Megismerkedésünk

 tizenhetedik évfordulóján a Jóember elvitt engem az Andrássy útra, és amikor ott két torokszorító pillanat közt föltekintettem az égre, visszamosolygott rám a Jóisten.

Hát szervusz... mondta... eléggé hiányoztál.

Tobzódik

 idén a tavasz. Szinte egyszerre bontja szirmait az összes virág. Sárgul a repce, virul az orgona és bontakozik a vadgesztenye bugája. Tavaly lassabban érkezett a kikelet, hagyott időt arra, hogy megörökítsem.

Gyümölcsfás hímzésminta után kutakodtam, amikor ráakadtam Natra.

Nálánál szebb cseresznyevirágot úgysem tudnék rajzolni, gyorsan megvettem a mintáját,

aztán próbaképp meghímeztem egy részletét.

Sikerült! Sőt olyan jól sikerült, hogy Nat ezzel a képpel is reklámozza az ingyenes mini mintát.

Ezután viszonylag könnyedén haladtam a nagyobb változattal. 

Nat remek oktatóvideóinak köszönhetően elmélyedhettem a tűfestés rejtelmeiben.

Túl sokáig nem vacakoltam, tavaly április közepére így nézett ki a hímzős polcocskám.*

Natalie természetesen ukrán, akinek szívügye a hazája szabadsága.

Rajzolt hát egy mintát. 

Azok, akik eddig hímezték, mind egy picit a maguk képére formálták a szívet. 

Így tettem én is: foltokból varrtam össze,

puffosítottam, majd applikáltam.

Aztán sok-sok estém telt a különböző virágok hímzésével.

Tanultam és közben Stinget hallgattam mindhiába.

Akármennyire igyekeztem a hímzéssel, a borzalomnak nem lett vége.**

Naponta lett egy-egy újabb repedés a szívemen.***

Natalie december óta Kanadában él.

*

Jól látjátok, vannak ott még olyan karikák, amiket nem mutogattam, t

alán jönnek egyszer azok is, csak legyen kedvem dicsekedni.

**

Azt reméltem, mire végzek vele, véget ér az esztelen vérontás.

2022. június 10-én tettem bele az utolsó öltést.

***

Kicsíny hazánkban a vélemény szabad s a hír igaz.

Ja, nem.

Aki régebb óta

olvassa a bejegyzéseim, talán emlékszik Mollyra, a medvetündérre. A meséje olyan szomorú lett, 
hogy meg sem mertem az egészet osztani veletek, csak leírtam kézzel és beletettem a dobozába. 
A dobozt felpateroltam a könyvespolc tetejére, majd szinte meg is feledkeztem róla.

Aztán tavaly február végén szembejött velem egy másik macilány, akit megálmodója
 szintén Mollynak nevezett el s akinek a története még az enyémnél is szomorúságosabb.

Ez a másik mackólány (vagyis ez eredetije) ugyanis Harkivban született. Ki tudja mióta
 követtem az "anyját", Viktoria Grizlovát, alias Grizly mamát, akiről egészen odáig fel sem
 tűnt, hogy ukrán. Addig csak nézegettem a munkáit, mosolyogtam, lájkoltam és ennyi. 

És egyszer csak ott volt Molly.

Egészen döbbenetes élmény volt, amikor ráakadtam. Ugyanazt a bánatot láttam ülni a
 szemében, ami az enyimében is ott volt. Csak az övé a nyomorúsággal volt egyenlő, 
hiszen a pár nappal korábban az oroszok megtámadták Ukrajnát* és Molly családjának 
addigi békéje és biztonsága egyetlen éjszaka alatt foszlott semmivé. 

Nem sokáig gondolkodtam, megvettem a mintát és a tűpontos leírásnak köszönhetően 
talán két este alatt el is készültem vele. Ruhája fölé nagyikendőt kapott, ne fázzon, 

reszkessen a nálunk is egyre terjedő sötétségben.

Végül összefoltoztam egy szívet, hogy mindig emlékeztesse(n), honnan érkezett.

*

Arról is tudnék mesélni, hogyan jöttek a hír hallatán a gyerekek az iskolába.

"Hallottad, Bea néni, hogy az oroszok..."

Kérdeznek, hát válaszolsz, ahogy hitted mindig, úgy igazul.

(Nándorfehérvár ostromát tanultuk aznap, nem kellett más motiváció.)