2014. augusztus 14., csütörtök

Július 29-én

végre nem (csak) a napfelkeltét lehet látni az erkélyünkről, hanem 5 perc erejéig Rodoszt is. Kíváncsi vagyok, ugyan észrevette-e a röpke tüneményt rajtunk kívül valaki?


Ma Arkasaban szállunk le a buszról, ahol az eddigieknél is kékebb a tenger, Tóninak határozottan jól áll, megint beleszerelmesedek, ahogy a hátteret fürkészve vizslatom őt 
az előtérben. Hegyet mászni jöttünk, azaz félszigetet, van itt egy rom, 
ott pedig ládikó. Félútról lepillantva megint kétségeim támadnak, 
talán ott lenn, ott jobb lenne heverni. 


Fönn  ez a kép fogad, mit bánom én akkor a mászást, a lihegést és izzadást!
A vadász megengedi, hogy gyorsan kattintsak, aztán tovaszáll.


Koranyárban, amikor nyílik a kakukkfű, varázslatos lehet!


Mondom, jól áll neki ez a szín...


Gyors találat, logolás, ereszkedés a hegyről, irány a fent látott strand. Gyalogolunk a
szerintünk arra vezető úton, mögöttünk jön egy helyi illetőségi ifjú. Haladunk balra,
ahogy az ösvény vezet, ő füttyent egy alig hallhatót és tart közben jobbra. 
Aham, szóval arra... Második lecke.

Homokos a part, nem kacsisos, mint a túlparton, turista egy szál se, mindenki 
görögül karattyol, vannak vagy ötvenen itt, a legszélén árnyékos partoldal, 
előtte egy cövek, az a mi helyünk.

 

Ni, milyen kilátások. Ó, bár tudnék fotosópolni, eltüntetném azokat a lábakat.
Amazokat persze, ott hátul.


 Besétálós a víz, vádlinkat nyaldossa a tenger. Ez lehetne a kedvenc strandunk...


Rövid pihenő után átsétálunk a városon, persze szieszta ideje van, még kávézó sincs nyitva.
A jobb oldali félszigetről jöttünk ide föl, mert mögöttünk, 


a völgyben egy ókori vízvezeték romjai találhatók. 
Itt megtanulók körpanorámát készíteni, a csudába, miket tud ez a gép!


Városon vissza, itt szélesek a sikátorok és kertecskéket is látni a teraszokon. 
Hja, kérem, a vizet ma is onnan nyerik az emberek, mint kétezer évvel ezelőtt, 
csak jelenleg gumicsöveken érkezik.


Itt tanít a helyi tanító néni. Gondolom, jelentős a veszteség labdából.


Lassacskán átsétálunk Finikibe, az apró halászfaluba, mert azt hallottuk, isteni ott a hal.
Félúton vagyunk, balról jobbra haladunk.


Határozottan elfáradunk, éhesek vagyunk, kettőnknek ez épp elég.


10 percünk marad a busz érkezéséig, húzós nap volt ez is, de szuper.

Másnap nem megyünk sehová, nem érdekel Apella, sem Kyra Panagia, 
maradunk Pigadiában. Búcsúzkodni az apartmanunktól,


annak erkélyéről a tengertől,


a Vronti-öböltől,


Karpathostól, ahol egy időre megint kibékültem a Jóistennel.
Olyannyira, hogy még Jézuskát is fotóztam.


Ideje hazatérni,


mindjárt indul a gép.


Isten veled, Karpathos.


A szívünk visszahúz.

2014. augusztus 12., kedd

Egyetlen

gond van ezzel a buszosdival, miatta igen szűkek időkorlátaink*. Menetesbe megy
2 járat/nap, amint megérkezel, kábé másfél órád jut a nézelődésre vagy egész nap 
ott ragadsz. Ez a 90 perc éppen csak annyira elég, hogy körbesétáld 
az egyébként icipici városkát. 

