Ez a nap

 is eljött, ma végre a helyére került a karanténquilt.

1977. szeptember 1-jén ültem be az iskolapadba, a 43. őszöm szól a suliról.

Még sohasem voltam tőle egyhuzamban ennyi ideig távol: 5 hónapig.

22 hét, 22 zsírkréta.

Imádom az ilyen véletleneket.

Kaftán

Ha újrakezdhetném, kaftánt varrnék belőle,

olyannyira jól mutat Rozin.*

Szegélyéül más által levetett holmit kapott, 

ami a teljes szükségletnek az ötnyolcadát futotta.**

Géppel felvarrtam, majd kézzel, rejtetten öltögettem le hátoldalon.

Ehhez a befejezéshez mindig ragaszkodom,

most is, még ha nem is kaftán lett, csak egy falvédő vagy miacsuda*** az osztályomba. 

Majd mutatom a helyén augusztusban.

*

Rajtam sem rossz, viszont magasságom okán maximum stólaként hordhatnám.

**

Szélessége: 304 cm

Magassága: 76 cm

Tömege: 1150 g = 1 kg 15 dkg

***

Szőnyeg, írta Vera. Tényleg! Falisztőnyeg lesz a karanténquilt.

Hogy ez nekem eddig nem jutott az eszembe!

A készítéséről szóló bejegyzések linkje itt.

Azt gondoltam, a tűzéssel

elleszek majd egy ideig, így jól meglepődtem, amikor ripsz-ropsz elkészült.

Hiába, a nyári szünet unalmas órái ilyesmire is alkalmasak.

Túl nagy feneket nem kerítettem neki. Minden második cerka baloldalát, majd a maradékok

 bal oldalait, végül sorban mindegyiknek a jobb oldalát tűztem árokban, egyenesen.

Közben előkerült a kedvenc varrógépem, mert aZöreg ugyan bivalyerős, 

de igazán szót aRozi fogad nekem. Most épp azon vacillálok, 

nevezzem esetleg Rapunczellnek ezt az izét

vagy inkább szivárványquilt-nek

a szomszéd kéményéből eredő égi tüneménynek köszönhetően?

Tegnap 10 éve írtam meg a blog első bejegyzését.

Tehát elkészült

a fedlap és mivel továbbra sem akartam egyetlen fillért sem áldozni erre a cuccra, 

átbányásztam a rongyaim. Találtam két polár takarót (halványan emlékszem, 

kitől és miért kaptam) meg egy hatalmas, szintén sosem használt, mintás lepedőt. 

Tudom, nem a legelegánsabb megoldás, de erre jó lesz.

Ezután felvettem egy zoknit és átköltöztem a folyosóra.

Alulra került a hátlap, maszkolóval rögzítettem a metlakihoz, majd a két éve 

nem használt ragasztóspréjnek örültem, de nagyon, mert pikkpakk és 

remekül rögzítette a bélésnek használt polárplédeket,

  

majd a fedlapot is. Huhh... akkor már látám, hogy talán nagy lesz nekem ez a falat...

És ekkor kaptam egy kócsot, aki a kipusztult muskátlim cserepében vájt lyukat,

abba hordta rendületlenül a rózsabokorról lerágott levéldarabokat,

hat pici lába közé szorítva, nehézkes röpüléssel.

1-2 percig elmolyolt odalenn, majd óvatosan kicurikkolt, és röppent a következő körre.

Nálánál** azért könnyebb dolgom van... lesz,

nem várakozom hát sokáig, mindjárt kezdem a tűzést.

*

A szükségmegoldások később igen praktikusnak bizonyultak, 

a polárra jól tapad a pamut, de még a békabőrhöz hasonlatos hátlap is.

**

Nálánál, aki is a szabóméh.

Miután a zsírkréták

megkapták a bal oldalukra azokat a bizonyos 4 centis fehér csíkokat, 

pakolászni kezdtem őket a konyha irányában totál fölöslegesen, mert végül 

a szivárványra hajazó állapotában találtam a legmutatósabbnak az összképet. 

Hipp-hopp összevarrtam mindet,

majd a maradék fehér vásznamból végtelennek tűnő csíkot szabtam.

Csak 2 centivel lett hosszabb, mint amire szükségem volt, 

ezáltal szerencsésen megúsztam a vásárlást.*

Jelenleg itt tartok:

*

Nem. Veszek. Hozzá. Anyagot. Akkor. Se.

A digitális munkarend

10 hetében mindösszesen ezt voltam képes varrni,

vagyis 22 zsírkrétát.*

Egyenként 12 centi szélesek és kb. 70 centi hosszúak.

Nem szerepel bennük kétszer ugyanaz az anyag,

ergó érdemes volt tenyérnyieket is őrizgetnem huszonpár éven által.

Most varrok mindegyik bal szélére egy-egy 3 centi széles fehér csíkot,

aztán elkezdhetem a pakolászgatásukat.

*

Azért ez így leírva elég gáz, 2,2 db/hét.

