2019. április 28., vasárnap

Amennyire

ódzkodtam évekkel ezelőtt a Pestre költözéstől, most épp annyira szeretek itt lakni.

Sőt, talán jobban.

Valójában ugyanis nem Pesten, hanem annak a legszélén lakunk. 


Megyünk 3 kilométert, aztán sutty, vége a városnak. 


Kezdődnek a szántóföldek.


Sárgulva


ér égig a repce.

2019. április 27., szombat

Nyolc hónappal

ezelőtt az egyik nagyon kedves kolléganőm azzal fogadott, hogy van egy nagyon szép anyaga, 
miből én egy nagyon klassz táskát tudnék varrni. Jól tudta,
 nemet úgysem fogok mondani,  ezáltal pár nap múlva a kezembe nyomta ezt. 


Hááát... nem voltam lenyűgözve sem az anyag mintájától, sem a minőségétől, 
ótejóég, ebből nemhogy klassz, de semmilyen táskát nem tudok ÉN varrni. 

Vagyis ugyanabban a pillanatban elment az egész hóbelebanctól a kedvem.

Ráadásul pár nap múlva ez a csíkos csoda megtetéződött még két nagyon narancssárga
cipzárral, a kicsi az egyik belső zsebhez, a másik a táska záródásához lesz majd szükséges. 


Hümm. Szóval ezt nem úszhatom meg csak úgy, kutyafuttában, 
itt nem működik  az essünk túl rajtaság, erre belső zsebek kellenek és satöbbi. 

Mint az összes, számomra megoldhatatlannak tűnő problémát, gyorsan be is tettem a sutba, azaz a legalsó polcra, hogy aztán hónapokon keresztül nem kis lelkifurdalással vegyes utálattal vessek rá egy-egy pillantást naponta minimum egyszer.

A napokban azonban elért a vég.

Kedves kolléganőm szólt, hogy a jövő hétnek a végén ezzel a táskával kívánja férjét
 osztálykirándulásra kísérni... Fölskiccelt valamit a táblámra, mondván, 
legyen a tatyó vállon átvetős, 
a lehető legnagyobbra kiszabható 
és téglalap formátumú, 
plussz a zsebek milyensége. 

Nagy sóhajok közepette szerdán hozzáfogtam a 92x40-es szendvics összeállításához, 
aztán 1361 centiméternyi egyenes tűzés után némelyest sikerült megbékélnem a fenenaggyá
 alakuló valamivel. Persze ehhez az is kellett, hogy találjak a rongyaim között egy pont
 tökéletes méretekkel rendelkező, lényegesen szelídebb narancssárgát.


És mintha a cucc kárpótolni akart volna, olyan könnyedén került minden a helyére, 
hogy közben az összes morgolódásom mosolygós önvállveregetéssé alakult.


A külsőről egyetlen fotóm van, hisz többet tényleg nem érdemel.


Kivételesen szemetet is alig termeltem, a csíkos borzadályból megmaradt


összesen 6x38 centis darabot az egyik belső zsebbe rejtettem.

😉

(Ugyanis semmilyen mennyiségben itthon többé látni sem akarom.)

2019. április 25., csütörtök

Sokáig

gondolkodtam, hogyan aposztrofáljam a következő készséget, 
aztán egyszer csak segítségemre jött a véletlen.*

Íme, egy jó nagy shoppertáska, amivel simán mehet bevásárolni majd akárki.


Nem valami nagy kunszt, pláne azért, 
mert megint egy korábbi szoknyám újrafelhasználásával készült.


Alig vacakoltam vele valamicskét, az elejét szinte teljesen meghagytam, 
illetve levarrtam rajta a hólokat. A bélésanyagnak illik visszaköszönnie valahol, 
ezért került az elejére az a kerek folt(ocska).


Ez pedig csak a poén kedvéért fotóztam:


kezdetektől nevében hordozta a sorsát ez a szoknya.


*
Vagyis az Éva Magazin áprilisi száma.

** 
Szemberánc.

2019. április 17., szerda

Szombat esti mese (húsvét előtt egy héttel)

- Tónííí, menjünk el sétálnííí!
- Most? Lassan sötétedik.
- Naaa, léccííí!
- De hideg is van.
- De nekem kellene 35 botocska...
- Ja, miért nem ezzel kezdted?

És elvitt a patakpartra, aztán egy, majd egy másik közeli parkba, 
ahol akkurátusan  lenyeshettem azt a 35 egyforma botocskát. 

(Azért csak ennyit, mert 37 volt itthon, nálunk mindig van itthon pár tucat ágdarab is.)

SZÜNEEEEET!

2019. április 15., hétfő

Valójában

eszembe sem jutott sünt varrni, ellenben olvastam valahol, hogy Churchill a II. világháború legnehezebb időszakaiban is képes volt elmélyülten festeni, ezzel kapcsolva ki az agyát.
Mostanában kábé én is úgy érzem, hogy csatába indulok reggelente*, így első számú 
példaképemnek tekintem őt azóta és a minimálisnál is minimálisabbra szűkült  szabadidőmben igyekszem  varrni 10-20 percet. Többre tényleg nem futja a lendületből, 
csak könnyűre, gyorsra, nem gondolkodtatósra, cipekedős szatyorra**.

Ez itt azért született ilyennek, mivel a szekrényben találtam egy sünös gyerekinget, 
ami épp elegendő lett bélésnek.


A sok éve vásárolt kordanyag még egy pontosan ugyanakkora szatyor megvarrását engedélyezte, ehhez kék ballon belső kerekedett, másra úgysemjó alapon.


Gazdát majd csak kerítek mindkettőnek, ökotudatosítom a környezetemben élőket.

Így, április közepén, 3 és fél hónapnyi lankadatlan cipekedés után nincsen is 


más  vágyam, mint itthon lenni, reggelente a lépcsőn ülve kávézni, 
bámulni a világ legjobb helyét és az annak a közepén termést nevelő barackfát, 

 

illetve hallgatni a zengőlegyek szerelmi dalát.


Kettő nap még a tavaszi szünet.

* Na nem a gyerekek és nem a kollégák miatt, csak az oktatásügy
 megnyomorítása kapcsán érzett tehetetlen dühöm és kétségbeesésem miatt.

** Ez is munkahelyi ártalom.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...