Itt kezdjük, már megint, a temetőnél, milyen fura, hátulról élünk...


Ide mindenképp el kellett menni, erről világhírlik ez a hely, erről a hajtűkanyarról
Persze az én fotóm koránt sem ilyen tökéletes, az ótvar vaskaput és a műanyag kukát 
másként nem tudom eltüntetni, csak takarással. Öt percig, ha maradunk itt. 
Ez idő alatt a távolban felfedezem Kyriakit, Tóni lenaptejezi magát, a kedvenc a gatyáját 
és engem, utána morgósan visszakaptatunk a városba, noormálisak vagyunk? 
Mindjárt kárpótol a "pontvijú", ez a legszínesebb város a szigeten. 
Már-már hivalkodónak érezném, ha nem lenne szinte teljesen üres.


Később jövünk csak rá, ekkortájt zajlik az istentisztelet a templomban, és a majd 2 méter magas, szikár, copfos, ötvenes, egyházfi a földig érő fekete reverendájában és a westerncsizmájában kellően karizmatikus személyiség. Olyannyira, hogy amerikai 
akcentussal viháncolnak utána az innen elszármazott leányok. Elszáguldanak előttünk 
és én tátott szájjal bámulom a jelenést... Ébresztő, szájbecsuk.
Sipirc, vissza a sikátorokhoz, gyerünk csak!


Tóni itt kezd a hajamba plumériát** rakosgatni és támaszkodtat kapura, nézet előre, 
felfelé, szájat becsukat, nyittat,  engem fotóz. Próbálja elkapni a pillanatot még 
lemerevedéseim előtt. Mulattat a dolog, így néha sikerül.

A buszra várva elénk telepszik egy kutya, aztán jön egy macska is, közénk kucorodik a
 lépcsőre, nyilván Karpathosra nem jutott el a híre annak, mennyire haragszom a rokonaira,
 még mindig, örökre. De ez nem dörgölődzik, ül csak nyugodtan, mint mi, épp úgy, 
ahogy az egy normális macskához méltó. Ott vannak a hűlt helyeim.

 

Ez egy ilyen rövidke napocska, a többi része szimpla feredőzéssel telik. A parton forró a 
homok, fürdőcipőnk nincs és én hangosan röhögve szaladok, hogy minél hamarabb elérjem a vizet, miközben csak egy kósza pillanatra jut eszembe az engem lobogva követő hátsóm, 
kit érdekel, mindjárt leég a talpam! A többi időt csak a tenger szélében üldögéléssel 
vagyok  hajlandó tölteni, még hason fekve is folyamatosan kimosnak illetve partra vetnek 
hullámok, ez megint borzalmas. Meg kell tanulnom úszni, a francba, bár biztosúszó férjemnek is jónéhány percbe telik, míg kimászik a vízből 
és nem csak úgy hagyja magát a parthoz csapatni. 

Elegáns könnyedséggel felállni és kecsesen kisétálni a kékségből itt képtelenség.
Jé, tényleg, itt nem nagyon úszkál senki, ja, akkor meg minek...


*Beszéltem olyannal, aki pár napra kocsit bérelt, végigszáguldozta a szigetet,
este meg elmesélte, átmentek az egyik falun, majd a másik falun, így, 
nónémen ugyan, futtában, de mind megvolt.

**El ne felejtsek utánanézni, létezik-e ilyen párfőm, mert a virág illata nem csak neki ízlik.

2014. augusztus 10., vasárnap

Pigadiából

vasárnap nem megy busz sehová. Be lennénk zárva a 2500 állandó lakost számláló
 fővárosba, ha nem lennénk ládisták. Még szerencse, hogy itt is van egy, valahol fönn
a hegyen, a várostól kábé 3 kilométerre. Információink arról, hogyan vezet oda út,
 igen felületesek, térképünk pontatlan, a net itt kevés.

