Suli, suli, csak

a suli már megint.

Pár éve megfogadtam, minden tanévkezdésre varrok magamnak egy új tolltartót. 

Persze idén ebből sem lett semmi, a nyár másra kellett, a tanévkezdés meg egyáltalán

 nem alkalmas ilyesmire. Pedig az első pillanat óta szemezgetek a Gyerekektetős 

Sárosdi Virág tolltartó-bigyót tartalmazó tolltartójával. 

Az utóbbi hetekben végre jutott rá idő esténként, jaj, le sem merem írni, kettő hétig készült.

Rózsás ugyan, de legalább bordó.

Kinyitom, kiterül,

cipzár hátra, szája szét,

átfordítom, így előkerül a titkos zseb,

ahol az ollót tartom, így, ni.

Bigyók még nincsenek benne, ellenben ott a színminta egy másik zsebben.

A külső tok mérete 22x19 cm.

Ez meg a beleillő cipzáras belső szabásmintája:

Vigyétek, használjátok, ha megtetszett!

Zsák, zsák, teli zsák...

Szerencsére messze van még Mikulás, e bejegyzésnek semmi köze hozzá. :)

Nahanem!

Azt kérdezte ma az egyik kedvenc kolléganőm, mit varrok mostanában? 

Mit? Semmit... szeptember elseje augusztus 22-e óta semmi érdemlegeset. 

Foltilag semmi említésre méltót, csak iskolailag némi szórakoztatót.

Például ilyen aprócska zsákokat.

Misi Mókusozunk minden pénteken. Lapbook formájában dolgozzuk fel a könyvet 

és a mostani fejezethez kapcsolódóan mellékesen képbe kerülnek az őszi termések. 

Maréknyi került néhányból mindegyikbe. A legfelsőbe például mandulák.

Tessék csak kitapogatni, melyikben mi lapul!

Zsuppsz, szájak bevarrva, szavak magánhangzótlanítva,

ne csak szimpla legyen már a színező!

(A háttérben a ma tanult versünk félkész rajzocskái, ezek a gyerekek kezei által kiegészülve

segítenek a verstanulásban. Ha kitalálja valaki, melyik költőnk mely verséhez készültek, megmutatom, hogyan keltek életre a kölykök füzeteiben.)

Tavaly tavasszal

5 héten keresztül kénytelen voltam napi két órákat üldögélni az Uzsoki kórház 2-es számú 

gyorsítója előtt, hogy aztán valami 2 percecskét töltsek egy böhöm gép alatt, ami zúgott, 

kattogott és átfordult fölöttem gyógyítólag. No, ez az igen csak fontos momentuma 

életemnek ebben a bejegyzésben csak mellékszál. Esetleg ok. Oka annak a 25 kézzel 

hímzett  és gyöngyözött valaminek, amit alkalmanként ott, vártomban készítettem. 

Kérdezték is páran, mi lesz ez, könyvjelző? 

Nem, hanem egy virág... 

Egy naaagy virág...

Sugárvirág, de ezt ott nem mondhattam ki, nem hiányzott 
a ja...aham... miért ülne itt egyébként felismerő rábólintás...

Na szóval... akkor és ott olyan világosan tudtam, mi és hogyan fog megszületni belőlük, 

aztán egyszer csak véget ért az egész és én ott álltam a 25 bordóból rózsaszínné szelídülő

 szirmocskával és akkor már hiába rakosgattam azokat az egykori elképzelésem szerint, 

csak nem állt össze az elképzeltté, sőt... nem akart összeállni semmivé.

Közben eljött a nyár és az én reményem rózsaszín szalagját fölvittem az általam ismert legmagasabb hegynek a tetejére, hogy cincálja cafatokká a szél és amikor hazajöttünk, akkor már végképp nem volt értelme megvarrni azt a bizonyos virágot.

Lassan el is felejthetném,  ha nem lenne a protokoll.
Akkor végre jelentéktelenné válhatna a korábban létfontosságú.

...

Lótuszvirág.

Második évferdülőn mi más születhetne belőle?

Egészen kézenfekvő.

Az ősi keleti vallásokban a megtisztulás 

és az újjászületés jelképe.

(81x100 cm-s quilt, mert ez ugye már nem patchwork?)

...S szép, mint

mindig, énnekem.

Meg dolgos, 

minek következtében 

csupán gyerekkezes kreatívságokat 

mutogathatok rém büszkén.

A jobb fölső madár a látszat ellenére nem himlős.

Libabőrös. :)))