2011. október 31., hétfő

Mostanság

legszebb az ősz! Hűvös-ködös reggeleivel, füstszagú estéivel, orrpirosító szeleivel egyetemben. Ilyenkor kivételesen hajlandó vagyok még a narancssárgának is örülni.


Kamaszkorba léptek a balatoni hattyúk és az éhség vagy a kíváncsiság szemtelenné 
tette az egész kompániát. Mókás, ahogy sátorozva vitorláznak felénk ezek az óriási szárnyasok, miközben kiskacsához hasonló pippegéseket hallatnak.


Az alsó odúban egy denevér cirreg világos nappal.


Levélszőnyeg... a juharlevél puha, nem ropog a talpunk alatt.


A Szent Kristóf kápolna Szántódpusztán.


Ajtaja természetesen zárva. Nem értem... Úgy húsz évvel ezelőtt, amikor elegem lett a város zajából és csendre vágytam, simán bemehettem bármelyik templomba, mert tárt kapukkal várt. A hirtelen körülölelő hűvös csend percek alatt kisimította a ráncokat a lelkemen. Manapság csak akkor juthatsz be egybe is, amikor ott szertartás van. 
Nem 100 ember között meghatározott időben szeretek a Jóistennel beszélgetni. 


Álljunk hát odébb, ezen az úton nem is nehéz.


Váljunk pogánnyá, áldozzunk lovat? 
Itt meg az ősmagyariság... Ehhh!


Sározódik ez is alaposan.

Azért a nyakamban egy madaras életfa medált hordok.
Az csupán szimbólum...

"A kozmikus világfa, meséink égig érő fája egyetemes világjelkép. Gyökere az alvilágba nyúlik, a férgek rágják. Tövén hatalmas odú, hol a hősök születnek. Csúcsain az istenek lakoznak. Az ősi hagyomány szerint ágain a születendő lelkek üldögélnek."


És valahol itt a valóság...

2011. október 29., szombat

Keret

lesz a háromszögekből a bagoly meg a levelek köré. 
Gyorsnak egyáltalán nem mondható technika, viszont idegcsillapításul tökéletes.


"Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz..."

2011. október 27., csütörtök

Szellemlesen

Ilyen szellemeket készítettünk idén a másodikosokkal. Percek alatt összedobhatók nagy örömködések és huhogások közepette.  A textilest egy kiszuperált lepedőből eszkábáltuk össze, a feje  golyósdeoból maradt. Ez ping pong labdával esetleg papírgalacsinnal is helyettesíthető. Két madzagot kapott, így marionettként funkcionál. A fehér karton a férjem ingét merevítette még zacskós korában.  



Környezettudatosság? Csak félig...  Inkább sz..ból várat effektus, ahogy azt kedvenc kolléganőm mondaná, kivel képesek voltunk órákon keresztül szülővárosom MÉH telepén guberálni. Ó, micsoda kincseket találtunk mi ott! Kartont, textilt, rézdrótot szigorúan iskolai felhasználásra. Persze, hisz összeköttetésünk volt!  A helyi ügyvezető leadta Rózsának a drótot, most gyertek, mi nyomban rohantunk játszós ruhában. Egyszer épp egy többméteres papírhegy tetején kutakodtam, mikor alulról valaki rámkiáltott, jóú napot, Bejanéni, maga is itt...?! Na, attól a pillanattól kezdve messziről üdvözölt az egész atyafiság! A csuda gondolná, hogy mitől válik éppen közmegbecsülés tárgyává az ember (tanító)? 

2011. október 25., kedd

Horgolni

nem tudok. Talán túl finomnak találom ezeket a holmikat magamhoz, holott lenyűgöz egy-egy csipkecsoda. Ezt, amit most mutatok, hosszú órákig képes lennék simogatni a szememmel, olyan tudásról számol be nekem, amilyennel manapság már nemigen bírnak a lányok-asszonyok. Hatvan évvel ezelőtt haláli természetességgel bökögette össze hosszú estéken keresztül bármelyik nőnemű lény. 


Egészen hihetetlenül aprók a szemek, pálcák, nem is tudom mik.
Itt egy közeli, a gombostű talán érzékeltetni tudja a munka finomságát.


Ajándékba kaptam egy idős bácsitól,  a felesége készítette fiatalasszony korában. 
Rárakodott az idő pora, valahogy tisztítani kellene, de nem merek hozzáfogni.

Azért egyetlen egyszer én is próbálkoztam horgolással, de csak egy másfél méteres hosszúságú polcszegélyre futotta a türelmemből. Egyszerű filétechnikával készült.


Egészen durva munka az előzőhöz képest. Lenne mit tanulnom...

2011. október 20., csütörtök

Hull

a levél is, didereg a szél is. 
A vágólapra is libbent tizenhárom beazonosíthatatlan.  Szenzáció! 
Csak itt látható, hogy lesz egyszerűből munkából macera.  Csiribú, csiribá!
Nyissz-nyissz a köbön...



