Szatyorítás

is elég régen volt, most is csak úgy futtában mondtam igent egy kérésre. 

A hirtelen döntésnek aztán majdnem meg is ittam a levét, mert kénytelen voltam 

itthoni anyagokból garázdálkodni. No nem, mintha vennék ilyesmit, sőt, 

már-már sportot űzök a nemköltősdiből. Takarékoskodom, de nem ám 

magunknak, hanem az utánunk következőknek. 

Lassan, de biztosan végképp be(le)zöldülök.

Micsoda véletlen, zöld lett a szatyor és zöld rajta a madár is. 

Valami füzike lehet, talán sisegő,

 

bár az ritkán énekelget tititátitiszüntáá-t.

* 

Legyen népies meg madaras meg dalos.

A szokásos

vakációkezdő nyári nagytakarítás egyik lépéseként rendet tettem a varrós szekrényemben,

minek következménye egy jelentősebb halomnyi rongynak  a kukába helyezése lett. 
Még mielőtt  kedvem támadt volna az akciót megbánni, gyorsan rádobtam 
egy egész dinnye héját, némi gazat,  kávézaccot, húsos zacskót, satöbbit. 

Nincs visszaút!

No, mondom, szép rend van a mostan már csak anyagaim között, 

hívogatóan bazsalyognak rám; pusztítsak értelmesen.

Némileg reflektálva az előző bejegyzésre, varrtam  valami rondát...

azon a napon, amikor a Kékszalag zajlott,

és mióta a zöld fehérnek mutatkozik...

Tengerre magyar!

😅

Dunsztom nincs

arról, hogy az elmúlt majd húsz (nemá!) év során hány táskát varrtam mások számára.

 Adni öröm, találót, szívnek szólót adni még nagyobb! 

Mondom, kikerült a kezem közül jó sok, majd egyszer összeszámolom, mennyi is, 

de most nem sem ez a lényeges mondanivalója ennek a posztnak, 

hanem az, hogy életemben először szatyrot kaptam. 

Én kaptam szatyrot... Összehajthatósat... Nekem készültet...

Kábé ekkorák voltak a szemeim, amikor megláttam ebben az állapotában, 

na nem, ez úgy van hajtogatva, mintha...

És valóban.

Gyerekkéz rajzolta, így bármikor velem lehet Anna,

még nyáron is, holott szünet van.

És itt a slusszpoén, hátulján egy almafa.

Na, ezen meg még jobban megdöbbentem, de már csak az évzáró után, itthon, 

fenenagy, hirtelenül reám szakadt, csendes magányomban.

BOLDOG VAKÁCIÓT KÍVÁNOK!

Triplikátum a

jobboldali, lévén ez is levendulás,

duplikátum, mert ezen az egyikhez igen hasonló.

1 szatyor + 1 szatyor = 2 anya

Tegnap

végigjártunk néhány kertészetet kakukkfű, oregánó és rozmaring beszerzése céljából. 

Nem volt valami nagy a kínálat ezekből a fűszernövényekből, ellenben levendulából 

vagy hatvanfélét láttunk és mily meglepő, minden női vásárló kezében, kosarában, 

kocsiján ott ácsingózott belőlük legalább egy, de inkább három tő.

Erről eszembe jutott ez, ami közben megtalálta a helyét, 

csak totálisan elfelejtettem mutogatni.

Így lesz a menyasszonyi ruhából bevásárló szatyor.

Micsoda kilátások!

Szatyormese

Hol volt, hol nem volt, a Tiszán innen, de azért Budapest határain túl, volt egy iskola. 

Egy szép, nagy, iskola s mint méretei mutatják, tantestülete sem kevés számosságú. 

Ebben az iskolában évről évre az a szokás dívik, hogy a karácsonyt nem ám egyszer, 

hanem éppen négy alkalommal is megünneplik minden decemberben. Hogyan lehetséges ez, 

arról most nem szól a mese, elégedjetek meg azzal, hogy az egyikre ajándékkal illik menni

 minden pedáknak s nem akármilyennel, hanem éppen olyannal, aminőt az általa 

húzott név gazdája majd valószínűleg örömmel fogad.

Mit vittem volna én? 

Na mit? 

Persze, a cím már elárulta, a többit ez a pár kép illusztrálja.

Kedves kolléganőmnek három fiacskája vagyon, szép egymásutánban növekednek, 

mint az orgonasípok. Amikor először megláttam együtt őket, 

nyomban elneveztem a fiúcskákat magamban  a háromkirályfiaknak. 

