Isonzó

Az Isonzó valószínűtlen türkiz/smaragdja Solkanban hökkentett meg másnap, amikor a "GO Borderless" mottót komolyan véve átgyalogoltunk oda Olaszországból. Solkan egy pici, szlovén falu, ahol mindjárt három híd ível át a folyón. Az első a gyalogosoknak és kerékpárosoknak készült modern függőhíd, (névszerint Brv EZTS GO). 

Egy pöttyet elidőztünk rajta, 

 

mert onnan úgy tűnik, mintha egymás alatt lenne a másik kettő, holott nem is. :) 

A másodikról jobban szemügyre vehető a harmadik, a vasúti híd, ami főleg azért különleges,

 mert ennek a kőhídnak van a legnagyobb boltíve a világon. 

 

Mindegyik alatt ugyanaz a víz folyik, fotoshop nélkül is lélegzetelállító. A Čolnarna teraszán

 muszáj volt megjutalmazni magunkat, hiszen várt még ránk pár kilométer "hazáig". Eszméletlenül atmoszférája van a helynek, hallod az Isonzó hangját, bámulod a föléd magasodó hegyet 

és közben iszod  a csapolt sört. Jó nekünk.

Kicsit hosszúra sikeredett az a séta, késő délután lett, mire visszakutyagoltunk Olaszországba.

Másnap reggel ott folytattuk, ahol előző nap abbahagytuk. Az Isonzó mentén portyáztunk
 immár autóval északra haladva. Megálltunk párszor a folyó színe miatt

vagy Kanal hídjára visszatekinteni, 

itt hatalmas fehér sziklák hívták a szemem,

(vagyis túl gyors volt a 45-ös tempó)

ott meg egy szimpla gaz, aminek csak jól álltak a körülötte lévő színek.

Az Isonzó szurdokvölgyébe igyekeztünk, ahol Napóleon hídja áll. Nem véletlenül ez a neve,

 itt masírozott át a francia sereg, amikor Ausztria ellen vonult hadba.*

Egyre elképesztőbb színű a folyó, hív magával tovább.

 

Félórányi járásra van egy függőhíd, amin a túlpartra átjutva visszamehetnénk a Napóleonhoz vagy megcsodálhatnánk a Kozjak-vízesést... nénk, nánk, ha a híd nem lenne éppen életveszélyes.

 

Ez a túra kimarad az életünkből, de azért ideteszem a térképet, mert a hidat közben megjavították, hátha valakinek pont erre van szüksége.

Azt remélem, találkozunk még az Isonzóval, hiszen szeretném látni a felső folyását majd egyszer. Emlékeztetőül ideteszem az utolsó képet, amit róla fényképeztem.

Hazafelé a Natisone folyó völgyében haladunk, aminek legnagyobb meglepetésünkre 

kábé olyan a színe, mint az Isonzónak.

 Voálá, az Ördög hídja Cividale del Fliuriban.

A városháza előtt Julius Caesar szobra, hiszen ő alapította a várost.

Cividale del Friuli elbűvölő olasz kisváros, keskeny utcácskáin nem áramlik a turisták hada.

Nagy patrióták lehetnek a helyiek. Minden épületen ismertetőt helyeztek el a történetéről, a kirakatok mellett fotók a korábban ott működött üzletről. Megható, elgondolkodtató és egyben elszomorító, mert mára az üzletek töredéke van használatban.

Siesta idején jártunk a városban és azt az olaszok még (pláne?) húsvétkor is betartják, így csupán egyetlen hely van nyitva, az Al Duca. Ott is csak pizzát tudnak adni, mondja a pincér, ha a pizza megfelel. Mondanom sem kell, hogy megfelelt. Igazi olasz pizza volt, aminek egy mennyei a mozzarella burrata ült a közepén.

A várostól a Natissone partján búcsúztunk, ahonnan egy követ sem hoztunk el,

még ezt sem.

* 

Szándékosan nem említem az I. világháborús emlékeket.