2011. augusztus 24., szerda

Varrományokról...

mostanság nem tudok beszámolni. Nem azért, mert nem folytatok ilyen irányú tevékenységet, hanem azért, mert látványos eredmények híján vagyok. Tűzöm kézzel a rettenetes méretű ágytakarót, de esténként csak egy blokkal végzek, addigra csorog a víz rólam. Bizony a tűzéshez magamra kell borítanom a soha el nem készülőt. Ugye elhiszitek, hogy ebben a hőségben ez már önkínzás?
Alakul a redwork-öm is, de mivel a másolni nem akaródzik, magam rajzolgatok, az meg nem megy csak úgy ukk-mukk-fukk! Decemberben megmutatom...

Különben is, így, augusztusban, az utolsó dologtalan napokban maradjon otthon az ember? Annyi titkot rejteget még ez a város! Még a Jóember is meglepődött, pedig ő aztán alaposan ismeri a várat. Az ablakok mögött a 


Minden magyarok kápolnája rejtőzik.




A Történeti Múzeum gótikus termének üvegei mögött lettem volna udvarhölgy is akár,




de csak azért, hogy ablakfülkéiben olvasgathassak délután.




Mi most, 2011-nek egy nyári vasárnapján kiszöktünk Mátyás kertjébe fügét eszegetni, 




majd  a buzogányos toronyba feljutva megtapasztalhattuk, mitől hangos a környék?


Éppen a Mesterségek ünnepe zajlott


merre csak a szem ellátott.

2011. augusztus 21., vasárnap

Almafasírt

Ettetek már olyan savanyú almát, mint az ecet? Na, jó, egy kicsit túlzok. Az viszont tény, hogy emberi fogyasztásra nyersen abszolút alkalmatlan. Pitébe, kompótnak, szósznak, gyümölcslevesnek megdobva fahéjjal, cukorral viszont ízletes. És almafánknak sem utolsó. Küllemére tekintettel nálunk fasírttá lépett elő.

Kell hozzá 1 kg reszelt alma,  hozzákeverünk 2 halasi tojást, 6 evőkanál porcukrot, 35 dkg lisztet, 1 csomag sütőport és fahéjat jócskán. Rögvest golyóbisokat formálunk belőlük, a Jóember meg bőséges forró olajban kisüti. Porcukorral szórjuk és nyeljük szépen egymás után őket azon melegében. Finom, bemásolom a receptes dobozomba is.


Na de mi legyen az alma kinyomkodott levével? A citromfa alá öntjük, mert az velünk ellentétben imádja, sőt meghálálja a savanyú ízeket.


Ugye szép? Apám kezét dicsérve nekünk terem.

2011. augusztus 19., péntek

Borivóknak való

Kicsit mindig irigyeltem azt az embert, ki hajnalban tornácára kilépve 
ilyesmire emelinti kávé kortyolgatása közben a szemét.


Aztán eszembe jutott a fogcsikorgatón kemény tél. Hm... Nincs az a tökéletes kilátás, 
minek kedvéért én reggelente lefelé korcsolyázzak négy keréken a hegyoldalról. 
A visszautat elképzelni sem merem. Zsámbékon pedig akad lehetetlen közlekedési 
helyzet nem csupán télen, azt garantálom. Mert ott van például a Szuszogó út, 
ami valójában egy pincesor az Örömhegyi dűlőn. Micsoda tulajdonnevek, 
már ezektől fülig áll az ember szája! S a  látványért sem kell Toscana-ba menni!


 


Ha járnál arra, feltétlenül menj fel az út tetejére, fotózz egyet és küldd el nekem!
Pincesor Tökön is van:


Felhívnám figyelmed a két építmény közt éppen középen, mégis félreeső 
helyen megbúvó nélkülözhetetlen harmadikra is:


A település határában érdemes átgyalogolni a friss szántáson

 

egy áldásért:


Semmiképp nem maradhat ki az útvonaltervből Páty, pontosabban annak pincefalva:


Alkonyatba hajlott már a délután.


Hátborzongató jelenségnek voltunk itt tanúi. Elviharzott mellettünk egy autó, 
hirtelen lefékezett a nem akarom megmondani, hányas számú pince előtt, 
a sofőr kiugrott a kocsiból, szempillantás alatt kinyitotta a lakatot és lesietett a lépcsőn. 
Mire odaértük az illető a padon üldögélt lehiggadva egy irgalmatlan méretű pohár előtt, 
ami színültig volt bordó nedűvel. Vigyorogva haladtunk tovább gyalogosan, nem mervén
 belegondolni abba, milyen állapotban hagyja el majd a jó gazda az áldásos nyugalmú 
helyet... Nem telt bele tíz perc, elporzott mellettünk bizony kocsival...