Kíváncsi vagyok, ugyanezen idő alatt hány videofelvétel,

sutori meg ppt került ki a kezeim közül.

A legújabb

táskám a legkedvencebbek között.

A triumvirátus egyik tagját sem volt szívem eddig használni.

Nem passzolnak bizony, ehhez se, nem:

sem a cipőhöz nem, sem a hegymenethez.

Szóval itt

a kosárban egy csomó rongy megint. Egy csomó régi rongy, mert újat naggyon régen 

nem vettem, azt kellene elpusztítanom előbb, amit felhalmoztam korábban.

Úgy 15 évvel ezelőttről maradtak meg, akkor varrtam egy csomó bézses táskát. 
Azokra a produktumokra jelenleg nem vagyok már annyira büszke, 
de azért megmutatom őket okulás/hökkentés kedvéért.

Mondjuk egyszerűen: sokan vannak és borzalmasak.*

Tehát ezek maradékaiból őrizgettem azt a néhány 1-2-3 tenyérnyi anyagdarabot,
mígnem eszembe jutott, hogy az új táskám mellé kellene egy nagyobb,
ami cipekedésre is alkalmas, nem csak olyan cukinőcis, mint a másik.

Pillanatok alatt felskicceltem egy lapra az elképzelésem, majd kipuzzléztam 

a szőnyegen a fedlapot és nézegettem sok pár percig,

jó lesz-e majd így:

A többi már csak rapszodikus kulimunka: 

összevarrás, szendvicselés, tűzés, 

(szabókréta kettőszázért)

táskaforma kialakítása, bélelés, talpazás,

fülezés, elölről, hátulról, kész.

 

S hogy valóban legyen benne pár kézi öltés

megtűzdeltem néhány kacskaringóval.

*

Ja, akkor 1-2 este alatt varrtam meg egy táskát, most kell hozzá minimum 1-2 hét is. 

Hiába, a gyakorlat...

Ideje

megmutatnom a táskát, mert képesek vagytok és véglegesen elpártoltok tőlem!

No nem, mintha én mindent megtennék az itt tartásotokért.*

Imhol van, la, kissé alulról, srévizavé:

Állatira nem könnyű ám fotózni ezt a cuccot, mert ha közelről tolom elébe a gépet, 

akkor valamiért megnégyzetszerűsödik és a füle teljesen eltűnik.

Felülről és belülről kissé készségesebben mutogatja magát.

 

Tegnap este ráadásnak gyors-gyors varrtam egy tokot is a mobilomra ennek a maradékából. 

Megérdemli, mert a régebbi, a bordó gyöngyös lassan teljesen szétfoszlik.**

Előttük egy újabb, bimbódzó szerelem:

Ásványgyöngyös kalandozásaim legutóbbi terméke.

A leopárd jáspis a problémamegoldás és a tisztánhallás köve,

ezáltal a következő projekt foltjai már a kosárban várakoznak.

És Ti? Szeretnétek a fentihez hasonló táskát varrni?

Végigfotóztam Nektek a készítés majdnem minden pillanatát.

*

Lásd,hever vagy tíz megválaszolatlan komment az előző bejegyzések után.

**

Susztert cipőjéről, pedagógust gyerekéről, foltvarrót mobiltokjáról...

Tádám, tádám, tádám!

Köszönöm, mindketten jól vagyunk, sőt, a férjem sem berzenkedik, 

hisz a nappaliban megszűnt a felfordulás (egy időre).

Második prototípusügyi

próbálkozás bemutatása következik, újabb két szoknya feldarabolásával.* 

A bal oldalit, azt a farmeranyagút hordtam párszor, de emezt, a jobbot sosem.

Érthetetlen, hogy tudtam magamra képzelni ezt a ballonszoknyát... 

Esetleg a mintája ragadtatott vásárlásra vagy már akkor táskabelsőt láttam benne?

Mindegy is, mert ehhez a kellemes formájú táskához épp jó lett, 

de az enyémre tulipánok helyett a bélésanyag virágait applikáltam. 

Nem tudom eldönteni, sok-e vagy kevés a három szál?

Mindenesetre passzolnak a belsőhöz, amiben egy nagyobb zseb is található.

A záródáshoz az egyik szoknya cipzárját használtam fel*,

a rejtett bevarrásút, ezért ilyen furi a kinézete.

Gyorsan átöltöztettem Rozit a kedvenc ruhámba és a nyakába akasztottam az új táskát,

 

majd próbaútra vittem (magamon) ((a táskát)).

Jelentem, bevált, innentől ez a kedvenc táskám. 

Varrok másodikat belőle s azt megvarrhatnánk közösen.

*

Ünnep lévén (márciustizenötödike) csak olyan anyaggal dolgozhattam, ami itthon is 

megtalálható. A világoskék konyhai törlőkendő most táskamerevítőként funkciónál.

 Különben sem rohangálhatok boltba, hisz tele a szekrény mindenféle felhasználandókkal.