Olymbosba

hetente összesen kétszer indul helyi busz, mert csak így telik meg a járat. Ebből gondolhatjátok, mekkora a látogatottsága... Ráadásul  először átmegy a sziget nyugati partjára, onnan vánszorog fel két óra alatt a faluba. A kitérő nekünk éppen jól jött, közben láttunk egy-két helyet, ahová visszatérhetünk majd valamelyik nap. 

Egyetlen dolog miatt aggódtam, hogy fogok fényképezni arról a helyről, ahol a házak előbukkannak a hegyek közül. Tekintgettem előre várakozón, itt kell lennie hamarosan, 
ott is van, majd mingyár a néni válla fölött lövök egyet, amikor a sofőr aszonta fájvminitfotopauze. 

A    H E L Y I     J Á R A T O N!

Legelső katt... 

A falvacska mellett leállt a busz, lévén nincsenek utcái, csak lépcsői. 

Valami profi fotós azt írta, Olymbosba menni nem szabad délben, mert akkor 

túl erősek a fények. Ugye látjátok, jöttünkre felhő ült a szomszéd hegyre, 

az majd szépen átúszik egészen a malmokra,  emitt, balra, a nem látszó vállam fölé.

11:40 kábé.

Létezik egy ajánlott útvonal, melyen a leggyorsabban lehet felérni a település csúcsára, 

azon újították fel legszebben a házakat, arra ácsorognak a szuvenírárusok, invitálnak 

ebédre  tavernások és természetesen arra indult el egyszerre rajtunk kívül 38 fő. 

Mi előbb lefelé mentünk, onnan tévelyegtünk fölfelé, a kevésbé publikus helyekről.

 

Ugyanoda jutottunk, pontosabban a település mögé, itt se volt senki, 

csak dolgos görög emberek és a felhő is odakucorodott új helyére.

Innen már a szokásos köröket futottuk,

meglett ez is, 

sőt, emez is cserekattal,

hisz a magyarok szervezett csoportja épp ekkor érkezett meg. 

Láttunkra az idegenvezetőnknek elakadt a szava, de azért barátságosan köszönt. 

Töltött cukkinivirág-falatozás a Milos taverna előtt.

 Ezeknél az asztaloknál sem evett senki, csak mi,

a többiek benn szoronkodtak, a malom a túloldalán,

eszükbe sem jutott idekérni a pitét,

mert itt fújt a szél, 

fújt a szél, gyönyörűségesen fújt a szél.

Fotóztam elölről, hátulról, lentről, fentről, mégsem úgy, ahogy azt még itthon, 

jó előre kitaláltam, mert a látványtól úgy be voltam zsongva, kapkodtam, 

még ezt is, erre is, azt is, arra is, jaj, letelik az idő... 

A nagy "rohangálásban" megtaláltam az alteregóm, ott varrogatott egy meredek partoldalon,

 jó messzire a siserehadaktól.

(:abban bízom, ő találta ezt a helyet, nem odaültették életképül:)

Két órácskánk volt a nézelődésre, mert a busz továbbment Diafániba, a kikötőbe 

és ostoba fejjel azt választottuk mi is, holott üldögélhettünk volna Olymbosban 

még ugyanennyit, hisz  felvett volna, amikor visszafelé jön.

(:A megbeszélt időben keressük a parkolóban a buszunkat, áll ott három, a miénk üres, az egyiken már sokan ülnek,de az nem az,

 kóválygunk, visszamegyünk még egyszer rálátni a falura, dudál egy busz, újabb nézelődés, á, az nem az, 

de akkor hol van, előre megyünk, visszanézek, mondom a férjemnek, nézd, jön a sofőrünk, 

kószál utánunk, forduljunk vissza, mennénk, de megint eltűnik, eszem megáll, nem szólt, nem intett,

csak megjelent, épp egy pillanatra, keressük, jé, fönn ül egy nem mi buszunkon, basszus, vigyorog, 

kicsit ráncolja a szemöldökét, nem értem, miért nem szólt? Első lecke:)

A kikötővárosban jóformán semmit nem fotóztam, 

mert a szemem aznapra úgy el volt telve...

Sétálgatás helyett kávéztunk és ácsorogtunk a tengerben a csilingelő köveken.

Közben itt is megjelent a szervezett csoport, a programjuk szinte percre pontosan ugyanaz,

 viszont az ő kiruccanásuk koponyánként 24 euróval többe került.

(ésatöbbiésatöbbi)

Visszafelé a keleti parton utaztunk, akkor még nem tudtuk, hogy sem Apellát, 

sem Kyra Panagiát nem látjuk majd közelebbről, oka van hát mindennek...

Különben meg teljesen fölösleges előre képeket nézegetni arról a helyről, ahová készülsz, 
mert ott majd te is ugyanazokat a fotókat akarod megcsinálni, amiket előtted és 
még azelőtt más, holott mindannyiunk a szeme egészen különböző.