Ez a nap

 is eljött, ma végre a helyére került a karanténquilt.

1977. szeptember 1-jén ültem be az iskolapadba, a 43. őszöm szól a suliról.

Még sohasem voltam tőle egyhuzamban ennyi ideig távol: 5 hónapig.

22 hét, 22 zsírkréta.

Imádom az ilyen véletleneket.

Kaftán

Ha újrakezdhetném, kaftánt varrnék belőle,

olyannyira jól mutat Rozin.*

Szegélyéül más által levetett holmit kapott, 

ami a teljes szükségletnek az ötnyolcadát futotta.**

Géppel felvarrtam, majd kézzel, rejtetten öltögettem le hátoldalon.

Ehhez a befejezéshez mindig ragaszkodom,

most is, még ha nem is kaftán lett, csak egy falvédő vagy miacsuda*** az osztályomba. 

Majd mutatom a helyén augusztusban.

*

Rajtam sem rossz, viszont magasságom okán maximum stólaként hordhatnám.

**

Szélessége: 304 cm

Magassága: 76 cm

Tömege: 1150 g = 1 kg 15 dkg

***

Szőnyeg, írta Vera. Tényleg! Falisztőnyeg lesz a karanténquilt.

Hogy ez nekem eddig nem jutott az eszembe!

A készítéséről szóló bejegyzések linkje itt.

Tavaly tavasszal

5 héten keresztül kénytelen voltam napi két órákat üldögélni az Uzsoki kórház 2-es számú 

gyorsítója előtt, hogy aztán valami 2 percecskét töltsek egy böhöm gép alatt, ami zúgott, 

kattogott és átfordult fölöttem gyógyítólag. No, ez az igen csak fontos momentuma 

életemnek ebben a bejegyzésben csak mellékszál. Esetleg ok. Oka annak a 25 kézzel 

hímzett  és gyöngyözött valaminek, amit alkalmanként ott, vártomban készítettem. 

Kérdezték is páran, mi lesz ez, könyvjelző? 

Nem, hanem egy virág... 

Egy naaagy virág...

Sugárvirág, de ezt ott nem mondhattam ki, nem hiányzott 
a ja...aham... miért ülne itt egyébként felismerő rábólintás...

Na szóval... akkor és ott olyan világosan tudtam, mi és hogyan fog megszületni belőlük, 

aztán egyszer csak véget ért az egész és én ott álltam a 25 bordóból rózsaszínné szelídülő

 szirmocskával és akkor már hiába rakosgattam azokat az egykori elképzelésem szerint, 

csak nem állt össze az elképzeltté, sőt... nem akart összeállni semmivé.

Közben eljött a nyár és az én reményem rózsaszín szalagját fölvittem az általam ismert legmagasabb hegynek a tetejére, hogy cincálja cafatokká a szél és amikor hazajöttünk, akkor már végképp nem volt értelme megvarrni azt a bizonyos virágot.

Lassan el is felejthetném,  ha nem lenne a protokoll.
Akkor végre jelentéktelenné válhatna a korábban létfontosságú.

...

Lótuszvirág.

Második évferdülőn mi más születhetne belőle?

Egészen kézenfekvő.

Az ősi keleti vallásokban a megtisztulás 

és az újjászületés jelképe.

(81x100 cm-s quilt, mert ez ugye már nem patchwork?)

KÉÉÉÉSZ!

Végre az utolsó öltéseit is megszurkáltam ennek a sohaelnemkészülőnek. 
Cseppet sem túlzok, 4 év, 2 hónap, 1 hét és 1 nap telt el az első virág elkészítése óta.
Nincsen több olyan munkám, amin ennyit ültem volna és reményeim szerint nem is lesz.

Nos, akkor lássuk csak, hogy is néz ki teljes valójában a FÖLDÖN,
mert helye, az ugyan nincs még.



Gyertek kicsit közelebb, van itt mindenféle tavaszi virágocs(ka)!

Tulipán, narancssárga, krókusz és gyöngyvirág.

Sásliliom, györgyike, amit kiskoromban rettenetesen utáltam. 

(Igaz, akkor kígyóvirágként emlegette minden körülöttem élő nagy és okos felnőtt.)

Szelíd ibolya és sárga virágú kankalin.

Mind közt kedvencemmé lett irisz és most látom csak, a nárcisz mellé került.