Szerencsére később nem találkoztunk vele, így ép testtel tapasztalhattuk, 
hogy a viadukt még áll:


Nem feledkezhetünk meg a 120 kilométeres utunk során látott egyetlen szőlőtőkéről:


No de azért Zsámbékon van ám egy romtemplom, amiről nehéz 
nem impozáns képeket készíteni. Nekem is sikeredett egy-kettő.



Jó napom van hangulatban...
(Egy korty bor nélkül.)

2011. augusztus 16., kedd

Pannás

zászlófüzér hajtogatva


és egy kicsit bővebben...


Még a végén megbarátkozom a rózsaszínnel. 

2011. augusztus 13., szombat

Reménykedve

Csak egy kis angyalkát találsz itt...


nagy szomorúan pikulálva.
Karácsonyra talán felvidul, feltéve ha az összes társa megvarródik.

2011. augusztus 11., csütörtök

Határozz, ó!

Bizony hiába tanultam növénytant, sem a kultúrnövények sem a gyomok között nem találkoztam eleddig a kertünkben létező embernyi példánnyal.


Sőt, jóapám sem, aki kicsiny gyermekségétől dédapám, nagyapám kertészetében szívta magába a növények tudományát olyannyira, hogy bármikor képes termő citromfát prezentálni 20 centis gallyacskából. Anyu is csak nézett egy hatalmast többévnyi virágkötéssel a kezében... Hát ő bizony ilyent még...
Mi lehet ez? Növényhatározóban nem lelem.

2011. augusztus 9., kedd

Nos?

Fejlécet tervezgetek, de nem vagyok maradéktalanul elégedett.


Mi a véleményetek? Nem túl sárga? Meg szimmetrikus is... Meg a felirat is eltűnik...
Micsoda macera egy ilyet fabrikálni, nem is gondoltam.
Van mÁsik is, de az meg tán túl egyszerű, nem?


Tessék kritizálni!
Jó, azt már tudom, hogy keskeny...

2011. augusztus 5., péntek

Gombbehúzás házilag

Már egy ideje rovom a köröket gombügyben, de a titokzatos holmihoz nincsen megfelelő
 égen s földön sem. Mert közben ismét bővült az elvárások száma, immár 
szögletesnek is kell lennie a megfelelő készségnek… No, jártomban-keltemben mit találtam?  
Ilyeneket hét kerek magyar forintért és még 50 fillérért darabját.


Akár hiszitek, akár nem, ezt otthon, mindenféle tízezrekbe kerülő célszerszám nélkül is saját elképzeléseitek szerint formálhatjátok. Na, rögtön vettem is tízet próbául, mert hiába van a közelünkben olyan rövidáru, hol gombot is behúznak másnapra, nem vagyok elragadtatva tőle. 
A múltkor öt gombra volt szükségem egy blúzhoz, rendeltem hát tízet, akkor biztos lesz köztük 5 olyan, minek közepére kerül a virág. Nem lett. Kettő sikeredett, kérem és még morcosabb lettem, amikor megláttam, milyen „szépen” fodrozódik, vagyis nem simul a textil a széleken.  
Na, nem reklamál az ember mindenért, pláne nem 30 Ft/darabért. 
Megpróbálom házilag inkább, legalább csak magam szidhatom, ha nem sikerül!

Nos, ezt Te sem tudod elrontani, mert kinyírsz egy ilyen szép kerek lapocskát


a szélén fércöltéssel behúzod


a bugyorba belehelyezed a fém alkatrészt


a cérnát összehúzod, rögzíted csomóval


belenyomod a műanyag hátlapot


és valamivel (olló hegyével, mert a fogót elő kéne vadászni) szépen a műanyag szélén 
éppen csak kivehető peremre nyomkodod, inkább erőteljesen simítod a beburkolt fém szélt.


Kész. Stabil. Az enyém. Próbáld ki!


Most vadászhatok ilyesmit is kisebben meg másmilyen hátlappal, juhéjj!

2011. augusztus 3., szerda

Vadászat II.

Ti tudtátok, hogy a Magyar Államkincstárnak ilyen csudás épülete van? Bemenni ugyan nem szabad, őrzik azt veszettül. Viszont az ajtóból is látni, hogy a Földtani Intézetre hajaz erősen… persze, Lechner Pesten.


A ládája üres, olyannyira, hogy még a tollat is elvitték belőle. 
Csak azt tudnám, hogy kapok akkor én fizetést? És meddig?
Irány a Nemzeti Bank, a magyar!


Fotódzkodni tilos az épületben, biztos a pénzcsinálás mikéntje államtitkos. Viszont ingyenesen szórakoztathatod magad a Látogatóközpontban, méghozzá remekül. Van ott mindenféle színű és minőségű fizetőeszköz, évszázados és tegnapi is. A legértékesebbet hazahozhattuk:


Lemértük a Jóembert és kiderült, kétszáz forintosokból majd kétmilkót, 1 eurósokból háromnál is többet, 5 forintosokból csupán százezret kapnék érte. Valódi értékéhez talán az arany közelít, mert amennyiben e nemesfémből lenne a drágám, 782 millió forintot érne. Az apósa erre menten azzal szórakozott, hogy ő bizony nem adná annyiért… 
No én meg főleg hogy nem.

