Valójában

eszembe sem jutott sünt varrni, ellenben olvastam valahol, hogy Churchill a II. világháború legnehezebb időszakaiban is képes volt elmélyülten festeni, ezzel kapcsolva ki az agyát.

Mostanában kábé én is úgy érzem, hogy csatába indulok reggelente*, így első számú 

példaképemnek tekintem őt azóta és a minimálisnál is minimálisabbra szűkült  szabadidőmben igyekszem  varrni 10-20 percet. Többre tényleg nem futja a lendületből, 
csak könnyűre, gyorsra, nem gondolkodtatósra, cipekedős szatyorra**.

Ez itt azért született ilyennek, mivel a szekrényben találtam egy sünös gyerekinget, 

ami épp elegendő lett bélésnek.

A sok éve vásárolt kordanyag még egy pontosan ugyanakkora szatyor megvarrását engedélyezte, ehhez kék ballon belső kerekedett, másra úgysemjó alapon.

Gazdát majd csak kerítek mindkettőnek, ökotudatosítom a környezetemben élőket.

Így, április közepén, 3 és fél hónapnyi lankadatlan cipekedés után nincsen is 

más  vágyam, mint itthon lenni, reggelente a lépcsőn ülve kávézni, 

bámulni a világ legjobb helyét és az annak a közepén termést nevelő barackfát, 

 

illetve hallgatni a zengőlegyek szerelmi dalát.

Kettő nap még a tavaszi szünet.

* Na nem a gyerekek és nem a kollégák miatt, csak az oktatásügy

 megnyomorítása kapcsán érzett tehetetlen dühöm és kétségbeesésem miatt.

** Ez is munkahelyi ártalom.