2019. november 24., vasárnap

Az ősz

utolsó napsugarai világították be ezt a vasárnapot, így végre le tudtam fotózni azt, 
amivel egy ideje esténként ügyködtem. 


Fát hímeztem, mi mást, életemben először kereten.


Előbb kissé idegenkedtem a készségtől, de aztán rátaláltam a megfelelő fogásokra, 
legalábbis azt hiszem. Mindenesetre imádom, ahogy az öltéseken megcsillan a fény,
szinte mindegyiken másként. Akár egy igazi fa levelein.


Azok meg, mialatt a saját kicsi fámat lombosítottam bőszen,


körülbelül ugyanabban az ütemben


repültek messzire.


Napokon belül megérkezik a tél és vele együtt jöhetnek a zangyalok.

2019. november 18., hétfő

Szatyorítás

is elég régen volt, most is csak úgy futtában mondtam igent egy kérésre. 
A hirtelen döntésnek aztán majdnem meg is ittam a levét, mert kénytelen voltam 
itthoni anyagokból garázdálkodni. No nem, mintha vennék ilyesmit, sőt, 
már-már sportot űzök a nemköltősdiből. Takarékoskodom, de nem ám 
magunknak, hanem az utánunk következőknek. 

Lassan, de biztosan végképp be(le)zöldülök.

Micsoda véletlen, zöld lett a szatyor és zöld rajta a madár is. 
Valami füzike lehet, talán sisegő,

 

bár az ritkán énekelget tititátitiszüntáá-t.


Legyen népies meg madaras meg dalos.

2019. november 14., csütörtök

Idén is

csodaszép volt az ősz. Mindig is ez az évszak volt a kedvencem, és ahogy öregszem, 
egyre biztosabb vagyok ebben. Már alig csábulok el a tavasz közeledtével 
és a vakáció ellenére sem válik elsődlegessé a nyár. 

Mondom, szeretem az őszt, a fák lassan melegedő színeit, már-már végtelenségig húzódó
 télre készülődésüket. A néma erdőben táncoló leveleket. Azt a hangot, ahogyan 
a levelek hozzáütődnek az ágakhoz, miközben nagyon lassan a földre esnek. 

Alig hallható nesz.
Eszméletlenül békességes.


Egy hete vége lett a mókának, jött az eső és lemosta a fákról a színeket és illatokat, 
hozta a reggeli ködöt és nyálkát és a fénytelenséget. És hozta a bekuckózás vágyát.

Na, azóta megint* varrogatok, csupa őszit, persze.
Levéldíszt az ajtóra, géppel,


majd mivel így túl haladós, átváltok kézi varricskára, filcből mókolok leveleket.


Idén és tölggyel kezdődött a szerelem,


pláne, mert egy idő múlva már csak azt láttam mindenütt.


Mondom, mindenütt. Meg tölgymanót a barackfa alatt.

  

Ezáltal csak ez lehetett az első meg a második**.


Aztán jött egy kapitális méretű platán***


meg a harmadik,


végül a fügebokrunk levetkőzésekor


emez, a negyedik**** lett a kedvencem.


Egy ilyen levélke megvarrása minimum 3 órácska, szóval ebből sem lesz tömegcikk.

És mivel az őszi portyáinkról minduntalan hazahozunk valamit, 
azokból meg a zéróvészt jegyében rittyentettem egy ajtódíszt.


Mostan pedig hímezgetek.
Őszit.
Mert az őszt ugyan én még el nem engedem*****.

*
Mert megint hónapok teltek el ilyesmi nélkül.

**
Egy kicsi meg egy nagy, de csak a nagyot fotóztam.

***
Törzskörmérete 932 cm volt most, novemberben.

****
De nem utolsó?

******
Holott az osana szeptember vége óta karácsonyi cuccokkal van tele.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...