S lettek a szatyron ők, mind felfelé tekintőn, mert ugyan kit bámulna az elsős, 

a nagycsoportos meg a picuri rajongó szemekkel, ha nem az anyukáját? 

A Zanyát lesik, hisz a szemükben sokáig még ő királylány.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Amikor

tegnap reggel a férjem meglátta a kezemben (Zümi kezében) ezt a cédulát, 

felhúzta a szemöldökét és azt mondta, na most már senki nem mossa le rólad (Zümiről), 

hogy elfogult vagy.

7 ember 7 cetlije került a kalapba... A blogon öten jelentkeztek a játékra és a fészbukon 

még két ember írta meg nekem, milyen szatyrot szeretne. Bevallom, ennél lényegesen több

illetőre számítottam, bár manapság egy lájkot is nehéz kicsikarni, pláne egy kommentet. 

Amint látható, egy tanító néni kapja a szatyrot. Ha nem lennék magam is tanító néni, 

nyilván írtam volna a műveleti jel után egy kérdőjelet.

Remélem nem áll fejre a látványtól.

Kihajtogatom, látszódjék, hogy működik.

 

 "Éva néni"

szatyorítva.

Mindenkinek köszönöm a megosztásokat!

Utolsó pillanatos

fülek 

és a hozzájuk tartozó pofácska 

egy összehajtható szatyron,

mely a Jóember megrendelésére készült kedden este valakinek, 

akinek szavajárása a nyuszifül. 

Ma minimum 3 mosoly garantált a világban.

Szatyrot személyre szabni csudajó dolog!

November

huszonnyolcadikán pillantottam meg a tavalyi év utolsó pitypangját a kertben. Ázott volt már, bóbitái kuszák, de azért csak ott ült rajta az elkövetkező tavasz ígérete. A csuda gondolta még 

akkor, hogy a március rózsaszín lesz, nos, ezáltal lett időszerű hókezdésül az akkori firka.

Először csak összehajtható szatyorra akartam felvarrni, 

aztán valahogy rákerült egy cicómapakkra,

majd egy apró notesz elejére és egy újabb, aprócska tartócskára is.

Az utóbbit mutatom belülről, kézzel varrtam belé a cipzárt.

Szürke és rózsaszín... szelídülnek a színek.

Tegnap leültem

a gép elé és akkor jöttem rá, mennyire hiányzik nekem a varrogatás. Arra a két órára, míg ezen

mókoltam, elszállt szinte minden gondom. Hű, de nagyvalami, vízilózseb! 

Egy kedves kolléganőmnek készült, pontosabban a tesójának. S mivel pénzért még mindig nem varrok, kaptam tőle egy szatyornyi rongyot, mondván ő is rongytalanított kicsit... 

(Szmájli, naaagy szmájli, köszönöm, visszakapod, csak legyen több időm!) 

Róla eszembe jutott három másik zseb, amit bizodalmam szerint rongyosra hordoztak azóta ők...

Összehajthatók, bevásárlók, szatyrok...

Tizenkétszer tizennégyszer háromcentisek.

Személyre szabva...

Nagy csoda

esett meg a héten velem! Mintegy háromhónapnyi szünet után elővettem a varrógépem. Mi volt a hosszú hallgatás oka? Majdnem tuti biztos, hogy Csokifolt Ági novemberi tűzőtanfolyamán kedvetlenedtem el teljességgel, úgy az első tíz percben, még a mesélés alatt elejtett egy mondatot a pedálról. Abban a minutában megvilágosultam, mi is az én gépem igazi baja, mert hiába pedzegette korábban a férjem, hogy az nem úgy műkszik, ahogy kéne, nem hallottam meg teljességgel. De bezzeg Ágit fülelve kapásból tudtam, bizony én használható munkát az adott napon ki nem adok a kezemből, mert azok a szénkefék elkoptak a tizensokév alatt. S lőn… csőd… Néhány nap múlva ugyan a sikerült egy új pedált beszerezni, kipróbálni és örömmel konstatálni, hogy jé, a gépem menetének immár fokozatai vannak! Akárcsak vezetés közben, ha erősen nyomom, akkor vágtázunk ketten, ha szelíden tapodom csupán, akkor andalgunk a rongyokon. 

Azért annyira nem ájultam el, ment a gép sutba. Ráér… majd… máskor… még nem… 

A napokban sem valami nagy dolgot vittem véghez, csak egy kis átalakítás, 

használhatatlan faliképekből összehajtható bevásárló szatyrok lettek. Az utóbbiakat 

legföljebb  elhordja Jóember ajándékba mindenféle nőknek 

(no persze szigorúan csak abban az esetben, ha azok nyugdíj előtt állnak). 

