Az egyik

kedvenc blogom arról szól,  miként szabható át egy borzalmasanszörnyűséges ruha 

valami egészen trendi és elképesztő rucivá. A kreativitás magasiskolája nekem az, 

amit Creatű művel és ámulatba ejt az a bátorság, ahogy belenyisszant 

"csak úgy" az anyagba! Itt az ellenpélda, hogy szabok át én. 

Adott ez a túlméretesült lapszoknya, aminek imádom a színét, anyagát. 

Egy hét alatt ilyenné lényegül. 

Nem látszik, épp az nem látszik, hogy a bal oldalán egy negyedkörívvel bővebb, 

mint a jobbon, ettől lesz játékosabb, már-már pöjdős. 

Mer erre vágyom túl a negyedik ikszen, jön az idősödő nő pirosban szindróma.

S hogy mi tartott eddig? Két nap gondolkodás, két nap rakosgatás, két nap illesztegetés, 

1 nap cipzár után rohangászás, egyórányi szabás, kétórányi varrás, épp egy hét. 

Ez abszurdum! Legalább annyira, mint az egyik befőzésem eredménye.

A Jóember szerint űrhajós lekvár,  szerintem szimplán csak időutazó. 

Mert ugye azon felül, hogy nem ismeri a gravitációt, 

tavalyi meggyből készítettem majd jövőre.

(És igen, átneveződtem, azt a jét ki nem állhatom nem csak a Bejusban, 

de a Bejában is, a Bejácskában meg  főleg.)