Na jó,

kezdjünk karácsonyulni... 

van nekem egy ronda fehér konyhaajtóm, ami bizony eléggé elrontja a nappali képét. Feltűnésmentessé úgy szoktam tenni, hogy mindenféle "vackot" rakosgatok rá 
az év folyamán. Belépőjegyeket, képeslapokat, gyerekrajzokat meg egyebeket. 
Ilyenkor, december felé meg előhalászom az évek alatt felhalmozódott 
karácsonyi képeslapjaim, tudjátok, azokat a szépségeket, 
amelyek valamilyen különös ámde 
általában apró jelentéssel bírnak.

 Azokat ragacsolom fel szépen sorjában valahogy így:

Haj, de ebben a virtuális világban elfogynak a képeslapok! Bizony gyakran hiába 

küldök magam készítette lapot, sokszor csak egy röpke emil jön válaszként... 

Lesem a postaládát pedig állhatatosan...

Az jutott eszembe, hogy annyi ismerősöm, már-már barátném kerekedett 

ebben a blogvilágban, talán csak akad köztük néhány, aki eská készíti lapjait 

és hajlandó volna csereberélni velem egyet-egyet üdvözletként... 

Hű, milyen jó volna azokat, kivételesen csak azokat látni ezen az ajtón! 

Ízelítőül csábulásul hátha-hátha:

Szóval akinek tetszene a levelezősdi, küldjön nekem címet emilben, legyen kedves!

Indulhat a képeslapgyár?

20 darabom lesz.

2009

augusztusának 22. napján a sárospataki vár reneszánsz éttermében lakmároztuk ezt,

amikor az igencsak felcicomázott szomszéd teremben hirtelen felcsendült az egyik kedvenc dalom. Két frissiben összeadott fiatal köszöntésére szólalt meg, erősen vigyorogtam bár, mégsem értettem, hogyan is pászol a fényes alkalomhoz ez:

Hogy jutott eszembe éppen ma? Azért, mert az eredetit jobban szeretem...

20 éves a Quimby...

Alig

maradt ereje már a napnak, arra azonban elegendő, hogy öreg sáskánkat talán utoljára még előcsalogassa rejtekéből egy kis sütkérezésre. Tessék nézni, milyen mókás, ahogy pulzáló pocakját potrohát a világító égi lámpás felé fodítja! 

Hűvösödvén a bokor aljában leltem rá, ahogy mászott nagy keservesen felfelé rejtekébe.

Asszem idén én is utolszor javítottam dolgozatokat a szabadban.

Ül

egy szép kövér petesejt a petricsészében, nagy szomorúan magába fordulva. Úgy beletanult a magányba, hogy nem tud mit kezdeni a körötte zajló tolongással. Fél, reszket, láthatatlanná akar válni a tömeg kellős közepén, összegömbölyödve tőpreng, ki sem les. Vára bevehetetlen, hiába támadják kitartóan mikronnyi méretű kosok. Nem enged, a végsőkig ellenáll.

És ekkor egy óriási árnyék takarja el előle a neonfényt. 

- Ó, Teremtőm, itt vagy, megvédsz! - sóhajt fel megkönnyebbülten. 

De szelíd simogatás helyett hirtelen éles szúrást érez az oldalában, még megijedni sincs ideje. 

- Segítség, megerőszakolnak, affrancba, megtermékenyítenek! Neee! Jaj, de hát ez bizsereg... juj, ez izgi... hm, ez jóóó! - és osztódni kezd és duplázódik és arról álmodik, hogy a táptalaj helyett melegebb kuckóra lel. 

Ma reggelre még egy petesejt megérett. Ő is átéli a fentieket, remélem...

Igazad volt,

MrsYarnart, szép, hosszú őszünk lett. 

Épp elég arra, hogy bolhából elefántot csináljak. 

Vagy inkább gombhoz kabátot.

Mert a baglyocskát összedobni két este is elég volt, de köré forgószél 

fölkapta leveleket biggyeszteni hetek alatt tudtam csak. 

Ezennel szentül megfogadom, hogy tervek nélkül soha semmit nem kezdek 

darabolni-varrni-vasalni, mert így legalább annyi időt szánhatok 

bontogatás-újravarrás-vasalás művészetére. 

Forgószél köröttem...

Szóval szép, hosszú őszünk van és bízom benne, hogy az is marad még legalább kettő hétig, és csak utána kezdődik a nagy karácsonyi hajcihő. Hóval, faggyal, jégcsapokkal...