Persze

szórakoztam csak az 52 hét, 52 ruha kapcsán, mert hová is tennék annyi göncöt? 
Megelégszem 12 újjal is, ha van némi köze a foltvarráshoz...

Tartogatok az egyik dobozomban egy halom bordós brokátot, taftot és nyakkendőselymet egy bizonyos képhez, ami csak nem akar megszületni, pedig fejben már készen van minden egyes öltése. Lezárósdi az ügy, azért halasztgatom annyira... Meg különben is... olyan jó mást is varrni ezekből az anyagokból, inkább valami vidítót. Mappaborítót, cicómapakkot, telefontokot.

És most kabátkát, kisfeketéhez passzolóst.

Elég gyorsan rátaláltam erre. A gallér a lelke, de azzal az én rucim hordhatatlan.

Egyszerűsített változatát viseli Arozi. Szoknyáért elnézést, a kisfekete nem ment rá.

Kéttenyérnyi rongyok felszabdalva, összevarrva, a kézelő belseje sem jött ki egy anyagból.

A hát közepéhez használtam fel a legnagyobb maradékot.

Elölről-felülről, nyakkivágással.

Küzdős egy cucc volt, szűkség szülte, még a bélése is többféle fekete selyemből készült. 

Készítése közben majdnem megszegtem a sokadik újévi fogadalmam, 

miszerint addig a házhoz nem kerül méteráru, amíg egy dobozt ki nem ürítek. 

Hajaj, de messze van még az!

Abban a

pillanatban, amikor beköszöntött az új év, az internet megtelt ilyen-olyan kihívásokkal. 

Nyilván nekem is megvannak a magaméi, publikusak és kevésbé publikusak, 

mókásak és cseppet sem szívderítők egyaránt állnak előttem. 

Nos, ezek a vállfák is hívnak engem kifelé... 18 olyan gönc sorakozik rajtuk, amit két okból nem hordok...  Egy, kifogytam belőlük, kettő, soha meg sem varrtam azokat.

Nos, ezt az állapotot idén felszámolom... 

Az első nyisszantás azon a barna kabáton esett, amit 2010-ben varrtam, mutattam is 

azt akkor, de furamód elveszett a bejegyzésem róla. Tán nem véletlen... 

Mindösszesen ennyit találtam.

Teljesen szétszedtem az egészet, aztán ilyenné varrtam össze újra. 

 

Elszórakoztam vele 1 hétig, mivel nem főállásban varrok. 

(Főállásban játszom most egy teljes tanévig.) 

Szabásminta a burdából, 2005/10. 115-ös modell

Hogy nem hasonlít? Ugyanolyanra csak nem varrja meg az ember...

Azért teszek ide egy képet a kiinduló állapotról és akkor most rá is jöhettek, 

miért tűnhetett el az egykori bejegyzés.

Január végére 14 vállfám maradt, két átalakításnak köze nincs a foltokhoz, 

a harmadiknak annál inkább, majd hozom.

4 hét - 4 hacuka... hm... 52 hét -52 hacuka... ehhh... az lehetetlen.

Bár a héten készült még 15 Maugliruci is, szóval egy ideig jelentős az előnyöm.

Négynapi netes

keresgélés után, mikor a sokadik helyről utasították vissza szállásfoglalásunkat, végre rábukkantam egy csudaportára, csudahelyen, ahol éppen abban az időben, amikor kell, szabad volt a legtutibb apartman! Jaj, mosolyok szélesek, szívdobogás, rebegés és hasonlók! 

Szóval felemelkedtem lelkileg egy éppen mély kráterből olyannyira, hogy azonnyomban, de iziben varrnom kellett mán megint blúzot! Maradt egy méternyi ennek az anyagából, hihetetlen sebességgel kiszabtam és még hihetetlenebb sebességgel összeállítottam, majd mégsem sikerült megvarrnom két  óra alatt, mert le kellett fényképeznem közben ezeket a szőrös lábakat és ehhez meg szükség volt egy kis kiruccanásra persze. 

Maradt másnapra a befejezés, ímé a blúz:

Azt nem tudom, hogy fogom hordani, lévén elég szemérmetes vagyok (a strandolás jelentős része is arra ment el, hogyan tudnék minél kevesebbet megmutatni pettyes bikinimből), ez meg ennyit mutat azoknak, akik fejem búbjánál

és ennyit azoknak, akik derékmagasságomban hordják a szemüket.

Húúúúha, mondaná Rubinré..

(Igen, a gombok azok az ominózusak, a nem középre sikeredettek, de ezt már ki a csuda bánja, sőt!)