 

Aham, valahogy így... Egyet kivonva a forgalomból...


asszem jó lesz...

2011. október 19., szerda

Állítólag

teliholdas éjszakán a legszebb a Holdvilág-árok. Gondolom akkor nemigen kószál arra emberi lény, hallható a falevelek játéka a szélben meg az apró erdei állatok motozása meg a csend, ami körülvesz és magadra is jut időd figyelni.
No de őszi vasárnap délelőtt? Kapásból  belefutottunk 3 komplett osztályba, megszámlálhatatlan mennyiségű baráti társaságba és sok-sok kisgyerekes családba. Kutyákkal, macskákkal, zsebbe bújtatott hörcsöggel rohanták végig zajosan a patak medrét. Ettek-ittak-dohányoztak-zenét hallgattak...

Hm... nem vagyunk természetjárók, most világosultam meg.

Természetbóklászók annál inkább. Téblábolva látni csak az entek lábát meg azt, mennyire fagyosak ők is. Némelyik képes zöld lábtyűt növeszteni persze olyan lassan, 
hogy csak évek múlva érjen  fel a bokájáig:

 

Lakik itt olyan apró lény, ami/aki képtelen egyevésre megbirkózni 
a kapitális méretű makkal.


Vajon mekkora lehetett az az áradat, minek nyoma tizenkét év múltán még 
mindig ilyen káoszt mutat?


Mesebeli a kép. Hátul, a létra mögött van a vízesés helye. 


Itt az egekbe törhetsz


 vagy barlangba kucorodhatsz  éppen egy pillantás erejéig,


 mert emberhad várakozik a nyomodban újabb kattintásra.

2011. október 17., hétfő

Fúj, fúj,

fúj a szél, annak fúj a szél, aki betakarította a tököket.


Bizony a mi aprócska kertünkben ne keressen senki termetes úritököt! 
 A kerítésünkön is csak ilyen  miniatűrök termettek,


az előszoba sarkába kerülnek elvetőleg.

(Ott fönt, az a foltos kép egy behemót táska részlete. Évekkel ezelőtt varrtam egy kedves kolléganőmnek, aki azon mulatozott, hogy ehhez már belső világítást is érdemes lett volna szerkeszteni, mert a méretei miatt bent megbúvó sötétség kezelhetetlen.)

2011. október 15., szombat

Nincs új

a varrógéptalp alatt, önmagam ismétlem csupán. Most éppen a rózsaszín anyagaim apasztottam tényleg csak icipicit egy fotóalbum borítójához.


Miért hullámzik, na miért? Nincsen gazdája néki, ezért nem rögzítettem a virágos hímzést. Öltögetnék még rá egy nevet... majd ha rátalál valaki... Addig marad ilyen befejezetlen:


Belseje 48 darab 9x13 centis fotót képes magába nyelni.


Remélem, valakinek rajtafelejtődik a szeme és akarja tudni magáénak hamarosan.

2011. október 13., csütörtök

Félig

elkészült. Először is halálosan haragszom a fényképezőre, mert nem akarja visszaadni azt a kellemesen fáradt zöldet, amilyen a vászon színe valójában. Másodszor meg itt a nagy kérdés, mivé alakítsam tovább ezt az őszfílinget? Táskadísz legyen? Album borítójának eleje? Faliképnek aprócska, méretesnek közepében nem mutat, minimum 5-6 hasonlatos valami illendő még köréje..


Merjek belevágni? Mire elkészülne, vége is lenne az ősznek...
Jaj-jaj, segítség! Volna még ötletetek?

2011. október 10., hétfő

Invitácó

Azt mondta szerdán Berecz András a KÖSZI-ben, hirdessük erősen, hogy immár 1500 embernek szeretne egyszerre mesélni. No nem Guiness rekordra készül, egyszerűen csak a Müpában vidítja majd a népet. Katt a képre, ugrol a lényegre!


Hogy miért nem saját fotót hoztam? Annak hosszú sora van. Eleve azzal kezdődik, 
hogy nincsen képem ilyesmi fontos embert fotózni. Kicsit olyan, mintha meglopnám... 
Kérdés-beleegyezés nélkül csakugyan... Azért félve-óvatosan-vaku nélkül, 
hogy ne zavarjam a beleélésben most mégis egyetlenszer kattintottam.  S lőn mitől tartottam, kiszúrta amint exponáltam! Angyalfüttyögés közben! Kérte is rögvest szép szóval, küldjem el emilben neki a remeket! Persze-persze, menne is, csak éppen vaku nélkül, kacagástól dőlve homályos lett alaposan az ábrázatja. 
Nem publikus. 

Már azt is tudom, hogy fekete a barnamedve szőre.

S azt is, mit eddig is sejtettem, hogy Krisztus urunk mindig 
hallótávolságon belöl egy lépésvel áll meg...

