2025. augusztus 13., szerda

Isonzó

Az Isonzó valószínűtlen türkiz/smaragdja Solkanban hökkentett meg másnap, amikor a "GO Borderless" mottót komolyan véve átgyalogoltunk oda Olaszországból. Solkan egy pici, szlovén falu, ahol mindjárt három híd ível át a folyón. Az első a gyalogosoknak és kerékpárosoknak készült modern függőhíd, (névszerint Brv EZTS GO). 

Egy pöttyet elidőztünk rajta, 

 

mert onnan úgy tűnik, mintha egymás alatt lenne a másik kettő, holott nem is. :) 


A másodikról jobban szemügyre vehető a harmadik, a vasúti híd, ami főleg azért különleges,

 

Mindegyik alatt ugyanaz a víz folyik, fotoshop nélkül is lélegzetelállító. A Čolnarna teraszán
 muszáj volt megjutalmazni magunkat, hiszen várt még ránk pár kilométer "hazáig". Eszméletlenül atmoszférája van a helynek, hallod az Isonzó hangját, bámulod a föléd magasodó hegyet 
és közben iszod  a csapolt sört. Jó nekünk.

Kicsit hosszúra sikeredett az a séta, késő délután lett, mire visszakutyagoltunk Olaszországba.


Másnap reggel ott folytattuk, ahol előző nap abbahagytuk. Az Isonzó mentén portyáztunk
 immár autóval északra haladva. Megálltunk párszor a folyó színe miatt


vagy Kanal hídjára visszatekinteni, 


itt hatalmas fehér sziklák hívták a szemem,
(vagyis túl gyors volt a 45-ös tempó)


ott meg egy szimpla gaz, aminek csak jól álltak a körülötte lévő színek.


Az Isonzó szurdokvölgyébe igyekeztünk, ahol Napóleon hídja áll. Nem véletlenül ez a neve,
 itt masírozott át a francia sereg, amikor Ausztria ellen vonult hadba.*


Egyre elképesztőbb színű a folyó, hív magával tovább.

 

Félórányi járásra van egy függőhíd, amin a túlpartra átjutva visszamehetnénk a Napóleonhoz vagy megcsodálhatnánk a Kozjak-vízesést... nénk, nánk, ha a híd nem lenne éppen életveszélyes.

 

Ez a túra kimarad az életünkből, de azért ideteszem a térképet, mert a hidat közben megjavították, hátha valakinek pont erre van szüksége.


Azt remélem, találkozunk még az Isonzóval, hiszen szeretném látni a felső folyását majd egyszer. Emlékeztetőül ideteszem az utolsó képet, amit róla fényképeztem.


Hazafelé a Natisone folyó völgyében haladunk, aminek legnagyobb meglepetésünkre 
kábé olyan a színe, mint az Isonzónak.


 Voálá, az Ördög hídja Cividale del Fliuriban.


A városháza előtt Julius Caesar szobra, hiszen ő alapította a várost.


Cividale del Friuli elbűvölő olasz kisváros, keskeny utcácskáin nem áramlik a turisták hada.


Nagy patrióták lehetnek a helyiek. Minden épületen ismertetőt helyeztek el a történetéről, a kirakatok mellett fotók a korábban ott működött üzletről. Megható, elgondolkodtató és egyben elszomorító, mert mára az üzletek töredéke van használatban.


Siesta idején jártunk a városban és azt az olaszok még (pláne?) húsvétkor is betartják, így csupán egyetlen hely van nyitva, az Al Duca. Ott is csak pizzát tudnak adni, mondja a pincér, ha a pizza megfelel. Mondanom sem kell, hogy megfelelt. Igazi olasz pizza volt, aminek egy mennyei a mozzarella burrata ült a közepén.


A várostól a Natissone partján búcsúztunk, ahonnan egy követ sem hoztunk el,


még ezt sem.



* 
Szándékosan nem említem az I. világháborús emlékeket.

2025. augusztus 6., szerda

Gorizia

Idén Gorizia nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet a tőle 1947-ben leválasztott és akkor a szlovén oldalra került Nova Goricával karöltve. A háború után ezen az oldalon nem nagyon volt semmi, Tito kezdeményezésére épült fel a mai igencsak szocreál jellegű kisváros(rész). 

Az olasz-szlovén határt köztük rajzolták meg, egyszerű drótkerítés választotta el a két országot és a két rendszert egymástól. A ház, ahol laktunk, különösen érdekesen helyezkedett el, mert a telek két oldala Szlovániával volt határos.

Az egyik sarkánál ma is ott a határkő. 

Ez volt maga a határkerítés, tehát itt nem építettek akkora böhöm nagy falat, mint Berlinben és állítólag a légkör is barátságosabb volt az ottaninál.

A vasútállomás ma már közös, ezt épp most újították fel. 

Hibátlan, csodaszép, nincs kispórolva/lopva belőle semmi, húsvét szombatján és vasárnapján rendesen dolgoztak a munkások, nem úgy, mint nálunk, hanem valóban és mindenki.

Ilyen az állomás belülről, nagyon szépen sikerült megőrizni a felújításkor a monarchiabeli állapotokat. Érdekes kiállítát látható bent és persze minden tiszta és rendezett.

Az állomás előtti tér a nevezetes Piazza Transalpina/Trg Evrope az ikonikus jelzéssel. 

Tóni Olaszországban ácsorog én Szlovéniában. :) 


Szinte hihetetlen, hogy itt drótkerítés futott, balra látjátok az alapját, ezt követve könnyen hazatalálhattunk. :) 

Manapság bármikor átsétálhatsz egyik országból a másikba, a határátkelő is csupán jelzésértékkel bír. Felhívnám figyelmeteket az Uniós padra, amit sajnos nem próbáltunk ki, pedig biztosan kényelmes.

A két ország lakói nagy barátságban élnek egymás mellett, gyakori, hogy a Gorizia lakosa a szlovén oldalra jár dolgozni és viszont. Mókás, ahogy a helyiek egymással beszélgetnek, jellemző az olasz-szlovén párbeszéd, sőt gyakran keveréknyelvet használnak. :)  

Mi az olasz oldalon béreltünk szállást három éjszakára és nagyon jól választottunk. 
Gorizia szerfelett barátságos kisváros ódon hangulatú, macskaköves utcákkal, 

rendben tartott házakkal,

épp újuló várral,

abból csodás kilátással.

Hangulatát az a poszter adja vissza leginkább, amiért lejártuk a lábunkat, mégsem sikerült megszereznünk. :) 

Idén tehát ez a város nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet és erre emlékeztetnek minket mindenütt. 

Rendkívül találó a mottójuk, 

"GO borderless!" 

már csak azért is, mert az összes helyi autónak GO-val kezdődik a rendszáma. :)  

Szóval ezt látod kábé mindenütt, természetesen az információs irodában,

a Levis bolt kínálata is ebben a színben pompázik,

sőt, a kegytárgyboltban is ilyen lufik köszönnek rád!

Türkiz, türkiz és türkiz. Miért türkiz?

Mi más lenne, esett le a tantusz, amikor megpillantottam az Isonzót. Kicsit tán smaragdos.


Legközelebb itt folytatom.

    Katt a régi képekért.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...