A következő címkéjű bejegyzések mutatása: semmisség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: semmisség. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. július 31., csütörtök

2025. július 31.

Gyorsan elszaladt a július. Ha nem lenne titkos noteszem, azt hinném, nem csináltam semmit. Most átfutva azt kell mondanom, elég mozgalmas hónapot zártam/tunk.

Volt benne többnapos gyermekszórakoztatás sok öleléssel,


szokásos nyári nagytakarítás töviről hegyire, cakkompakk,

határfeszegetős túrázás Szlovákiában,

hímzés Zsolnán,

látogatás anyuéknál

és végül Dolly elkészítése közben kikísérleteztem egy szuperül stabil lábat.

Főztem, mostam, vasaltam, vártam haza a Zembert, szóval többnyire asszonyi teendőket
 láttam el és nagyon élveztem. A leginkább azért éreztem remekül magam, mert nem 
kellett naponta órákat töltenem a laptop előtt ülve, hogy felkészüljek a másnapi sulira 
illetve kapcsolatot tartsak a zanyákkal, a zapákkal, akollégákkal. 

Digitális detox.

Most sóhajtottam egy nagyot, mert már csak 21 nap a világ és gondolom, 
akkortól megint szedhetem a cuki szívformájú bogyókat naponta kétszer. 

Blőá.

A laptophoz azért ideültem párszor, "kicsit" előkészíteni a tanévet. Mire végeztem az aktuális "kicsittel" már nem volt kedvem bejegyzést írni. 

Azért szültem párat a tavaszi utazásunkról, azokkal jövök mostanában. 

Elvileg.

2016. március 29., kedd

Morgolódós poszt

Azon bosszankodom mostanában, hogy miért is nem vagyok a frappáns válaszok mestere.

Készül ugyanis az az alább mutatott valami, amihez a szükségesnél éppen 9 centivel kevesebb mentazöld vékony vásznam itthon. 

Felkeresem kerületünk mindhárom méteráru üzletét, az elsőből szerencsére kérdés nélkül fordulok ki, az eladó másokkal van elfoglalva, én meg magamtól is látom, nincsen itt az, ami nekem kéne. 

A második helyen kezdődik a tanácsadás... ugyan miért ragaszkodnék a vászonhoz, vigyek helyette flokont, az is jó lesz, mondják. Jó a fenét, azt csak én tudom, hogy varrás közben, pláne két és fél centis szegély felvarrásakor micsoda galibát okoz ez az anyag. 

Az üzlet háromban van valami hasonló színű, ámde szerény véleményem szerint vitorlát lehetne inkább készíteni belőle, olyan vastag. Az eladó persze értetlenkedik, miért nem felel meg, hisz zöld is, vászon is... Különben meg olyan nem is létezik ám, amit keresek. (?)

Hogy meg hát akkor mit is keresek én itt, hangzik fülemben a ki nem mondott kérdés. 

Másnap átrándulok a szomszéd kerület agyonreklámozott üzletébe és persze megint otthon felejtem az anyagdarabot.

Már eleve kiakadok, amikor köszönésemre nem reagál egyik eladó sem... Mondom, mit szeretnék, mutatják, hogy szerintük melyik az. De hiszen az inkább sárga, vastag, meg ilyenek. Akkor inkább vigyek abból a helyes fehér alapon mindenféle színű almásból!  Mi van? Zúgolódom magamban, aztán, hogy mégse nézzenek annyira hülyének, kérek 50 centit a kivizöldből, holott olyanom, sőt vékonyom van is otthon. Gúnyos fintorral összenéznek. Már ott tudom, hogy ebből ugyan nem varrok szegőt, sőt, talán soha és semmire nem fogom felhasználni... Ehh, mindegy... Fizetnék... kártyával is lehet, örülök meg... de aztán a főhölgyemény közli, hogy 500 forint alatt inkább mégsem és ugye én pont annyival jövök. 
Hogyafrancba! Na, itt kellene azt mondani, hogy akkor mégse nem kérem... 

A lábam hozzájuk többé be nem teszem, az tuti, de egyikhez sem, megyek a másik szomszéd kerületbe, a fiúkhoz, ahol kérhetek csak 30 centit, mert annyikat szokok, igaz, sokszor annyit.

...

A hétvégén találtam a neten egy remek kis szállást, nyomban megérdeklődtem, szabad-e egy
bizonyos időpontban? Nagy nehezen jött a válasz, nem, de felajánlottak helyette egy másikat. Egy olyan igazi retrofílinges borzalmat, strandközeli szocreált az édes kis mézeskalácsos házikó helyett. Én meg csak nézek megint és bután és emlegetem a Kopácsi Füves Portát, Magyarpolányban a Király Házat vagy a Körtefát Nagybajcson.

Mi ez? 

...

