2011. április 30., szombat

Idegen tollakkal...

...egészen pontosan pávatollakkal ékeskedem. Vagy tíz madárkát rajzoltam mindenféle csiribiri girlandokkal, gyöngyökkel meg gombvirágokkal, aztán a végül a neten találtam meg a kedvemre valót. Íme őurasága...


Eredetije haszontalan egy jószág, repülni alig tud, a hangja fülsértő rikácsolás, a húsa meg ehetetlen állítólag. Egyszerűen csak szép: éppen illik mai világunkba példaképül. 
Mesetarisznyára varrtam, csaljon mosolyt leendő gazdája ajakira!


S mivel madaram igen kerekded, eleségét soha el nem érhető távolságba varrtam fel. Portré:


De jó lenne látni, ki tömi meg kincsekkel!

2011. április 26., kedd

Röptében

Hazatértek Zsuzsiék otthonról. Kissé meggyűrte őket az út, azt hiszem, maradnak is így egy ideig, mennek szekrényt lakni - legalább nem porosodnak egy lerabolt lakásban. Jó lenne nekik új otthont találni... Emlékszem, milyen elégedett voltam, mikor elkészültek, aztán valahogy senkinek nem jött be ez az amerikanizálódott színvilág. Hiába mutogattam, hogy ez kézi rátét ám itt láthatatlan öltéssel, rajtam kívül nem ájuldozott tőle senki. 


Szóval ezzel telt a húsvét nálunk, a szokásos rohamlátogatással, immáron kihagyhatatlan ládázással körítve. Ócsán jártunk már két éve, akkor éppen forgatták a Katedrálist ott, így be sem szagolhattunk a templomba. Most viszont! Ünnepi szertartásra készültek a népek, mehettünk be sűrű "Áldás Békesség!"-ek közepette. Teljességgel el voltunk ragadtatva... Fotót ugyan egynél többet nem volt képem készíteni bévül, hisz intim ez a tevékenység kérem oda-vissza.

Azzal viszont nem kis feltűnést keltettünk, amikor elővettük szerény elemózsiánkat és a szomszédos parkban megtízóraiztunk. Álca volt ez különben, hisz az orrunk előtt ott lapult a GCOCST, azt meg ugye nem kellene mindenki szeme láttára előbányászni az egyébként is szemtelen rejtekből. 


Otthon - családi kör - gyomrok degeszítése - szájak kiszárítása  - folyamatos beszéd közepette. A legfontosabbak nem publikusak...
Városnézés, utcák fürkészése, kit lát-mit lát véletlenül az elszármazék: balról óvodám, jobbról iskolám, régi osztálytermünk ablakába felpillantás (ez nem maradhat ki sosem) után kis szívszorulással vegyes örömmel nyugtázása annak, hogy igen, munkálkodik a Móni. 


 GCKKH és GCHACS szégyen(?) bevallani, hogy a kötelező pontokat nem jártuk be, hiszen annyit üldögéltünk előttük-rajtuk (bizony még a szégyenkövön is nyári estén)... jelszófejtés saját kútfő által... A gyerekkor mindenütt, ahogy apu valahol a magasban zsaluzza a három tavasz emlékművét én meg lesek fölfelé kibüszkülve azóta is - hiába az átpolitikázódás.

Na, akkor most vége is a tespedésnek egy időre, megyek összerakni a holnapot...

2011. április 20., szerda

Játszol velem?

Nálunk már 5 napja zajlik a tavaszi szünet. Mindjárt unatkozni kezdek. Ablakok megpucolva, virágoskert leápolva, a konyha ragyog, a hűtő frissen illatol, embernek étel fő, felesleges dolgok kihajigálva. A porszívózás ünnepek előtt még korai.  Varrógépem a doktornál, ki bizony igen csóválta a fejit miközben a szerkezet belsejét vizslatta. Duplaoff!
Mit tehet ilyenkor a zember?  
Benéz a szekrénybe. 
Jesszus: hogy mi minden vackot  voltam képes összevarrni az elmúlt évek alatt! Szent elhatározásom szétszedni  a menthetőket, legyen már belőlük valami normális kacat. No de akad köztük olyan is, ami másnak talán tetszik és örömmel tudná magáénak. Tehát a következő dolgoktól szívesen megválnék öt illető által:



Amennyiben valamelyiket birtokolni kívánod, hagyj itt kommentet május 1-ig arról, melyiket választanád. Logóm is van, szívesen veszem, ha kiteszed blogodra.


