2019. május 19., vasárnap

Egy képzeletbeli

párbeszéd margójára:



mert azt mondják, a színezés nyugtatólag hat az idegekre*

- Hé, skacok! Nem kéne vennünk egy mentőhelikoptert a beteg gyerekeknek?
- Vegyünk inkább egy Rönoárt! A helikoptert úgyis összeadományozzák majd a zemberek...

*
Vannak olyan helyzetek, amikor az sem segít.


Az egyhajtóműves mentőhelikopterek ára 700 millió, a kéthajtóműveseké másfél milliárd,
a  Renoir 3 és fél milliárd.

2019. május 17., péntek

Valamelyik nap

az egyik kisnagylány a kezembe nyomta a barátos könyvét, hogy töltsem már ki én is. 

Ez jót jelent, ugye több okból is...

Emlékszem, hasonló kérdezős füzetünk nekünk is volt annó, csak abba még magunk írtuk
a számunkra "halálosan fontos" kategóriákat, ebben meg előre adott volt minden. 
Párszor felugrott a szemöldököm, például kedvenc jutuberről ugyan én nyilatkozni 
nem tudok, de szerencsére akadt néhány számomra is megfelelhető kérdés.

Itt van mindjárt a kedvenc virágom kettőspont:


Pár héttel ezelőtt megint ellátogattunk az emberemmel a Fráter-dombhoz. 
A csuda tudja, miért, de valami visszahúz oda újra és újra. Talán az a régi gyermekkori 
emlék, amikor még teljes egészében tornyosult a kisBea fölé, aki a szánkóját 
tán nem is tudta a tetejére egyedül felhúzni. Jó régen lehetett, akkor még 
nem épült meg az 53-as út, aminek alapozásához szinte az egész dombot elhordták.

Odalett majdnem teljesen és én már soha nem tudom meg, valóban akkora hatalmas 
volt-e valaha, vagy csak az akkori 3-4-5 éves emlékfoszlányai emelik heggyé a dombocskát.


De talán ez már mindegy is, mert valahányszor odatalálok,


elfog az a régi, jól ismert érzés, az itthon vagyoké


és eszembe jut, ahogyan vagy 45 éve nevezte apám és anyám a hangyalesőt: 
előttem azóta is homoki disznók tölcsérei mélyednek a homokba.


A szélfútta homoktengerbe,


ahol az idei tavasz első árvalánya szinte előttem bontotta ki hajfonatát. 


Játszódik a széllel, a szél meg ővele és én rémboldog vagyok, 
mert ezt a növényt soha és senki nem fogja megpecsvörkölni a világban.

2019. május 12., vasárnap

Ideje

megmutatnom a táskát, mert képesek vagytok és véglegesen elpártoltok tőlem!
No nem, mintha én mindent megtennék az itt tartásotokért.*

Imhol van, la, kissé alulról, srévizavé:


Állatira nem könnyű ám fotózni ezt a cuccot, mert ha közelről tolom elébe a gépet, 
akkor valamiért megnégyzetszerűsödik és a füle teljesen eltűnik.


Felülről és belülről kissé készségesebben mutogatja magát.

 

Tegnap este ráadásnak gyors-gyors varrtam egy tokot is a mobilomra ennek a maradékából
Megérdemli, mert a régebbi, a bordó gyöngyös lassan teljesen szétfoszlik.**


Előttük egy újabb, bimbódzó szerelem:
Ásványgyöngyös kalandozásaim legutóbbi terméke.


A leopárd jáspis a problémamegoldás és a tisztánhallás köve,
ezáltal a következő projekt foltjai már a kosárban várakoznak.


És Ti? Szeretnétek a fentihez hasonló táskát varrni?
Végigfotóztam Nektek a készítés majdnem minden pillanatát.


*
Lásd,hever vagy tíz megválaszolatlan komment az előző bejegyzések után.

**
Susztert cipőjéről, pedagógust gyerekéről, foltvarrót mobiltokjáról...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...