Emitt egy kis százszorszép, meg ne feledkezzek Ápszidéziről!

Végül a legkevésbé sikerült, a lila jácint.

Amint látjátok, gépi applikáció, hímzéssel és teljesen kézi tűzéssel rácsozva. 

(Itt is köszönöm Szabó Panninak az ötletet!)

Ezer hibája ellenére is elégedett vagyok a végeredménnyel, 

és nem utolsó sorban azért, mert elkészült végre.

Egy kép még hátulról, naptól szembesütős,

egy meg a kézzel tűzés egyéb következményeiről.

Az elkövetkező hónapban nehezen tudom elképzelni, 

hogy tű kerülne a kezembe, de persze nem ezért.

Elakadtam...

Már mondhatom azt, hónapok óta nem haladok ezzel előre egy jottányit sem. 

Más talán azt mondaná, készen van, hiszen kereteztem, szegtem, a kis négyzetek és 

háromszögek mentén plussz a virágok körül is megtűztem kézzel,

 de az én szemem bántja a virágok körüli üresség.

Hogyan tűzzem tovább például ezt a téltemetőt?

Jó, kézzel, az evidens.

De sugárirányban?

Vagy körben, csigavonalban?

Kockásra, a négyzetecskék összekötésével rácsozva?

Annyit gondolkodtam ezen, végképp nem látom a megoldást.

Segítsetek, kérlek!

Ti hogyan folytatnátok?

Tagadhatatlan...

öregszem. Az utóbbi időben nehezemre esik a földön rongyozni. 

Meg különben is, hogy néz ki állandóan a nappalink szőnyege? 

Több foltvarrónál láttam valamiféle tervezőfalat, de lakásunk méreteiből adódóan 

az állandó ilyesmi elképzelhetetlen. Amit kitaláltam, mobilizálható, 

méretét tetszés szerint változtathatom, ráadásul pikkpakk elrakhatom.

Még tavalyelőtt szétszedtem a zöld rokolyás póparuhám (:kösz, apu:), 

akartam belőle varrni egy poncsót, esetleg tunikát. 

Bolyhos flanellből????? 

Elég elképzelhetetlen volt már akkor, de nem dobok 4 négyzetméternyi anyagot! 

A szoknyarész oldalába egyszerűen belehúztam egy függönypálcát, majd az egészet 

felfüggesztettem egy csipeszes vállfára. Ezzel már akasztható is a szekrényünk gombjára.

Erre tökéletesen alkalmas az anyag: felülete gombostűk nélkül is megtart 1-1 blokkot. 

Azért nem bízom a véletlenre, a nagyobb darabokat gombostűzöm.

Isteni KÉNYELMES!

Csak eléje ülök és pakolászhatom a fecniket balról jobbra és föntről lefelé.

A nappalink szőnyegén azóta csak az elsős cuccaim hevernek.

Fejlécet varrtam

Öncélú, határozottan öncélú, mert azon túl, hogy itt virít majd fönn egy ideig, 

nem sok egyéb hasznát veszem.

Az én jó kis gépem összesen kilencféle öltésre képes és azok közül ezt találtam 

alkalmasnak egyedül a betűk applikálásához:

Elmolyoltam vele megint egy napot, ennyi idő alatt dobtam volna össze inkább egy...

Valamelyik hajnalban

arra a fantasztikus következtetésre ébredtem, hogy tán árokban tűzni 

legkönnyebben az applikáló talppal lehet...

Miután örömmel konstatáltam, hogy a valóságban is működik a dolog, 

dupla lelkesedéssel folytattam a kézzel tűzést.

Már csak napok kérdése és visszakerülnek a falra a csillagok.

(Mert a jó munkához ugyan idő kell, de három éééév?)

Hátlapjától megfosztva

hevert hónapokig az  a bizonyos virágoskert a polcomon. 

Lassan már meg is bántam, hogy hozzányúltam, főleg, amikor 

a teljes bontás előtt ólomüvegesítettem néhány pillanatra az ablak előtt. 

Ugye nem is tűnik rossznak, de a hátulja... Megrettennétek a cérnarengeteg láttán! 

És igen, előkerült egy-egy hajam szála is cafatolás közben, ami töprenkedésre 

adott alkalmat menten, vajon mi maradt az akkori magamból mára?