Olvasóim közül kettőt mindenképp szeretnék megajándékozni (mert micsoda öröm is volt meglátni az elsőt és átlépni a negyedszázados határt). Egyikük Barbara, másikuk Beáta… Furcsa: akárcsak a húgom meg én...

(Az angyalos párnák közül csak a hátsó, a pirosruhás van meg.)

2011. április 19., kedd

Tojások a pácban

Minden évben festek tojást, pontosabban kb. huszonötödmagammal csinálunk valamit, aminek az eredménye többé-kevésbé hasonlít arra a bizonyosra. Eleinte rezsóval mentem iskolába, ruhafestékben rotyogtattam a tojásokat a tanári asztalon egészen addig, míg azon egy szép barna égésnyom keletkezett. Megrongáltam a kincstári tulajdont. Ez a technológia innentől kezdve tabu lett. Azok a kimondottan tojásfestékek sem jöttek be, hiszen egyszerre kb. 100 tojást kellett volna rögvest díszíteni. Mi lenne, ha a festékboltban kapható tasakos fapáccal próbálkoznék? Működik, jelentem. Itt a régi prototípusok, mellette a gyerekkézből kikerültek.

 

Mivel forró viasszal írókázni nem ildomos egy osztálynyi másodikossal, marad a kihegyezett viaszgyertya. Megrajzolás után hurcika pálcikára tűzzük a kukut és vastag ecsettel már nyomban pingálható. Két perc száradás, áttörlés és készen is lennénk.
Születettek később sámántojások:


A hagymalében főzöttet tavaly karcoltam, bizony igen kezdetleges lett:


Most az elsősökkel berzseltünk, sajna ott nem volt időm fotózni (tessék elképzelni, miért is nem...), ezért az enyémeket mutatom. Anyu direkte pici jércetojásokat gyűjtögetett nekem, milyen jó is, hogy belemegy a játékomba!


Ezek cseresznye és bíbor páccal készültek, de ott fönn, azok a szép pirosak rózsafa színűek. Olyat most nem leltem sem égen, sem földön. A szarkaláblevelest nem kis bosszúságomra eltolta, mert a bíbor festékes ronggyal áttöröltem, ettől rózsaszín lett a lenyomat. 
A felsőt a legalantasabb gyom díszíti.

2011. április 17., vasárnap

Micsoda arcokat...

 ...fotóztam tegnap a belvárosban! Van belőlük bőséggel és most sajnáltam igazán, 
hogy csak ennyire tud zummolni az apparát:


Összeakadtunk egy-két fuldoklóval is:


A kószálás közepette régi barátra találtunk: Jóemberem előző kocsijára, ki rendületlenül ingázott Halas és Pest között. Alaposan bekémleltünk minden ablakán, vajon hogy mehet manapság a sora... Nos... Szent Kristófot és Krisnát felváltotta a keresztre feszített Jézus... 
A rendet meg a rendetlenség... Ó, Polcz Alaine, csukd be inkább a szemem!


Az MTA egyik ablakában örömmel pillantottunk meg valamit, amiből kiderült, 
hogy a tudósok sem vetik meg a jó bort. 


Imhol meg egy pályatárs, kellően szelíd és türelmes, amint azt ábrázatja is mutatja:


120 év múlva én is ilyen nyugodt és kiegyensúlyozott leszek. 
Addig azonban, ha lehetséges, boldogan rohangászok kissé eszetlenül...

(A mai bejegyzés nem jöhetett volna létre, ha nincs a GColi és a GCJPLT.)

