Suli, suli, csak

a suli már megint.

Pár éve megfogadtam, minden tanévkezdésre varrok magamnak egy új tolltartót. 

Persze idén ebből sem lett semmi, a nyár másra kellett, a tanévkezdés meg egyáltalán

 nem alkalmas ilyesmire. Pedig az első pillanat óta szemezgetek a Gyerekektetős 

Sárosdi Virág tolltartó-bigyót tartalmazó tolltartójával. 

Az utóbbi hetekben végre jutott rá idő esténként, jaj, le sem merem írni, kettő hétig készült.

Rózsás ugyan, de legalább bordó.

Kinyitom, kiterül,

cipzár hátra, szája szét,

átfordítom, így előkerül a titkos zseb,

ahol az ollót tartom, így, ni.

Bigyók még nincsenek benne, ellenben ott a színminta egy másik zsebben.

A külső tok mérete 22x19 cm.

Ez meg a beleillő cipzáras belső szabásmintája:

Vigyétek, használjátok, ha megtetszett!

Amikor a múltkor

Kicsikató pedzegetni kezdte, mi van a nagy mappámban, eszembe jutott egy jó kis bejegyzése, amire akkor elfelejtettem reagálni. Vagyis nála direkt nem írtam semmit, gondoltam, majd itt mutogatom a filofaxom beltartalmát. Ahhoz viszont nyitókép kell, a notesz borítóját többször mostam, kopottságát álcázandó elétettem a mindennapos menetfelszerelésem.

A tolltartó elég szimpla, a cicómapakkot viszont megmutatom jobbról

és balról, lévén két oldala ennek is. 

Hónapok óta nyomorgatom, azért ilyen az állapota.

Egyszer lehet, varrok valami hasonló táskát, csak előbb megvárom, 

míg a fenti három készség teljesen tönkremegy... 

Köszönet Colettnek, akinél évekkel ezelőtt megláttam valamit, 

aminek megtalálásában nem segített a képkereső.

A vasalódeszkán

lévő készség, mondhatni tartó (esetleg tok) nem a mögötte látható eszköz tárolására* született. 

Gyorsan ki is nyitom, hogy ezt valóban elhiggyétek.

Nos, ez** itt Asony, a csodamasina, amit már egy éve használok, de még mindig nem ismerem minden funkcióját. Kissé nehezen barátkoztam meg vele, ezt immár nem taglalnám, idejétmúlt, miegyéb... Az édesgetés első lépése egy ilyen csirkés nyakbaakasztó volt, ami gyenge próbálkozásként maradt meg emlékezetemben. 

Ezt párnázni kell, Asony 45 deka, ezért jött a második variáció. 

Nem az igazi ez sem, hisz így is mell előtt himbálódzik + rövid.

Aztán a neten találtam egy fantasztikumot, mennyivel praktikusabb így hordani...

A férjem villámgyorsan felhajtott nekem egy menetes szemet és elkészült ez. 

Így lett komlett az útipakk: táska, e-book tartó, neszeszer és a fényképező hordozópántja.

Immár oldalt/hátul nem himbálódzik és éppen kinyújtott kartávolságnyira emelhető.

Újra BLOOM után szabadon...

A többi képen szereplő haszontalanságokat pedig benyelte a szekrény.

*Na ezt például sose értettem, minek vasalótartó, nálam alapból és mindig elől van, igen utálnám minden egyes alkalommal kicipzározni, kibányászni, aztán megvárni, míg kihűl, betuszkolni, becipzározni és rögtön után rájönni, már megint kell...

** Ez és nem ő. Mostanában divat mindennemű állatot és tárgyat személyes névmással (ált isk. 4. oszt.) helyettesíteni. Legutóbb a hentestől kérdeztem, miféle húsáru az, amivel szemezek, erre az illető azt válaszolta, ő egy csemegekolbász. Rögvest elképzeltem, ahogy az említett imígyen pattan ki elém a vitrinből, jó napot kívánok, engedje meg, hogy bemutatkozzam, Surján kolbász vagyok. Eddig még oké, de mi van, ha kezet is akar velem fogni? 

A jövő, úgy tűnik,

ilyen lesz, havi egy bejegyzés futtában valami apró kis vacakról.  Most macskáról.

Itt már csillog a szeme két szem gyöngytől,

emitt láthatjátok, mit is rejt a hasa,

igen, egy Lumiát, de nem az enyémet, persze, hisz én még mindig ezt az ősöreget nyomogatom, aminek láttán erősen elcsodálkozott egy elsős kislány, hogy jé, ez is telefon?

 Alatta a mérethű modell, mert készüléket nem kaptam, pontos méreteket viszont igen.

Az első próbálkozás röhejes,

a második unalmas,

s végre a harmadik, ami elnyerte a húgom tetszését is.

Lopott ötlet.

Zajlik a tanév, az van, nincs is más, csak az van, iskola, csak az van.

(Szmájli kinek-kinek kedve szerint választható)

Kiskutya

nagylánynak, nagycica kislánynak.

Tolltartológiai és tornazsákológiai ismereteim fejlesztésre szorulnak.

A spájzból

posztolok, bizonyítandó, hogy a lekvárok szép sorokban elfoglalták már a helyüket. 

Szerintem elég mutatós a helyzet, elsősorban anyunak köszönhetően, aki hosszú évek alatt gyűjtögette nekem az egyforma üvegeket. A mindenféle dzsemek és jamok rotyogtatása közben persze volt időm eltöprengeni azon, hogy keverhetek én beléjük mindenféle akármit, gyömbért, fahéjat, levendulát vagy éppen mákot, olyan finomak, mint az ő baracklekvárjai, na olyanok sose lesznek az enyémek. És figyeltem vagy hússzor, sőt kavartam is mellette, nem tudtam kilesni, 

mit csempész bele titokban! Biztos a szívét... csak azt olvaszthatja belé! 

Egy feketeerdő lekvár kibontása és megdézsmálása helyett vegyük szemügyre közelebbről 

a söprűnyél melletti foltos valamit! 

Az pedig egy zacskótartó. Hogydehát az nem ilyen szokott lenni? Túdom!

Tudom, hogy van az a hengeres, alul-felül összehúzható változat, de azzal nekem az a bajom, hogy szottyadt és himbálódzik, pláne szottyadtan himbálódzik! Az enyém ezzel szemben fitt és stabil,

mert függeszkedik és felfekszik, pontosabban hozzásimul az apu által készített polcokhoz.

No csak ennyi. Csupán azért, a bejegyzésből a férjem se maradjon ki, kell megemlítenem, 

hogy saját bevallása szerint kedveli ezt a készséget, hisz minden reggel találkozik vele.

Ha megtetszene és varrnátok egy hasonlót, kérlek, mutassátok meg nekem blogon, 

emilben, Picasán vagy FB-n, mert szeretném őket összegyűjteni és nevesítve 

megmutatni egy aloldalon.  Meg egy kis reklám mindenkinek jól jön, nemde?

Előre is köszönöm!

(Tényleg, szeretnétek ehhez tutoriált?)