezért varrtam egy nála nagyobb,


a képen szintén kicsinek látszó, de tökéletesen bevált méretű 


teremkulcs-tartós, füzetcipelős,


bordó táskát.


Ez utóbbi világos színeinek elirigylése okán készült 
a rózsaszín füzetcipelős bevásárlós szatyor a zöld méretben.


Szabnom sem kellett sokat, mert évekkel ezelőtt lenyirbáltam minden vacak anyagomból 
2-2 négyzetet egy majdani szivárványos takaróhoz, na persze, az sem készült el. 
Táskatriumvirátussá (is) lényegült inkább.


S lőn még negyedik hasonlatosság, de nem tartottam fontosnak, hogy arról fotó készüljön.

*
Köszönöm, hogy kitartotok mellettem.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...