Kétségeim csak erősödnek, amikor kiderül, utunkat kápolnák jelölik ki...
Reggel korán indulunk, a teljes táv 9 km, barátok közt is 3 óra, a hőségre visszaérünk...

Átsétálunk a még alvó városon, zárt ajtók, ablakok, hopp amott egy foltos táska, 
ez biztos ritkaság! (:de persze nem az, 8 euróért minden utcasarkon 
megkapni teljesen pont ilyenből bármennyit:)


 

Gyorsan átkelünk a temetőn, futtában látjuk a csontokat, mert itt helytakarékossági 
célzattal, bizonyos idő elmúltával kiszedik a maradványokat a sírból, napon megszárítják, 
majd műanyag dobozokba  (olyasmi, mint az átlátszós teszkós doboz, az a
 pattintós tetejű) teszik. Ezeket egy kisebb  épületben feltornyozva tárolják, odajárnak 
azután a hozzátartozók, rém morbid, a dobozon ott van  felragasztva az elhunyt fotója, 
mint valami vignetta, és átlátszik a bordája vagy a koponyája. 



 A feleslegessé vált sírköveket egyszerűen szétverik és kihajigálják a temetőből,
az egyik lejtő ilyesmivel van teli. 
Döbbenetes látvány, felismerni törött keresztet és angyalkát is. 

Ideje lenne elfogadnom a múlandóságot.

A temető fölött ennyi maradt az egykori akropoliszból. 



Kora délelőtt ezüstösen csillog a víz, kiragyogja a szemünk a napszemcsi mögött.


Caplatunk az úton, már látni a harmadik útjelzőt.



Valamelyes árnyékolnak a fák, ott a kedvencem, balra fönn, az a sziklában gyökerező.



Mondjuk mind az, de ez tekergős, épp ilyent rajzolok, amikor tanítom.



Itt a negyedik, persze nem vonz magához a kereszt. Kicsit sajnálom ugyan 
a kilátást ott fönn, csak az vigasztal, hogy lesz ez egyszer még lent is.



Haladunk, lassacskán, erre már jócskán lihegünk, majd a hegytetőn mindjárt pihenünk. 

...

S aztán, a kanyar után szinte váratlanul ott volt előttünk a Kyriaki.
Nem hoztam róla képet, avatatlan szemnek nincsen ott keresnivalója.


Két órácskával nem tudok elszámolni.
 Időkiesés óriáspicínyre zsugorodva.
Megérkeztünk. 

...

A nap többi része nyugodt derűvel telik annak ellenére, hogy a  geoláda, aminek kedvéért 
tulajdonképpen elindultunk,  nem nagy eresztés és hazafelé kétszer is eltévedünk 
és emiatt két újabb kilómétert sétálunk a rekkenő hőségben,  minek következtében 
megint gyalázatosan leégünk és közben elfogy az összes vizünk és 
3 órára érünk csak vissza az apartmanba.

2014. augusztus 8., péntek

Olymbosba

hetente összesen kétszer indul helyi busz, mert csak így telik meg a járat. Ebből gondolhatjátok, mekkora a látogatottsága... Ráadásul  először átmegy a sziget nyugati partjára, onnan vánszorog fel két óra alatt a faluba. A kitérő nekünk éppen jól jött, közben láttunk egy-két helyet, ahová visszatérhetünk majd valamelyik nap. 

Egyetlen dolog miatt aggódtam, hogy fogok fényképezni arról a helyről, ahol a házak előbukkannak a hegyek közül. Tekintgettem előre várakozón, itt kell lennie hamarosan, 
ott is van, majd mingyár a néni válla fölött lövök egyet, amikor a sofőr aszonta fájvminitfotopauze. 

A    H E L Y I     J Á R A T O N!

Legelső katt... 



