2018. január 28., vasárnap

Templomban térgyeplős

Persze ez nem olyan térdepelés ám, gondolhatjátok, bár az áhítat majdnem megvan 
az üvegpadló alatti Árpád-kori szentély okán. Az egyszerű, laikus, magunkfajta halandó
 közelebbről nem láthatja, mert odalenn állandósult a szentségimádás pontosan az oltár alatt.

Az oltár alatt, amelyben muránói ereklyetartóban ottan látható beépítve 
Szent Gellértünk sarokcsontja. Ergó azt imádják odalenn!?

Világosítson már valaki fel ezekről a vallási rituálékról, mert bennem általában meghűl a vér 
az ilyesmi ereklyéktől, anno Páduában a helyi Szent Ferenc megaszalódott nyelvétől 
és Sienában Szent Katalin hasonló állapotú középső ujjától is egészen 
más irányba futottak a gondolataim, dementen.


A röpke 760 kilométeres kitérő után térjünk vissza gyorsan a Belvárosi Főplébánia Templomba,


Budapest legrégibb templomába,


ahol a régi belbecset majdhogynem teljesen elfedi a mai külcsín.


Mi, akarom mondani, ki az, aki mindezek ellenére idehozott minket?
Egy 700 évig vakolat alatt rejtőzködő Trónoló Madonnácska
meg az ölében az anyjának almát nyújtó dedecske.*


Az idők tanújának nevezik a templomot, mert 
a római kortól 20. századig minden kor hagyott rajta nyomot. 

Zsigerileg érzékelhető folytonosság.

 

Mellesleg ezer titok és érdekesség.

Különben meg ébred a tavasz,


a jégtörős, a sugaras hív magával


a Margitszigetre,


ahol kinyílott a téltemető.


*
Miáltal a nő csak bűnös lehet, vagynagyritkán szencűz.

2018. január 22., hétfő

Biztos

jelei a télnek: Milosz befagyott,


sőt, be is havazódott, 


és a szomszéd diófája varjakat terem.


Mindeközben a radiátor tövében egy táska készítését


fotózom lépésről lépésre.

2018. január 14., vasárnap

Naná, hogy idén

is van garázslakónk! 
Október végén találtuk, teljes 13 dekájával zabálta a macskakaját az etetőcsőben. 
Az döbbenet, mennyire apró egy ekkora sünőke! 
Simán belefér egy namilyen joghurtos doboz aljába.

 

Pár pillanatig töprengtünk most is fogság/szabadság megunhatatlan kérdésén, aztán 
zsupsz, nagy örömmel rabosítottuk. Élje túl nálunk a telet, a jól bevált luxuskecóban.

Ő Hilda, a  disznókirálynő. 



A homloka fölött ugyanis világosabbak a tüskéi, mint a teste egyéb helyein, 
így kedvező fényviszonyok mellett diadémnek, esetleg koronának nézhető éket visel. 



Azt mondták, hogy minden sün egyéniség, de csak laktában fedeztük fel, mennyire
 különböző lehet az intelligenciakvóciensük is. Tivadar nem lehetett egy észlény, esetleg 
ösztönlénynek, ha mondanám, de bezzeg Hilda! Az alom tisztításakor önállóan kimászik 
egy vödörbe és aztán önállóan vissza is mászik a tiszta ketrecbe. Nem mellesleg csodás vackot 
képes építeni magának szalmából és saját maga által miszlikbe tépett újságpapírból.



Mostanában többnyire alszik. 

Tél van, hát működik a biológiai órája. Néha megébred, 
zabál falatozik, bealszik. Félig hibernált nyújtózkodásától teljesen készek vagyunk. 


Egyébként nem kínozzuk.

Hilda beköltözésének harmadnapján találtunk az utcán egy 9 dekás kiskölyköt, 
hazahoztuk azt is, etettük, gondoztuk, de nagy bánatunkra harmadnapra elpusztult.
 Búcsúzóul Hildára hagyományozta a bolháit, azokat Hilduci másnapra kinyiffantotta. 

Mondtam már, milyen okos ez a ráadásul disznókirálynő?

2018. január 8., hétfő

Csak

egy kép


és ahogyan az készült,


mert hiányoznak a kövek,


az emelkedők


és a naplementék.


Masinériája a kezdetnek.

2018. január 5., péntek

Az elmúlt

napokban a blogok jelentős részén megszülettek az előző évet értékelő posztok. 
Kicsit elhűltem és nyomban el is szégyelltem magam, mennyi mindent készítettek mások 
és mennyi mindent nem készítettem én. Valamit azért csak csinálhattam a 365 nap alatt, 
de annak a valaminek egészen minimális mértékben volt köze a varricskához. 

Kész csoda, hogy mindennek ellenére olvasóim száma stagnál és nem csökken*.

Na, lássuk a teljes tavalyi termésem háromnegyedét...


Füzetcipelősnek indult, csak kicsinek bizonyult zöld a táska,
ezért varrtam egy nála nagyobb,


a képen szintén kicsinek látszó, de tökéletesen bevált méretű 


teremkulcs-tartós, füzetcipelős,


bordó táskát.


Ez utóbbi világos színeinek elirigylése okán készült 
a rózsaszín füzetcipelős bevásárlós szatyor a zöld méretben.


Szabnom sem kellett sokat, mert évekkel ezelőtt lenyirbáltam minden vacak anyagomból 
2-2 négyzetet egy majdani szivárványos takaróhoz, na persze, az sem készült el. 
Táskatriumvirátussá (is) lényegült inkább.


S lőn még negyedik hasonlatosság, de nem tartottam fontosnak, hogy arról fotó készüljön.

*
Köszönöm, hogy kitartotok mellettem.

2018. január 1., hétfő

Viszonylag

reggel kerültem egyet a kertben, hogy megtaláljak egy feltehetően génhibás növénytövet. 

Azt természetesen nem leltem meg 2018-nak fénytelen első óráiban, 
így tökéletesen időszerűvé vált az este összeügyködött szerencsehozó csokrocskám. 


Mivel az óév utolsó pillanataiban készült, ma pedig nem illik bevarrni 
egyébként sem létező tyúkjaink sejhaját, gyöngyözése, továbbhímzése elmaradt. 

Ezt persze(!?) (majd) (idővel) pótolom.


Addig is a lóherécskék szabásmintácskájával


kívánok minden kedves idetévedőnek örömteli kezdetekkel teli új esztendőt.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...