2011. április 16., szombat

A kulisszák mögött...

...tudtam csak fotózni lopva kettőt, onnan ilyenek voltak a méhek, 
miközben mackók loptak tőlük mézet:


Tessék nekem elhinni, nem egyszerű dolog ám hétévesen jó ötszázas tömeg előtt, 
igazi színpadon produkciózni! Attól ez a nagy komolyság! 
Bízom benne, hogy egy-két szemfüles anyuka jóvoltából megláthatom a nagy esemény néhány pillanatát kamerák és fényszórók kereszttüzében, virtuálisan a nézőközönség soraiban ülve is... S jön talán néhány vigyori fotó köztük, mert azért mosolyból-kacagásból
 is jutott bőven tegnapra! Folyt. köv.

2011. április 15., péntek

Teljességgel...

... bizonyított immár, hogy végérvényesen kitavaszodott. Kinyíltak az utolsó tavaszi virágaim, melyek is az édesapám által nagy titokban ültetett tulipánok.


Éppen egy hónap pergett le, mire mindegyik megmutatta magát.

Ennyi az egész:

- Bea néni, van gyereked?
- Nincs.
- Niiincs? Akkor csináljatok!

2011. április 11., hétfő

Nagyüzem

Varrok ezerrel, rombolom a gépem muszájból, szegény már zakatol, mint egy traktor, 
hiába pucolom-olajozom, bizony elege van. Velem egyetértően unja azt a tizenkét méhecskejelmezt, ami készül alatta. Még egy nap, aztán pihenőre mehet, viszem plasztikai sebészhez... Már csak meg kellene találni az illetékest, hisz még mindig vakond vagyok 
a nagyvárosban. Nincsen kiépülve kapcsolati tőkém varrógépileg (sem). 


Egyáltalán annak is örülök, hogy esetenként az aluljárókból sikerül a megfelelő oldalon feljutnom. Itt például nem véletlenül, hiszen vasárnap ládáztunk az Andrássy úton. 


S hogy micsoda különbség volt az út bal és jobb oldala között! Itt magnólia virágzott...


... amott meg nem tizenkétezer ember masírozott mindenféle nációból. Ki morózusan, 
ki elkeseredetten, ki karneváli hangulatot idézve.  Békésen, nem arcát takargatva. 


S van itt még valaki, kinek arcát harminc éve őrizgetem magamban, akkor néhány szomorú hétig részese volt az életemnek. Megtörtént a nagy találkozás. Furcsa érzés volt egy másodpercre megpillantani magam, ahogy lábujjhegyre állva éppen csak felérem a hátát.  
És most fentről érinteni kis rettenettel: jaj mi lesz, ha visszapereg odáig mindenem?



Ui.: Jókezű varrógépműszerészt keresek sürgőőőősssen!

2011. április 3., vasárnap

Nem lehet...

... több kifogásom a tespedésre. Hiányzik a mozgás öröme... Mióta nagyváros-lakó lettem, nem kerítettem erre időt. Gyalogosan 1 óra alatt jutnék suliba, egyszer kockáztattam meg a bicajt, na halálfélelmem volt a járműfenevadak tengerében. A kellemes benzingőzről nem is beszélve. Muszáj a négy kerék fölötti üldögélés... 
De majd most, hogy elkészült a sporttáskám!!! Kerítek egy közeli helyet, ahol tekerhetek teremben hegyre föl meg le vagy ugrabugrálhatok  steppadon, netán találok egy új edzőt, aki boxaerobik közben arra kér mindenkit, hogy ülj beleee!  
Egy kicsit még marad Rubint Réka meg a Béres Alexandra virtuálisan, mert ezzel az erőnléttel elég ciki (és felesleges) lenne beállítani bárhová is. A futást sajna el kell felednem.


Hímzettem is kézzel persze, hosszas töprengés után...


A hátulja meg ilyen egyszerű...


Nem biztos, hogy lesz szívem izzadt göncöket pelepakolni...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...