Burda 2007/4. 125-ös modell

Mióta feltettem

azt a jó kis LinkWithin modult, időnként beugrik ide figyelmeztetőleg egy kép. 
Jaja, az a bizonyos télikabát, amiben január elsejével kezdődően szerettem volna járni. 
Hogy az hol van? Bizony belenyisszantottam novemberben az akkor még szépségesnek tűnő anyagába... És igen, egész könnyen jutottam el az összevarrásig, de a gyapjúbélés 

meg az azt fedő selyem alaposan megizzasztott. Annyit bontottam, amennyit varrtam, 

többet gondolkodtam, mint amennyit a pedált nyomtam és nem kevésszer kaptam sakkot.
 Közben beszereztünk egy extrahiperszuper gőzölős vasalót, amitől végre tökéletesen simultak a felhajtások. A téli szünetben be is fejeztem, áprilisig meg viselte aRozi.

Miért nem én hordtam??? 

Mert nem volt hozzá gombom! 

Ezeket még használhatónak láttam a boltokban,

de a  felvarrás után?!

Az egyik adag túl férfias, a másik öreg nagyasszonyos nekem.

Érdekesebb megoldás kellene, ékszerszerű, keressek tovább a dobozomban!

A kedvenceim persze aprók, meg aztán sok is a csillogás. A létező összes gombos hiábavaló végigjárása után egy reményem maradt csak,  a Gombudvar.  Háromnegyed órányi autózás és tízpercnyi nézelődés után bebizonyosodott, itt is csak a második verzió lehet a nyerő. 

Ha van ez a szétszedhető gombom otthon, lehetne összerakni is hasonlót!

Az elképzelés hallatán az eladó hölgy szeme felcsillant és jóformán oda sem pillantva 

emelt ki egy dobozt a háta mögötti stócból és abban a pillanatban, amikor rámutattam 

az ezüstösre, tudta, hogy van belőle kisebb átmérőjű is. 

A többi fusiban ment tűreszelővel, szőrös kéz által tökéletesítve.

Az a címerállat szerencsére csak nagggyon közelről látható és még szerencsébbre nem kétfejű.

És a kabát azóta valahogy így pompádzik, csak persze a szekrényben.

Azt még nem tudtam eldönteni, akarom-e hordani télvíz idején?

Nézegetem

már egy ideje Arozit, kaphatna végre egy új rucit ő is. 
Elég lehangoló állapot évek óta ugyanabban a fekete garbóban publikálódni... 
Fejvesztés és triptíz 

után kiderült, hogy a túlzott napozás hatása rajta éppen fordítva mutatkozik meg.

Előbb egyszerűen csak körbe akartam rajzolni  a formát két nájlon félszoknyán, 

amit el nem tudom képzelni, ki akart valaha megvarrni magának... 

Én is csak azért találtam alkalmatosnak ezt a bundabugyi színt, 

mert némileg imitálja az emberi bőr téli árnyalatait.

Mondom előbb csak körbe akartam rajzolni, aztán támadt némi kétségem 

az anyag nyújthatóságával kapcsolatban. Így inkább felfeszítettem elölről

az egyik fél szoknyát a babára gombostűkkel.

Nagy örömömre szépen áttűnt az anyagon a baba oldalain látható öntésnyom,

emellett varrásszélességnyire filccel megjelöltem,

majd az anyagot félbehajtva kiszabtam a darabot. Ugyanezt eljátszottam 

a baba hátán is és minő meglepetés, két egészen különböző konkáv síkidomot kaptam. 

A bal a háta, akkor nyilván a jobb az eleje.

Bevallom, voltak kétségeim a darabok összeillesztése előtt, alatt és után...

Komolyabb morfondírozás helyett kivételes gyorsasággal összevarrtam, 

majd az alja szegésébe bőrvarró cérnát fűztem,

aztán akut ük-ük-ük-nagymamaszagát eltüntetendő gyorsan kimostam 

és diszkréten elrejtve a kíváncsi tekintetek elől kitettem a teraszra. 

A dzsörzé hirtelen szárad szerencsére, így erősssen dobogó szívvel öltöztettem 

hamarosan Arozit. Voálá, bár a bordó szőnyeg ezesetben elmarad!

Egészen csini, egészen elégedett lehet ő is halaványbarack színű rucijával.

Apropó, a kedvenc pitémen sülés közben a fentiekhez 

hasonlatos domborulatok jelennek meg.

A sütőből kivéve az a csodás gyümölcsnek a nedve apró tavacskákat képez 

a félbarackokban, pont így, csak illatosabb változatban.

Mire kihűl a sütemény, az mind szépen beleszivárog a tésztába és az egész olyan lesz, 

mintha mennyei krémmel töltötte volna meg a Jóisten. 

Mert arról ugye nem én tehetek.

(Hogyan varrjunk ruhát házilag a próbabára?)

Az egyik

kedvenc blogom arról szól,  miként szabható át egy borzalmasanszörnyűséges ruha 

valami egészen trendi és elképesztő rucivá. A kreativitás magasiskolája nekem az, 

amit Creatű művel és ámulatba ejt az a bátorság, ahogy belenyisszant 

"csak úgy" az anyagba! Itt az ellenpélda, hogy szabok át én. 