(Hopp, tessék, megint átruccantam egy másik dimenzióba! Visszanyíl...)

Egészen döbbenet, miket voltam képes a kezdetekkor összeügyködni. 

Azt hiszitek foglalkoztam én ilyenekkel, hogy azonos varrásráhagyások, 

megfelelő oldalra vasalások, egyforma méretű, netán derékszögű négyzetek? 

Jól sejtitek ezek után, hogy nem! Igaz, körkésről sem hallottam meg vágólapról sem, 

háromszögeket és négyzeteket rajzoltam kartonra, azokat egyenként fel a vászonra 

(szálirány figy. vét. minek) majd vacak papírvágó ollóval egyenként nyirba. 

Nyirba... nyirba... nyirba estéken által... Hát csuda, hogy beleuntam 

és az összevarrásra már különösebb gondot nem fordítottam? 

Valójában az egészet szét kellett volna szednem, de a türelemnek 

mostanában híján vagyok. Megelégedtem botor módon azzal, 

hogy egyformára igazítsam a virágok blokkjait. 

Emiatt többször le kellett mondanom az olyan fontos csücsökről és 

bele kellett nyugodnom, hogy időnként 96 réteg anyag tornyosul egymásra 

egy négyzetcentiméteren és el kellett fogadnom, hogy ezeken a helyeken ugyan 

hiába veszem elő fantasztikusan profi gőzvasalom, az is képtelen ezeket 

a régiókat megfelelően laposítani. 

Íme, a barna rácsozat végre kiiktatva: 

Sóhaj... nagy... hátnemtom...

Foltok varrásától az elkövetkező hónapokban távol tartom magam.

Új munkába

kezdeni nincsen mostanság türelmem, ezért a régieket rakosgatom rendbe. 

Most a virágoskert van soron:

Mi a bajom vele? A tűzés iszonyat, hullámosodik az egész kép tőle.

Másodsorban a barna keretekkel sem vagyok kibékülve ott, a blokkok körül. 

Ha már szétszedem, mi legyen velük? Varrjam össze csak a virágokat? 

Vagy keretezzem őket mégis, de akkor milyen színnel? 

Közelít

már, legalább is azt orrontottam tegnap délután! 

Nem bánnám, lenne akár gyűrött, megfakult is kicsit, mint ez,

csak jőne már az a híres tavasz!

Ideje az ébredésnek...

Igazad volt,

MrsYarnart, szép, hosszú őszünk lett. 

Épp elég arra, hogy bolhából elefántot csináljak. 

Vagy inkább gombhoz kabátot.

Mert a baglyocskát összedobni két este is elég volt, de köré forgószél 

fölkapta leveleket biggyeszteni hetek alatt tudtam csak. 

Ezennel szentül megfogadom, hogy tervek nélkül soha semmit nem kezdek 

darabolni-varrni-vasalni, mert így legalább annyi időt szánhatok 

bontogatás-újravarrás-vasalás művészetére. 

Forgószél köröttem...

Szóval szép, hosszú őszünk van és bízom benne, hogy az is marad még legalább kettő hétig, és csak utána kezdődik a nagy karácsonyi hajcihő. Hóval, faggyal, jégcsapokkal...

Tűzni kéne...

tűzni kéne, ezt is tűzni (a Menni kéne dallamára dúdolgatva)...

A takarót, ami nálunk faliképként üzemel.

S miről jutott eszembe ez az egyéves félkészség? A délelőtti látogatónkról. Nektárt szívogatott nagy elmerülten, aztán észlelvén közeledtem a géppel, fogta magát és befordult. De tényleg! Hiába, minden nációban a celebség ma a legáhítottabb elfoglaltság.

Komplementer harmónia.

Negyedik...

... és egyben utolsó évszakképem következik, mert a naptárban ma életbe lép a nyár. 

Azok kedvéért, akik lemaradtak a korábbiakról és nincs kedvük kupászkodni a korábbi bejegyzések között, mutatom a sorozatot kompletten. 

Eddigi legnagyobb munkám volt, darabonként 40 óra, mert kézzel tűz csendben 

a tanító nyugtatók szedése helyett.

Szekrénylakók...

Pillanatnyilag

Volt egyszer egy ősz,

aztán eltelt a tél

s most tán a kikelet is megérkezik...