Kukkantás Reagan háta mögé…


 S aztán a Magyar Szecesszió Háza éppen csak egy log(g?)olás erejéig.


Napraforgót otthon nézek inkább virágporzott méhecskével élőben.


Fényre vágyom, napsütésre! Morgolódom, tehát vagyok. 

2011. augusztus 1., hétfő

Látogatóban...

...avagy  sewing bag tutoral következik…
Az egész úgy kezdődött, hogy Hajni, alias Napos vendégségbe invitált tegnapra magához. Persze csak virtuálisan mentem, mert blog-vendéglátásról volt szó, de azért ugye üres kézzel oda se megy az ember lánya. Pláne nem úgy, mivel házigazdám valami apróságot kimondottan kért is. Mit is vigyek? Miben is vagyok jó?  Valami egyszerű és gyors… mégis ütős. No, a kettő/három nem létezik együtt, pontosabban általam ismeretlen hármasítás. Meg aztán olyant kéne készíteni, ami után sóvárgok már egy ideje. (Fekete bőrtáska, 26 cm-s fedő a Tefálra, nyári szandi, zsuzsus karlánc persze kilőve.)
Táska… varrós táska… ami mappa is…
És innen a megvalósítás már pillanatok műve volt. Két hét pillanataié.

Először is jó alaposan végiggondoltam, mi mindenre lenne benne szükségem, gyorsan fel is skicceltem egy lapra a kedvenc zöld anyagaim fölé. Persze mondanom sem kell, hogy nem egészen ilyen lett. A fotók sem a valós színeket mutatják, higgyétek el nekem, zöld lett a végtermék!


Borítóhoz három réteg anyagot szabtam ki, a középső a képpel ellentétben nem a lidlis felmosórongy lett, hanem hártyavékony vatelin. Ezt kb. 1 centivel kisebbre szabtam, mint az előlapot-hátlapot, hogy a varrógépem ne haljon meg a nagy erőlködéstől.  Lassan elhagyja a kamaszkort.


Az elejéhez egy díszesebb zsebet varrtam, a szívecskét persze kézzel, mert az elején az dukál. És mert mostanában szeretek csendben mókolni. Egyre többet…


A hátuljához egy cipzáras teljesen egyszerűt.


A táska alapjára felvarrtam a két zsebet, alul és felül egyenes, oldalt cikkcakk varrással.


Aztán belekukkantottam a sütőbe, mert a lakásban terjengett egy kis halszag.


Füleim a kedvenc megoldásommal születtek, erősítőnek belé egy vastag szövetet fektettem, amiről akkor azt gondoltam, az már nem lenne jó semmire… Csavaros megoldással (jobbat nem tudtam kiötölni) végtelenítettem őket  1-1 kis téglalappal, ezek elég feltűnőek, de alulra kerülnek, ott meg nem akkora gond.


Az alapra felgombostűztem a füleket, majd mielőtt felvarrtam volna azokat, gyorsan belepróbáltam a dossziét és hogy a kép teljes legyen: vállamra vetve a tükör elé libbentem. Nincsen fotó, elég röhejes az önfotó tükörből géppel szerintem.


Felvarrtam a füleket géppel, de mivel az eredménnyel nem voltam elégedett, kifejtettem az egészet és felvarrtam újra kézzel.


A belső hátlap gyerekjáték volt.


Az eleje belseje kicsit dolgosabb. Néhány hurka, gyűrű, patent és egy ollótartó, amin tépelődtem fél órát.


Ekkor érkezett el a legúúútálatosabb rész, a cipzárvarrás. Na és nekem mindjárt kettő is kellett. Vevő lennék egyszerűbb megoldásra, kizárt, hogy nincsen. Az én agyam ilyen modulót tud.


A sikerre való tekintettel felcimkéztem az utolsó főzet baracklekvárokat. Kísérleti alanyok, narancsos-grapefruitosak fahéjjal és szegfűszeggel megbolondítva. Spájz betelt.


Innen már csak illeszteni kellett a rétegeket, egyenes pánttal körbevarrni és elől szépen kézzel letűzni.


És igen éppen PASSZOL belé a mappa! Pászentosan símul reája a ruci, ez imádom!

  
A belsőségek, saját kitalációmmal a cérnatartó szalagokkal. (melldagadás)



Becsukás, szögre akasztás, egy fotó elölről


 meg egy közelről.


És most már tényleg nem lehet kifogásom, fel kell keresnem egy közeli foltvarró kört, különben ez is ott végzi, hol pihen már a többi varrottságom. Szekrénylakó legyen szegényke? Még azt hiszi, szégyellem…

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...