Adott ez a túlméretesült lapszoknya, aminek imádom a színét, anyagát. 

Egy hét alatt ilyenné lényegül. 

Nem látszik, épp az nem látszik, hogy a bal oldalán egy negyedkörívvel bővebb, 

mint a jobbon, ettől lesz játékosabb, már-már pöjdős. 

Mer erre vágyom túl a negyedik ikszen, jön az idősödő nő pirosban szindróma.

S hogy mi tartott eddig? Két nap gondolkodás, két nap rakosgatás, két nap illesztegetés, 

1 nap cipzár után rohangászás, egyórányi szabás, kétórányi varrás, épp egy hét. 

Ez abszurdum! Legalább annyira, mint az egyik befőzésem eredménye.

A Jóember szerint űrhajós lekvár,  szerintem szimplán csak időutazó. 

Mert ugye azon felül, hogy nem ismeri a gravitációt, 

tavalyi meggyből készítettem majd jövőre.

(És igen, átneveződtem, azt a jét ki nem állhatom nem csak a Bejusban, 

de a Bejában is, a Bejácskában meg  főleg.)

Rendet tettem

a rongyos szekrényemben és ismét döbbenten tapasztaltam, mekkora készletekkel bírok. Most ünnepélyességgel megfogadom, hogy ide a lábát ugyan be nem teszi félméternyi 

anyag sem, amíg minimum egy kupacnyit fel nem számolok. Foltot sem varr(hat)ok, 

mert az illető (kinek kedvéért nyomatnám itt a pedált ezerrel vigyorogva) 

szerint varrásra meleg van... Azért bízom és reménylek...

Többszörösen hangoztatom, hogy nem vagyok egy rúzsás alkat, de ellenben a kockák 

az én világom. Maradt például 80 centi ennek meg emennek a hátlapjából, 

lett belőle egy nyári felsőcske, 

ebben a hőségben éppen alkalmatos laza, könnyed viselet.

A képen nem pontosan látszik, hogy ez volt rajtam, amikor felmásztunk ide

és danásztunk szemben velük

sok esőről meg valami élő gyújtózsinórról.

Valami hibádzik

mostanában az évszakokkal. Vagy velem... Mert mire elkészült a tavaszi kabátom, 

szakadni kezdett a hó... Pedig ebben szerettem volna holnap délután megnézni, 

áll-e még az Eiffel-torony...

Rém büszke vagyok az öltözékre több okból kifolyólag is. Gyakorlatilag egy hétvége 

alatt elkészült, nem bontottam, nem próbáltam(!), nem rohangáltam napokig 

gombok után, ráadásul azon kevés dolgok egyike, amiről bizton állíthatom, 

hogy jobban áll rajtam, mint Rozin.

Mondhatom ezt, mert tetszikolják máshol jó sokan.

Bár lehet, hogy az oszlop inkább az, amin kap a szem.

Vagy a kastélyunk... 

Az istállójában remekjó sütit falhatsz, ha járnál felénk.

(Ja, az a kabát, az a másik már csak pár reszelőhúzogatásnyira van a befejezéstől.)

Miután

végiggaloppoztam(tuk) a közelünkben található összes plázát, ismételten 

rá kellett jönnöm, hogy ez a módi nem az én műfajom és nem lesz nekem idén 

sem használható télikabátom, csak ha varrok egyet. Tegnap szabtam egész nap(!),  

meg varrtam is egy icipicit.

 Mintha rémlene, hogy gyerekkoromban hasonló felmosórongyokat lehetett kapni... 

Állítólag  most ez minden bélések legbélésebbike.

Ismeritek? És tényleg?

Tsakish...

békaperspektíva

Önképezés

Látom tegnap a kereséseken, hogy valaki patchwork szoknya után kutatva jutott hozzám. Képzelem, milyen csalódás érhette itt... Hátha megint visszajön, gondoltam felteszem azt, amiben mostanában járok.

Nem teljességgel lehetek büszke rá... Készen vettem, de akkor még éppen csak térdig ért.  Olyan bőségesen fodrozódott, úgy tűnt,  kijönne belőle tán egy bokáig érő is. 
Szabtam, toldottam, ez sikeredett belőle. 

Az utcán nyári eső után javaslom hozzá a mezítlábat.

Modellkedés

Elkészült végre a szoknám! Egy bajom van, de az óriási, a fotómasinám nem hajlandó elhinni, hogy ez egy mohazöld ruci, mindenképpen szürkében akarja bemutatni minden képen!

Ilyenek lettek a rátétek hintaszékben ültömben:

Rajtam pedig alant látható. Modellkedést többé nem vállalok, mert nem ismerem a megfelelő pozíciókat... Brühühü...

 Jaj-jaj… hol fogom hordani? Mindennapi tesióra miatt suliba nem vehetem fel!