...azokkal a bizonyos kék madarakkal.

Anti-Valentin

Szívben nagy vagyok, pedig említettem már korábban, hogy...

 ... nem rajongok különösebben a Válentájn nap körül zajló cécóért. Már a neve is bosszant: akár a tejszínhab! Mennyivel szebb a miénk, az a Bálint... Valamikor középiskolás-hamletomán korszakomban volt egy nagyon kedvenc részletem a darabból:

"Holnap szent Bálint napja lesz, mindjárt reggel korán:

és ablakodnál, párodul, ott leszek, én leány.

Kelt a legény, felöltözött, ajtót nyitott neki:

bement a lány,de mint leány többé nem jöve ki.

Írgalmas ugyse! a legény ó, jaj! szégyen! piha!

ha hozzáfér,hát megteszi: bizisten, rút hiba.

Míg meg nem csaltál, elveszesz, nem azt igérted-e?

Úgy is lett volna, esküszöm: ne jöttél volna be!" 

Nos, azt hiszem, ez sem különösebben romantikus. 

Járjunk csak szépen kettő lábbal a Földön! 

Aztán tessék, jól megkaptam: ki páromul szegődött, szőlőhegyen les csillagokat nyári éjjel, tócsában tapicskol ősszel, télben a bakancsa alatt ropogó hó hangját fülelteti velem. 

Somolygás-bazsalygás-köszönöm, ott, fönn, valakinek.  

Hm... Az általunk ismert élővilág egyetlen teremtményének ilyen formájú a szíve.

Ébredjünk csak fel: puff, a krokodilnak...

Tavaszodjunk végre, hadd fürdesse emberem arcát a napban! 

Nő már a nap...

...ám délben is még ekkora árnyékot vet:

Tavaszítás/tavaszt szítás jegyében munkálkodtam a héten lopva. Mondom így, mert igen 

kevés időm jutott varricskázni, ismét más okokból kifolyólag görnyedtem sokat az íróasztal 

fölött s fáradt el közben minden kézizületem. Ó, hogy esne már ki az a piros toll a kezemből!

 Varrhatnék ilyesmit nagyban, mondjuk 12 blokkból... s rajzolhatnám belé az életünket...

Ez az apróság most ajándék lészen, hátsó szándékokkal.

Összeöltés-visszaöltés vagy amit akartok...

Kályha mellett volna jó...

... üldögélni és ilyesmiket varrogatni újra.

De most karácsony közelg s vele bolondokháza. 
Mostanság megdöntöm inkább az iskolában tartózkodás rekordját...

Édes ősz

Kedvelem az őszt, talán ezt az évszakot leginkább. A színeit, reggeli friss levegőjét, az illatát. 
Nekem ez az évszak az újrakezdés időszaka, itt az új tanév! Tiszta lappal ismét 
(mert szerintem nem csak a diák gondolkodik így, hanem mi is)! 
Öröm, a várakozás izgalma. Csupán 3 olyan év volt életemben, amikor nem léptem át 
szeptember elsején ilyen-olyan oktatási intézmény kapuját. Na persze, akkor még beszélni 
is alig tudtam… Ráadásul októberben születtem, az meg a legigazabb őszi hónap.  
Az elmúlás és újrakezdés örök körforgása.  Oly szédítő, még a fák is belebolondulnak.

Kálnay Adél: Mi volna jó?

Most repülni volna jó,

suhanni szelíd táj fölött,

vörös, barna, sárga az a táj...

Most rohanni volna jó, 

megelőzni a kék ködöt,

óriás tölgyfa, az legyen a vár...

Most gurulni volna jó,

heverni rőt avar között,

orrodban érezni fanyar illatát.

Néhány éve még varrással ünnepeltem a születésnapomat. 
Olyat tettem, minőt sem előtte, sem azután: teljesen lemásoltam egy munkát a Lena Pachwork 
egyik őszi számából. Kíváncsi voltam, tudok-e ilyet? Hát kérem, ment… 
És gyorsan… talán három nap alatt. 

Na, aztán elszégyellvén magam továbbgondoltam a dolgot. 

Kellene nekem egy évszakos sorozat… Négy ugyanekkora falikép… 

S lett, saját kútfőből, így nem 3-3 nap alatt. 

Majd mutatom őket tél-tavasz-nyárköszöntő alkalmából.