Márpedig

a karácsony nekem örökkétig

 

piros meg fehér marad.

 

A szifnoszívekből leesett mellékszívecsek elég jól mutatnak a tavaly zsákmányolt százforintos* ósanfácskán, melyre az iskolai vásár forgatagából 300 pénzért megszabadított manólányka** vigyáz***.

*

Mert akkor hiányzott neki kettő lába.

**

Nem kellett ő senkinek, bámult rám kétségbeesetten.

Bezzeg azóta milyen kiegyensúlyozott!

***

Plussz a tavalyi csillagunk, amit a suliban készítettünk a zanyáknakapáknak.

Hosszú-hosszú évek

hagyományát törtem meg azzal, hogy idén nem készítettem egyetlen képeslapot sem.*

Nem ám azért, mert nem jutott rá időm s nem azért, mert elment volna a kedvem 

esetleg kifogytam az ötletekből. Á, dehogy!

A készülődés júliusban kezdődött, valamikor Szerbia északi részén, 

az akkor még véget nem érő utazás "kínjait" enyhítendőn kezdtem varricskálni.

Az odaúton már nem is tudom, hány született, de az első négy biztosan az volt, 

aminek a közepébe a két szatyorból megmaradt négy pici darab kéziszőttes került. **

Az Agnanti teraszán született még néhány, 

így lettek pontban tizenketten***, teljesen véletlenül.

Kettő a szigeten maradt, egy pedig nálam, a többi borítékba került 

s utazott szívemnek kedves emberekhez.

 

Képeslap helyett, szeretettel.

*

Csak a Jóisten a megmondhatója, mióta szórakozom ezzel decemberben...  Gondoltam magamban, 

ki a csuda tudná nekem ezt megmondani, aztán jött egy válaszlap valaki számomra 

nagyon kedves személytől,  aki a gondolatban feltett kérdésemre a lapja utóiratában válaszolt: 

ő 2000-ben kapta tőlem az első ilyen lapot.

Láthatatlan és végtelen hosszú cérna, ami összefűz vele.

**

Az akasztók meg a bojtok is annak a rojtjaiból lettek, persze...

***

A képről egy hiányzik, az Juciból került borítékba.

Mutasd

a retyód, megmondom, ki vagy projekt II.

Egy ideje kavicsszívekre vadászok. 

A legelsőt évekkel ezelőtt a Római-parton találtam, a másodikat a várban, 
aztán egyre sűrűbben került egy-egy a lábam elé ilyen-olyan sétáink során. 

Jött egy velem haza az Ósan parkolójából, egy a Bakancsos piacról, 
több Nógrádból meg szlovák váraktól,
a Gyilkos-tótól, az ezeréves határról, 
és persze Karpathosról,  Miloszról és Kimoloszról is néhány. 

Kőszívet találni nem nagy kunszt, pláne, ha tudatosan keres az ember, de hogy nyári 
gyaloglásaink során ennyi találok majd, az a legmerészebb álmaimban sem hittem.



Ezzel a Szifnoszról hozott 28-cal

majdnem betelt a tábla.