Gőzölög a tea, rotyog a leves és illatol egy kuglóf (nem vulkán!!!) rajtuk:

Ilyenek voltak előző életükben (természetesen a szekrény mélyén):

Gyűrődik, húzódik, löttyedten buggyosodik mind. Elnézést kérek miattuk.

Mondtam már, hogy mennyiségre hajtottam egykor.

Minden

évben szembesülök ezen a napon azzal a tagadhatatlan ténnyel, hogy a világ népességének 
jelentős hányada imád a fehér szakállú, piros ruhás, behemót nagyapó maskarájában 
tetszelegni. No, ez még szórakoztat is nem kicsit, főleg amikor összeszámlálom hatodikán este, 
hányféle funkciót betöltő Mikulással találkoztam aznap: iskolai, áruházi, biciklis, 
pizzafutár, pincér, és zöldségárus is volt már a repertoárban. 
Eddig jó. 

Hanem mostanában szomorúan tapasztalom, hogy megszaporodtak a műanyag Mikulások is! Lógnak ablakból, ereszről, tetőről, kéményből, másznak létrán, kötélen és fényfüzéren. Valami oknál fogva képtelenek onnan eltűnni dolguk végeztével, sokszor még januárban is látok néhány szottyadtat közülük összekoszolódva, kifordult végtagokkal a magasban. 

Kiábrándultam hát végérvényesen! Én a krampuszokkal vagyok. 

Azok bizony ismerik még a rejtőzködés titkait!

Méltatlanság így háttérbe szorítani őket!

Varrtam egyet ezért (is). Nem saját a rajz, mert amit felvázoltam, arra azt mondta a férjem, 

hogy szexista. Olyat meg összehajtható szatyorra ne rakjon az ember, főleg ne akkor, 

ha egy régebb óta fiatal asszony fogja hurcibálni magával a piacra! 

Maradt hát kisfiús és nemtelen...

(Az enyém izmos volt, szőrös, bajsza alatt kaján mosollyal és az ágyékát a farka boltja takarta.)

A szatyor testvére kimondottan bosziknak itt.

Ezt a krampuszkát pedig évekkel ezelőtt készítettem a Praktikából, mikor az 

még nem volt ennyire megdizájnosítva.

Persze ő is csak mellékalakja volt akkor egy kétszemélyes történetnek. Érdekes, 
a szakállas főszereplő elkészítésére már akkor sem éreztem késztetést.

Plussz egy...

...bevásárló szatyor, ami jó esetben a táskában lapul.  

Konkrétan a házunkat ábrázolja rajta a zseb.

A teraszon 3 éve minden nyáron ott díszlik a diphladénia, álmélkodják is a népek bőséges virágzata miatt. A leándereket, muskátlikat és a rogyásig termő citromfát nem hímeztem meg időhiány és türelmetlenség okán. Meg aztán lelkesebb az ember, ha gazdáját is tudja már készülő akármijének... Ez meg csak úgy született, csendes vasárnap délután.

Mihez kezdjek vele? 

Kedves Zsóka mama!

Közös ismerősünk (egy bizonyos jóvágású, bajuszos fiatalember) oly sokat emlegette 
itt nekem, hogy szükségét éreztem egy kis meglepetés elkészítésének...

Köszönetféle virágokkal,  szatyorban elmesélve...

Tessék jó sokáig, rongyosra használni! 

(Jaj, nem igazi a kép, a kockás anyag zöld a valóságban, de itt megszürkült!)

Egy boszinak...

Nem sokat varrtam a héten, nyakig voltam az iskolai dolgaimmal. Jönnek az elsősök, szép teremben szeretném 
őket fogadni, azzal mókoltam. Szőttem egy pókhálót a plafonra, abba ültetem holnap keresztespók barátunkat, 
ó, hanyadszor mászom fel arra a létrára! Bogarasok leszünk idén, pontosabban rovarosok, szorgos méhecskék. 
Remélem elindul igyekezetünk s aztán jó sokáig ki is tart! Mondjuk úgy 2011. júniusáig...

Van nékem egy boszorka kolléganőm. Lévén jóságos, hát sokszor segített rajtam a tavalyi év szorongatott perceiben. 
Tavasz óta készülget neki az ajándékom, már nem szabad tovább halasztgatni. 
Nem nagy valami, csupán egy összehajtható szatyor... de neki és róla szól. 

De majd az utcán meri-e hordani? Ha nem, hát ílyen állapotban lapul meg valahol...

S tessék, máris eggyel kevesebb az ufo-m... De a kosaram még mindig tele van! Segítség!