ahogy ígértem, most egy fényképezőtartó elkészítésének tutoriálja következik, méghozzá ezé itt.
Legelőször a hátlaphoz szabtam ki a jelen esetben 35x15,5 cm-es anyagot és
a béléshez egy centivel kisebb vékony vatelint. Normál helyzetben lidis felmosóval dolgoznék,
de ezt magamnak készítem, ezért mindenféle máshonnan
lenyisszantott darabot is fel tudok használni.
Jöhet ez a borzalmas rúzsás anyag plussz egy rétegnek,
ezen cerkával feljelölöm az anyag felét és a középső blokk majdani helyét (lidisnél persze
arra firkálnék kapásból). A rétegeket a korábban már nem egészen bevált, ámde méregdrága ragasztósprével összeragasztom. Azt nem tudom, van-e értelme a dolognak,
de ezután én egy kicsit mindig meg is vasalom a szendvicset...
kinyisszantok 5 db téglalapot, ezekből lesz a tok középső blokksorozata
(ezek 6,5x9 centisek)
ebből négynek a rövidebbik széléhez felvarrok egy-egy kétcenti széles egyenes(!) pántot
lekörmözöm vagy levasalom, kinek mi tetszik.
A szendvicsem közepére odateszem az ötödik téglalapot és hozzátűzöm az egyik felpántozottat,
majd varrással rögzítem a sok réteget egymáshoz.
Ezt a műveletet a másik oldalon is elvégzem, majd a felvarrt blokkokat színükre hajtom
és a maradék két blokkocskát ugyanígy rögzítem hozzájuk.
A ronda rúzsás anyagól levágok kb. 2 milit, hogy később ne vigyorogjon kifelé a bélésből.
(Közben lehet elgondolkodni azon, hogy is készült ez a fotó?)
Összevarrom a tartó oldalához szánt anyagot a szintén kétcentis egyenes pánttal,
majd az előzőekhez teljesen hasonlóan felvarrom a szendvicsre jobbról és balról.
Ilyen lesz a színén,
emilyen a visszáján.
Megspóroltam a tűzést! A kilógó széleket lenyesem és egy kisebb kalandot teszek
a kézi varrás irányába, mert az a meggyőződésem, az
soha nem maradhatik el egyetlen esetben sem.
Meranélkül nem kézműves a remek. (Mondjuk az sem, ami zsinórban készül szerintem.)
Csak ennyi, néhány öltés, gombozás után ívesre igazítom a két végét,
majd ferdepánttal zárom.
Beleügyeskedem a cipzárat, ezt én kétszer szokom rögzíteni, előbb közvetlenül a fogak mellett,
majd a pánt túlsó oldalán ugyanennyire. Macerás művelet, rövid a cipzár, rövid az anyag,
aki próbálta, tudja, hogy könnyebb lett volna a kétoldalas megoldás.
Színén gombostűvel rögzítem a helyére a nyakbaakasztót
és hátlapjára fordítva összevarrom az immár tasakot. Lusta vagyok átfűzni a lock négy szálát,
(persze, az enyém lesz, nekem jó lesz így is), így csak sűrű cikkcakk öltéssel szegek.
A sarkokat összenyomom és az aljára merőlegesen csücskösítem, így lesz mélysége is a toknak.
Kifordítom és mutatom a hátulját, mert ugye az elejét már láttátok fönn.
Kétoldalúak a táskáim jóideje, nehogy már arra kelljen figyelni felkapáskor, hogy rakom a vállamra!
Itt még hiányzik a nyitást megkönnyítő gyöngyöcske, ami csak fából illetve kerámiából lehet,
minden műanyag megyen a suliba.
S akkor itt a duópack kivételesen színhű képen.
Felhívnám figyelmeteket a háttérben lévő gyertyára, mely éppen
a megfelelő ívben hajtja meg fejét a látottak kapcsán.
(A képet hosszasabban bogarászók kedvéért látható itt még férjem Ritája, Hannus cicája..)