Tagadhatatlan...

öregszem. Az utóbbi időben nehezemre esik a földön rongyozni. 

Meg különben is, hogy néz ki állandóan a nappalink szőnyege? 

Több foltvarrónál láttam valamiféle tervezőfalat, de lakásunk méreteiből adódóan 

az állandó ilyesmi elképzelhetetlen. Amit kitaláltam, mobilizálható, 

méretét tetszés szerint változtathatom, ráadásul pikkpakk elrakhatom.

Még tavalyelőtt szétszedtem a zöld rokolyás póparuhám (:kösz, apu:), 

akartam belőle varrni egy poncsót, esetleg tunikát. 

Bolyhos flanellből????? 

Elég elképzelhetetlen volt már akkor, de nem dobok 4 négyzetméternyi anyagot! 

A szoknyarész oldalába egyszerűen belehúztam egy függönypálcát, majd az egészet 

felfüggesztettem egy csipeszes vállfára. Ezzel már akasztható is a szekrényünk gombjára.

Erre tökéletesen alkalmas az anyag: felülete gombostűk nélkül is megtart 1-1 blokkot. 

Azért nem bízom a véletlenre, a nagyobb darabokat gombostűzöm.

Isteni KÉNYELMES!

Csak eléje ülök és pakolászhatom a fecniket balról jobbra és föntről lefelé.

A nappalink szőnyegén azóta csak az elsős cuccaim hevernek.

S ha már a noteszemre

új borító került, akkor ideje volt Asony pántját is teljesen hasonló színekben megújítani. 

(Már csak azért is, mert előbb ez készült el, a notesz eleje csak másnap,  efölötti örömömben.)

Amikor felveszem a télikabátom fölé, egészen úgy érzem, 

mintha valami gyönyörű ékszert viselnék.

Ugye, hogy öltöztet?

(:annyi talán még maradt ezekből az anyagokból, amennyi elég lesz egy tolltartóhoz meg egy cicómapakkhoz:)

Brigádnapló új köntösben

Nyilván nem én nevezem így, gondolhatjátok, 

női ész ilyesmi szójátékot csak ritkán agyal ki, pláne az enyém. :)

Szóval, amióta fennen hirdetem mindenkinek, hogy kedvenc színem a zöld, 

szinte az összes felsőm bordóra váltott. Vagy padlizsánra... 

Az ugye nem áll tőlem annyira távol, lassan másik táskát ezen kívül nem is hordok.

Illeszkedik végre beléje ez is.

A belsőjébe ismét szétnyirbáltam néhány ajándéktasakot választókul, 

aztán végre sikerült  egy olyan heti tervezőt szerkesztenem, 

ami ebbe a publikus noteszbe való. Ez ugyanis jön  velem mindenhová, 

ebbe diszkrétebb dolgokat se nem írok, se nem rajzolok, 

de még csak nem is ragasztok. 

Vállalható akkor is, ha például az asztalomon hagyom

 a suliban és valaki egggészen véééletlenül beleolvas.

Imádom.

Szatyormese

Hol volt, hol nem volt, a Tiszán innen, de azért Budapest határain túl, volt egy iskola. 

Egy szép, nagy, iskola s mint méretei mutatják, tantestülete sem kevés számosságú. 

Ebben az iskolában évről évre az a szokás dívik, hogy a karácsonyt nem ám egyszer, 

hanem éppen négy alkalommal is megünneplik minden decemberben. Hogyan lehetséges ez, 

arról most nem szól a mese, elégedjetek meg azzal, hogy az egyikre ajándékkal illik menni

 minden pedáknak s nem akármilyennel, hanem éppen olyannal, aminőt az általa 

húzott név gazdája majd valószínűleg örömmel fogad.

Mit vittem volna én? 

Na mit? 

Persze, a cím már elárulta, a többit ez a pár kép illusztrálja.

Kedves kolléganőmnek három fiacskája vagyon, szép egymásutánban növekednek, 

mint az orgonasípok. Amikor először megláttam együtt őket, 

nyomban elneveztem a fiúcskákat magamban  a háromkirályfiaknak. 

S lettek a szatyron ők, mind felfelé tekintőn, mert ugyan kit bámulna az elsős, 

a nagycsoportos meg a picuri rajongó szemekkel, ha nem az anyukáját? 

A Zanyát lesik, hisz a szemükben sokáig még ő királylány.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Kezdjük

tiszta lappal ezt az új évet, gondoltam valamelyik utolsó napján a 2015-nek, 

aztán gyorsan neki is láttam a takarításnak, alaposan ráfért már erre.

Beszand utasításait követve kapott némi hideg vizes, ecetes fürdőt a kádban,

majd lassú óvatossággal átdörzsöltem egy kis finom őkoszappanos szivaccsal, 

mert az ugye mindenre jó.

Leöblítettem és hagytam száradni, pláne, 

mert a vasalóm is gyalázatos állapotban volt megint.

 

Gondoltam, ebben az esetben bevetem a többször és máshol bevált jó kis ecet+szódabikarbóna kombót, s nem csalódtam, lőn a talpon tisztaság megint, ragyogó fényességű.

Mindezek után jött varrógépem porcicátlanítása.

Komoly célszerszámom a nyuszis fogkefe,

meg a fültisztító pálcika.

Na, ezért nem cserélem le Rozit új, tsodás, mindentudó masinára, 

mert annak karbantartását meg nem úsznám ennyivel.

És miközben pucoltam és olajoztam, majd 20 év után először megakadt a szemem 

a talpszár tetején lévő lyukon(?) és az azt fedő lemezkén(?).

Mivanmivan? Talán oda lehetne betolni a Veritasról átmentett távtartót, 

ha kedvem szottyanna párhuzamosan tűzni egyszer majd. 

És tényleg?

Varrógép kész, mostan új funkcióval is bír, vegyük szemügyre a vágólapot!

Száraz és tiszta, de amint látjátok, 

15 év mély sebei nem gyógyulnak be egy kis ecetes lögyböléstől. 

S hogy mégis tiszta lappal induljon az év, fordítsuk meg és számoljunk ezután inch-ben!

Már el is kezdtem.

BÚÉK!