2020. szeptember 25., péntek

Az előző tanévet

virtuális tantestületi értekezlettel zártuk le. Állítom, soha jobb, hasznosabb értekezleten 
 még részt nem vettem, holott 1993 óta azért ücsörögtem néhányon. 

Mitől volt oly nagyszerű? 

Például nem kellett görnyednem a tanári fapados székén, és a nagy hallgatás közben 
nem bámultam bambán avagy kényszeredetten az asztallapra, esetleg szemben ülő
 kolleginákra, akik a tanév végi hullafáradtságot szintén nem csak mímelték. 

Ehelyett törökültem a kanapén és esküszöm, mindent sokkal érdeklődőbben 
illetve derűsebben hallgattam figyeltem.

Szaladt is az idő lóhalálban. 

Az a két óra épp annyira volt elegendő, hogy a hét, kisujjam körménél alig nagyobb ötszirmú, középrózsaszín virágot kihímezzem ezen. Egyetlen levélke maradt későbbre, a teraszra.


Ismerős lehet... Az eredetijét, a rajzocskát a neten találtam hónapokkal ezelőtt, 
első látásra beleszerettem, a színek az enyiméi* satöbbi. Amikor végre ráakadtam 
az alkotójára, megkerestem, ugyan szabad-e egyetlenszer, magamnak meghímeznem?


A választ azóta is várom, ezért rejtegettem az elkészülte után hónapokig, azaz máig.


Mostan már nem bírok tovább magammal.
A minta eredetije az övé,
a hímzés az enyém.

*
Amikor Dudut vettük, azt mondta a zértékesítő, hogynahát, akocsihoz öltöztem.
Mondtam neki, mióta az eszem tudom, ahhoz öltözöm, csak nem tudhattam, hogy 
a felsőim jelentős részéhez egyszer pászolni fog ez a bizonyos burgundi opera,
aki mellesleg ma lett 3 éves.


Prímaviszta.

2020. szeptember 11., péntek

A nyári fácska mintáját

még valamikor  a nyár közepén rajzoltam fel a vászonra. Gondosan kiválogattam 
az ideálisnak vélt színeket, felfeszítettek a rámára, aztán pihentettem


egészen addig, míg egy bükk-i bükkerdő* leveleinek játéka 
bele nem égett a retinámba és persze Asony memóriájába.


Az utolsó öltéseket a napnyugati nyaralónkban** ücsörögve hímeztem,


az előrajzolás vonalait hajszárítóval illantottam el.


Pár fotó erejéig igénybe vettem idén baracktalanul maradt fánkat délelőtt


és délután.


Valami ilyesmi igazándiból: alig észrevehetőn színátmenetes sötétzöldek,***
 némi világoszöld és a levelek közt átszűrődő fényt idéző napsárga. 


Szeretemfa - szerelemfa.

*
A Bélkőre másztunkban valahol félúton.

**
A házunk végében lévő kanapén.

***
Nem tudom, kitől, mikor került hozzám, de kincset érőn gyönyörűszép.


2020. augusztus 28., péntek

Ez a nap

 is eljött, ma végre a helyére került a karanténquilt.


1977. szeptember 1-jén ültem be az iskolapadba, a 43. őszöm szól a suliról.

Még sohasem voltam tőle egyhuzamban ennyi ideig távol: 5 hónapig.

22 hét, 22 zsírkréta.
Imádom az ilyen véletleneket.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...