Még csoda, hogy tegnap kihozták nekünk az étteremben a szarvaspörköltet sztrapacskával és nem akartak meggyőzni arról, mennyivel jobb a rántottleves.

...

Ilyesmiken morgolódok magamban, de bezzeg, ha lenne frappáns válaszom bármely helyzetben...

2013. augusztus 26., hétfő

Az örömmel látott

új olvasók kapcsán gyors leltárt végeztem és elhűlve tapasztaltam, hogy immár hatan olvassák titkosan a blogot! Bennetek is fogalmazódnának meg ez ügyben kérdések? 

Hirtelenjében nekem négy lenne. 

2013. augusztus 3., szombat

Szemfülesek

észrevehették, hogy az aloldalak száma ott fönn eggyel növekedett. Igen, ott van, tényleg! "August Photo A Day"-ként fut egy ideig. Bejegyzést produkálni ebben a nagy nyári tespedésben* sem vagyok képes gyakrabban, ennek kedvéért viszont kattintok egyet naponta! Mert ugye létezik ez a jó kis játék, mert mi más, amivel egy ideje szemezgetek és amit épp azóta halasztgatok. Azt megígérem, hogy amit ott láttok, annak soha köze nem lesz a varrogatáshoz, ellenben rengeteg és fontos háttérinformációval szolgálhatok mézeskalácsházas, csupamóka és kacagásnak tűnő életünkből. Kicsit olyan is lesz, mint egy kulcslyuk. Kertünkbe, házunkba, talán még a fazékunkba beleláthatsz rajta... 

* 
Majd meglesz ennek a böjtje, jön a szeptember meg tanév és az emelt óraszámok és az ezekkel fordítottan arányos varrási és blogolási tevékenységre fordított idő. 

2011. december 31., szombat

Ennyi

malacotok legyen az új esztendőben, 


minél göndörűbb farokkal persze, mert az szerencsét hoz!

2011. december 21., szerda

Már

előre bosszankodom, mikor a posta közelébe érek. Az még hagyján, hogy itt Pesten ugyan, de félig falun, fél 9-nél hamarabb nem nyit ki ez az intézmény, ámde 4 órakor már záródik is aprócska ajtaja! Normális ember ilyenkor munkában van, aztán esetleg hazafelé beugrana oda, így karácsony közeledtével. No de! Dolgozik a hozzánk legközelebb lévőben egy postáskisasszony, bár termetét, hangját  tekintve egyáltalán nem illik reá ez a jelző. Szóval az a  heppje, hogy az én borítékjaim nem szabványosak. Szépen meg is nyomkodja őket aprólékosan, igazolván ezzel azt, hogy valóban vannak rajtuk síkba nem illő, ergó kiálló részek. És nyomkodás közben reccsen a papír... Mert a csillag dudorodik, a gyöngy szintén, hát azt meg végképp nem érti, mitől püffed fel a boríték. Ja, a vatelin már csak ilyen. Magyarázom, hogy hímzett és varrott. Mondom neki szépen, bizony máshol (Halason) ilyesmivel sosem akadt gondom, tették mérlegre, ha belefért a súlya, igenis szabványossá vált a küldeményem. Itt ádázzá válik lassan köztünk a küzdelem, múlt héten csütörtökön még elfogadott tizennégyet, tegnap viszont rossz napja lehetett alaposan! Megfizettem az árát, szó szerint! És mivel ragaszkodtam a karácsonyi bélyeghez a szimpla pecsét helyett, még mielőtt szólni tudtam volna akár egy kukkot is, hogy majd én nyalok, felragasztott a borítékra két Máriát kis Jézussal VÍZSZINTESBEN! Lefektette őket ez az immár szépérzékkel sem bíró közszolga. Tudom, apróság, mégis bántotta a szemem meg a lelkem. 

Nem akárkinek ment... Bár a többi sem... 

Eloldalogtam... nincs sok kedvem ma ismét bepróbálkozni nála. 


Hogy nyerhetném meg őnőszemélységét? Kell nekem őt megszelídíteni? Áhh!

Közben jönnek a lapok hozzám is, már kaptam hatot, köztük olyan illetőtől is, kire nem is számítottam. (Ez persze nem  teljesen igaz, mert egy kicsit reménykedtem mégis, hát jött, meg is lett a tegnapi okom a pityergésre, Marika.) 

Dicsekszem velük majd egészben, gyakran felejtődik rajtuk a szemem és a kezem. 

2011. szeptember 29., csütörtök

Koránkelők

Tegnap reggel hajnali 5-kor dolgozatjavítás közben látogatóm volt. Egy kíváncsi sáska vizitálta meg a varrógépem, ugyan készül-e rajta valami. Amint az a képen is látható, a fal felé vagyon fordítva egy ideje. 


Akkora a nyüzsgés/zaj köröttem napközben, itthon egyáltalán nem hiányzik a zakatolás.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...