2011. október 8., szombat

Ideje lenne

az őszi ablakpucolásnak, de nem fűlik hozzá a fogam. Viszont amíg koszos, 
merek felragasztani rá mindenféle oda nem illő dolgot. Papírt meg textilt... 
Kerekítek rájuk indákat, leveleket meg őszt. Pápaszemes madárral, 
kedves kollégámra, Bagoly tanító bácsira gondolva. 


Elmókolgatunk esténként egymással...  


Még mindig sok a szín, pedig szelektáltam a fonalakat alaposan. 
Mit vegyek ki belőle?

2011. október 7., péntek

Bágyadtnak

csöppet sem mondható őszi napsütésben  mutatkozik meg a Pilis igazán:


Balra középen az a kopár sziklaság a Rám-hegy. Hosszú az út odáig gyalogosan, de nem mondhatnám unalmasnak, mert a Thirring-sziklák mellett haladva


óriási fák közt, égiek alkotta lépcsőkön bukdácsolsz-bandukolsz


s közben eltisztul belőled a nagyváros zaja. 


Hímezni a Rám-hegyen is lehet,


és könyökölni végre íróasztal nélkül.


Valami titka csak lehet ennek a kősziklának


mert érintése után merszünk van pókmászásban leereszkedni mögötte a meredek partoldalon. Csak a látványért és persze a bizonyságért... Mégis képes az ember képtelenségnek tűnő dolgokat véghezvinni. Mérhetetlen nyugalommal.


Még az ősöreg fa is beleszédül a mindenség látványába, megkapaszkodik hát...


Már megint... Boldogasszony mindenfelé...


Nem engedi magát fényképezni csak úgy, elrontja a masinát.  
Mert vannak titkok földön s égben...

Csodára várunk. Varázsolunk. Ahogy tetszik...

2011. október 3., hétfő

Gyermekkoromban

nagyanyám eszméletlen jó birssajtot volt képes készíteni. Bár haloványan emlékszem arra, hogy a családból csupán én jártam rá hetekig, tehát nem aratott osztatlan sikert. Nem lehet az akkora ördöngösség és tényleg nem! Kell hozzá egy kosárnyi gyümölcs. 
Mindegy, hogy alma, vagy körte, mert : 

"A birs fajtákat általában a termés alakja szerint különböztetjük meg. Ha a termés alma alakú (maliformis), akkor birsalmáról, ha körte alakú (pyriformis), akkor birskörtéről beszélünk. Ugyanaz a fa egyik évben körte alakú, a másik évben pedig alma alakú gyümölcsöket terem. Ez a tény részben a kifejlett magvak számával függ össze, a kevés magvú gyümölcsök mindig megnyúltabbak. Tehát nincs birsalma, birskörte, BIRS van."


Mi annyit daraboltunk apróra, hogy az ötliteres fazekamba éppen beleférjen. A haját rajta kell hagyni, elvileg a magházból is csak a magokat kell kitakarítani. Mivel biogyümölcsöt kaptunk telve lakókkal, csak a héjas gyümölcshús került a tűzhelyre.


Nagyon gyorsan puhára is főtt, akkor a leszűrtük.


A gyümölcsöt az általatok már ismert szőrös kéz krumplinyomóval összezúzta.


Az ősi recept szerint éppen annyi cukrot illene a péphez adni, amekkora annak a tömege. 
Mi a kétharmad mennyiséggel is megelégedtünk, azaz 2 kilóval édesítettük. 
S aztán jött az állandó kavarás a végtelenségig. 
Pillanatfelvétel a kertből a konyhaablakon keresztül...


Nem törpe a Jóember, egyszerűen csak belefáradt az álldogálásba és éppen ülve rotyogtat, jócskán elege van, mégis kitartóbb, mint én.


És egyszer csak megállt a masszában a fakanál, jelezvén, hogy ő is szédeleg erősen.


(Itt hívnám fel a szemfülesek figyelmét a gáztűzhely állapotára, tessék visszagörgetni és összehasonlítani, az induláskor igenis ragyogó tiszta volt. A sajtfőzés nem kicsit vulkanikus tevékenységgel jár együtt.)
A langyosra hűlés alatt sétáltunk egyet a környéken, telve vannak itt az utcák diófákkal, mindegyik alól max. 2 szemet elhoztunk. Kalapácsolás után tányérokba, sütőformákba, kompótosokba került a béle, aztán már simult is rá az édes maszlag. Lett bőséggel...


2-3 napig így kell szikkadniuk, majd zsírpapírra borulnak és várnak szépen 1-2 hónapot, hogy a megfelelő állagot elérjék. Addig felköltöztetődtek a konyhaszekrény tetejére...


...mert talán létrára nem állok egy kis nassolásért.
Melléktermék kb. 2 liter zavaros főtt lötty, ami eszméletlenül ízlik (nekem).


Adós vagyok a végtermék fotójával...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...