Olykor kerül hozzám

valami, ami nagyon nem én vagyok. A férjem olyankor kajánul rámkacsint 

és megkérdezi, ebből ugyan mi lesz? Mert tudja, hacsak nem műanyag a valami, 

akkor azt ki nem dobom, ellenben új életre kelesztem.

Itt van például ez a borospalackos* doboz. Valljuk be, szörnyűséges. Ámde fából van.

 Pakolásztam vagy 7 éven keresztül, tároltam benne gombot, gyöngyöt, fém kellékeket,

míg a múltkor, a nagy fonalrendezgetés közben beugrott, mi lesz a következő életében.

Ha eszembe jut valami, akkor az nekem azonnal kell. Most sem vacakoltam sokáig, 

pillanatok alatt összedobtam a tetejét egy tetszetős szoknyamaradékból, 

amit a Hollókőn debütált táskám belsejéhez használtam.

Aztán jöttem rá, hogy ennél azért méltóbb megoldásra is képes vagyok,

pláne, mert legújabb hobbim szenvedélyem kellékei kerülnek majd a dobozba.

Illik hímeznem reá szép színeset. És akkor szembejött velem ez** a kóróvirágos.

Lélekteázgatásom** legutóbbi eredményét tegnap este szedtem le a rámáról.

Triplex kartonból, vatelinnel alábélelve fabrikáltam hozzá egy alapot,

amit csak belenyomtam a doboz tetejébe. Ragasztanom sem kellett, a helyén marad.

Tárul a szezám,

kartonpapírokból*** szabott fonaltartó kártyák töltik meg teljesen.

Mától boros dobozban lakik a szivárvány, ami nálam 119 színű.

 

*

Egy kisfiú hozott nekem a papája szigligeti szőlőjének borából egy palackot benne. 

A dugóját sem dobtam ki, angyallá avanzsérozva most is figyelt a karácsonyfánkon.

**

Nahát, ez egy tapéta!

***

Esténként a félévi szöveges értékelés meg- és újra- és átírása feletti dühöngésem 

kapcsán éppen erre volt a legnagyobb szükségem. 

****

Zéróvészt, naná, bármiféle kartondoboz megfelelt hozzá, csak legyen fehér az egyik oldala.

Szinte látom

és hallom, ahogy pillanatokon belül egyszerre jajdul/hördül fel 
és kap/csap a fejéhez mintegy ezer látogatóm, amint elárulom, 
miből is készítettem a manó szakállát.

Nem borzolom tovább a kedélyeket, nyílik a doboz teteje, mert abban lapul az,
ami tutira előfordul minden háztartásban.

Nálam tömegesen, mert egy korábbi technikaórán ennyi maradt meg 

a félszáz valami újrafelhasználása során. 

Nem a gurtnit, nem függönybehúzót, nem a felvetőfonalat szedtem szét, hanem a

PAPÍRBÓL KÉSZÜLT AJÁNDÉKTASAK FÜLÉT.

Az ilyesmi szigorúan műszálasnak 

az összehegesztett, csomótól deformálódott végét lenyisszantjuk,

aztán egy hegyes ollóval, tűvel, akármivel szépen, ügyesen felfejtjük.

(Újabb virtuális találós kérdés a kép készítési módja.)

Tovább felesleges mutogatni. Amikor elég hosszú részen felbomlanak a szálak, 

egyszerűen kihúzzuk egyenként azokat a helyükről, tetszés szerint összekötjük,- égetjük, 

-ragasztjuk, feltűzzük, -varrjuk, megfésüljük, kedvünkre nyessük, fazonírozzuk.

Ezt a szürkét nem is bántom tovább, lassan lejár a manók ideje, 

viszont hamarosan szükségem lesz némi angyalhajra.

Nos, ennyi a naaagy titok, minek lelepleződésére maximum 3 napot kellett várni.