2018. december 31., hétfő

2018-ban

az életünk szinte minden területén voltak érdekes, mi több, nagyobb léptékű változások,
ezért kivételesen a blogon is szükségét érzem az évértékelésnek. Természetesen ezernyi mást
 is megéltünk, itt csak a legfényesebbeket mutogatom. Az árnyékok maradhatnak árnyékban.

😉 

Január

Mindjárt nagy bejelentéssel kezdődik az év, a húgom gyereket vár.


Február

Életemben először képes vagyok táncot (charlestont) lejteni rojtos, testhez simuló ruciban, 
a fejemen aranyflitteres pánton billegő kakastollal mintegy 300 szülő előtt.  Sőőőt,
előtte még énekelek is egy subidubiduápot tantestületünk női karával.


Március

Soha világéletemben nem kívántam diplomákat halmozni, örökre sima mezei tanító néni maradok, 
de legalább ettől a hónaptól pedkettő. Megvédem tsodás és állati hasznos portfólióm.


Április

Az iskolai gálán Ruminizunk. Kedvenc képem a várakozás pillanatait örökíti meg: 
a sárkány egyik feje a "Legyetek jók, ha tudtok" című filmet nézi éppen.
(A filmválasztás nem az én ízlésemet tükrözi, sőt, nem is a gyerekekét.)


Május

Veszünk az állatkereskedésben egydoboznyi (25 db) tücsköt, aztán elengedjük őket 
a kertben, daloljanak egész nyáron a fülünkbe! Nem mellesleg a gyerekeim okoznak 
sok-sok örömöt mindenféle területeken. Nagyon szép időszak a suliban.


Június

Véget ért a suli, azt lezárandó testületileg meglátogatjuk a Békás-szorost(is).


Július

Sifno-Szifnos-Szifanto


Augusztus

Elkészül az év varrós projektje. A húgom kisfiának szobájába készítek lámpáttakarót,
 fejvédőket, játéktartót, faliképeket és függönyt, neki meg egy nagy, kórházi táskát
Jó móka volt, minden pillanatát élveztem, pláne, hogy nyári szünetben...


Szeptember

3-án Kisember születik a családunkba s lesz a neve Olivér. 
Bűbáj, gyönyörűséges, csupamosoly, tündér és végre unoka!


Október

Tavaszi túráink során beleszerelmesedtem Nógrádba, ami őszre is tartogat 
rengeteg meglepetést (és kilométert), elképesztően gyönyörű idén az ősz.


November

Végre megírom az utolsó szifnoszi bejegyzést, és végleg elbúcsúzom a szigettől.


December

Iskolai bajaimra a varrásban lelek vigaszt és kivarrok magamból sok-sok árnyékot.


Tartalmas év volt, küzdelmekkel teli, nagyon szép, teljes év.
Ideje lezárni és várni az újat, a 2019-est és annak a nagy kérdéseit:

Mit hoz a holnap?
És hogyan tovább?*

😈

Csupa szépet s jót hozzon Nektek az új év, mindenből épp olyat és pont annyit, amit vártok!

*
Hallom a negyedikesek hangját kórusban, hogy ésselnemkezdünkmondatot.

2018. december 29., szombat

Márpedig

a karácsony nekem örökkétig


 

piros meg fehér marad.

 

A szifnoszívekből leesett mellékszívecsek elég jól mutatnak a tavaly zsákmányolt százforintos* ósanfácskán, melyre az iskolai vásár forgatagából 300 pénzért megszabadított manólányka** vigyáz***.

*
Mert akkor hiányzott neki kettő lába.

**
Nem kellett ő senkinek, bámult rám kétségbeesetten.
Bezzeg azóta milyen kiegyensúlyozott!


***
Plussz a tavalyi csillagunk, amit a suliban készítettünk a zanyáknakapáknak.

2018. december 27., csütörtök

Karácsony

előtt nem voltam valami jól. Komoly válságban voltam/vagyok pedamókusilag, ám
problémáim tömkelege nem idevaló. Lehet, új blogot nyitok "Egy tanító keservei" címen.*

No, a lényeg a lényeg most... A szokásos képeslapos ajtónk, ami idén háromszor váltott
kinézetet. Az első képet nem találom**, csokipapírok-belépők kombó volt azon, mint úgy
általában az évnek adott szakaszában mindig. Amikor hazajöttünk a nyaralásról 
és nekifogtam annak a neverendig Sifnosztorinak, akkor ilyenre váltottam. 



És természetesen december harmadik hetében kezdett épülni ez.



Idén is akad köztük kézműves lap, csupa új ötlet és szépség. A többség "sima, bóti". 
Az öröm mindegyik esetében ugyanaz: a felfedezésé a postaládában majd a rácsodálkozásé,
hogy ő is írt, végül az olvasásé, majd a rátekintgetésé, most is, ahogy a kanapén ülök
és írom ezt a bejegyzést. Kedves sorok, pár személyes üzenet. 



Nincsen is másra szükségem,  csak a láthatatlan kapocsra, ami nem a kötelesség. 

Idén van köztük egy nagyon különös lap. Külsejére egy negyedikes kislány rajzolt madarat, 
belsejére az anyukája nyomtatott a madárról mesétNekem, ...



Mélyen érintett nagyon, éppen mélységesen mély gyötrelmeim közepén.

Azóta picit könnyebben vagyok.***

Azért elolvasom majd újra és újra és újra.

Köszönöm!

* Avagy mesék/történetek a mai közoktatásból?

** Lásd alant, meglett. 

*** Másodszor még nem mertem elolvasni.

  

Konyhaajtó 2018.

2018. december 22., szombat

Hosszú-hosszú évek

hagyományát törtem meg azzal, hogy idén nem készítettem egyetlen képeslapot sem.*
Nem ám azért, mert nem jutott rá időm s nem azért, mert elment volna a kedvem 
esetleg kifogytam az ötletekből. Á, dehogy!

A készülődés júliusban kezdődött, valamikor Szerbia északi részén, 
az akkor még véget nem érő utazás "kínjait" enyhítendőn kezdtem varricskálni.


Az odaúton már nem is tudom, hány született, de az első négy biztosan az volt, 
aminek a közepébe a két szatyorból megmaradt négy pici darab kéziszőttes került. **


Az Agnanti teraszán született még néhány, 


így lettek pontban tizenketten***, teljesen véletlenül.


Kettő a szigeten maradt, egy pedig nálam, a többi borítékba került 


s utazott szívemnek kedves emberekhez.

 

Képeslap helyett, szeretettel.

*
Csak a Jóisten a megmondhatója, mióta szórakozom ezzel decemberben...  Gondoltam magamban, 
ki a csuda tudná nekem ezt megmondani, aztán jött egy válaszlap valaki számomra 
nagyon kedves személytől,  aki a gondolatban feltett kérdésemre a lapja utóiratában válaszolt: 
ő 2000-ben kapta tőlem az első ilyen lapot.
Láthatatlan és végtelen hosszú cérna, ami összefűz vele.

**
Az akasztók meg a bojtok is annak a rojtjaiból lettek, persze...

***
A képről egy hiányzik, az Juciból került borítékba.

2018. december 8., szombat

Itt van

a december, érkezőben a sapkaszezon, akarom mondani, a manók ideje.


A legöregebb és a legfiatalabb pár napig még együtt.
Az utóbbi vagány rövidnacit és új fazonú sapekot kapott.

Egyéb manóügyi bejegyzéseim itt.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...