A falvacska mellett leállt a busz, lévén nincsenek utcái, csak lépcsői. 
Valami profi fotós azt írta, Olymbosba menni nem szabad délben, mert akkor 
túl erősek a fények. Ugye látjátok, jöttünkre felhő ült a szomszéd hegyre, 
az majd szépen átúszik egészen a malmokra,  emitt, balra, a nem látszó vállam fölé.
11:40 kábé.


Létezik egy ajánlott útvonal, melyen a leggyorsabban lehet felérni a település csúcsára, 
azon újították fel legszebben a házakat, arra ácsorognak a szuvenírárusok, invitálnak 
ebédre  tavernások és természetesen arra indult el egyszerre rajtunk kívül 38 fő. 
Mi előbb lefelé mentünk, onnan tévelyegtünk fölfelé, a kevésbé publikus helyekről.

 

Ugyanoda jutottunk, pontosabban a település mögé, itt se volt senki, 
csak dolgos görög emberek és a felhő is odakucorodott új helyére.


Innen már a szokásos köröket futottuk,


meglett ez is, 


sőt, emez is cserekattal,


hisz a magyarok szervezett csoportja épp ekkor érkezett meg. 
Láttunkra az idegenvezetőnknek elakadt a szava, de azért barátságosan köszönt. 

Töltött cukkinivirág-falatozás a Milos taverna előtt.


 Ezeknél az asztaloknál sem evett senki, csak mi,


a többiek benn szoronkodtak, a malom a túloldalán,


eszükbe sem jutott idekérni a pitét,


mert itt fújt a szél, 


fújt a szél, gyönyörűségesen fújt a szél.


Fotóztam elölről, hátulról, lentről, fentről, mégsem úgy, ahogy azt még itthon, 
jó előre kitaláltam, mert a látványtól úgy be voltam zsongva, kapkodtam, 
még ezt is, erre is, azt is, arra is, jaj, letelik az idő... 

A nagy "rohangálásban" megtaláltam az alteregóm, ott varrogatott egy meredek partoldalon,


 jó messzire a siserehadaktól.


(:abban bízom, ő találta ezt a helyet, nem odaültették életképül:)

Két órácskánk volt a nézelődésre, mert a busz továbbment Diafániba, a kikötőbe 
és ostoba fejjel azt választottuk mi is, holott üldögélhettünk volna Olymbosban 
még ugyanennyit, hisz  felvett volna, amikor visszafelé jön.

(:A megbeszélt időben keressük a parkolóban a buszunkat, áll ott három, a miénk üres, az egyiken már sokan ülnek,de az nem az,
 kóválygunk, visszamegyünk még egyszer rálátni a falura, dudál egy busz, újabb nézelődés, á, az nem az, 
de akkor hol van, előre megyünk, visszanézek, mondom a férjemnek, nézd, jön a sofőrünk, 
kószál utánunk, forduljunk vissza, mennénk, de megint eltűnik, eszem megáll, nem szólt, nem intett,
csak megjelent, épp egy pillanatra, keressük, jé, fönn ül egy nem mi buszunkon, basszus, vigyorog, 
kicsit ráncolja a szemöldökét, nem értem, miért nem szólt? Első lecke:)

A kikötővárosban jóformán semmit nem fotóztam, 
mert a szemem aznapra úgy el volt telve...
Sétálgatás helyett kávéztunk és ácsorogtunk a tengerben a csilingelő köveken.


Közben itt is megjelent a szervezett csoport, a programjuk szinte percre pontosan ugyanaz,
 viszont az ő kiruccanásuk koponyánként 24 euróval többe került.
(ésatöbbiésatöbbi)

Visszafelé a keleti parton utaztunk, akkor még nem tudtuk, hogy sem Apellát, 
sem Kyra Panagiát nem látjuk majd közelebbről, oka van hát mindennek...


Különben meg teljesen fölösleges előre képeket nézegetni arról a helyről, ahová készülsz, 
mert ott majd te is ugyanazokat a fotókat akarod megcsinálni, amiket előtted és 
még azelőtt más, holott mindannyiunk a szeme egészen különböző.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...