2011. december 31., szombat

Ennyi

malacotok legyen az új esztendőben, 


minél göndörűbb farokkal persze, mert az szerencsét hoz!

2011. december 24., szombat

Tekintsetek

kincseimre! Ezeket a csudákat kaptam blogbéli kedves ismerőseimtől!



Számításaim szerint néhány még hánykolódik a nagy magyar posta útvesztőiben, 
ezért fenntartottam nekik a helyet... Ha valaki nem látná a sajátját, ez csak azért lehet. Valamelyik nap megmutatom őket közelről, nevesítve, mert szépségük a részletekben rejlik! Köszönöm, sosem kaptam hasonló gyönyörűségeket! 
Hiányozni fog az izgatott borítékbontogatás...

Áldott karácsonyt kívánok minden errefelé tévedőnek!

2011. december 23., péntek

Repetáztam,

 de csak ennyit. 


Textilből, persze vatelinnel puffosítva, zsákvászon alapra.
Idén ők a kedvenceim...

Remélem célba ért mind a huszonvalahány küldeményem már!

Mert nincs is jobb annál, mikor az ember (tanító) az osztály karácsonyi műsora után hazamegy, 
leül az íróasztalhoz és kivételesen nem azért ragad tollat, hogy a másnapi órákra készüljön,  
hanem azért, hogy jókívánságokat vessen mosolyogva képeslapok hátára. Mert már ő is tudja, 
mivel jár azon borítékok bontogatása, amiben valami olyan kincs lapul, amit neki készítettek! 

(És milyen jó fejből írni címeket meg irányítószámokat!) 

Találtam egy másik kis postát, igaz elég messze, a könyvtárba menet. Direkte felülre tettem 
a legducibb borítékot, ha gond lesz, akkor tisztázódjék az elején. És mit csinált a postáshölgy? 
Tette a dolgát gördülékenyen, barátságosan. Megjegyzések nélkül mérlegelte azt az egyet,
 aztán a többivel már nem is foglalkozott, automatikusan kapta 
mindegyik levél a szabványosnak járó bélyeget.  

Odajárok ezután a rákosligeti helyett, az tuti!

2011. december 21., szerda

Már

előre bosszankodom, mikor a posta közelébe érek. Az még hagyján, hogy itt Pesten ugyan, de félig falun, fél 9-nél hamarabb nem nyit ki ez az intézmény, ámde 4 órakor már záródik is aprócska ajtaja! Normális ember ilyenkor munkában van, aztán esetleg hazafelé beugrana oda, így karácsony közeledtével. No de! Dolgozik a hozzánk legközelebb lévőben egy postáskisasszony, bár termetét, hangját  tekintve egyáltalán nem illik reá ez a jelző. Szóval az a  heppje, hogy az én borítékjaim nem szabványosak. Szépen meg is nyomkodja őket aprólékosan, igazolván ezzel azt, hogy valóban vannak rajtuk síkba nem illő, ergó kiálló részek. És nyomkodás közben reccsen a papír... Mert a csillag dudorodik, a gyöngy szintén, hát azt meg végképp nem érti, mitől püffed fel a boríték. Ja, a vatelin már csak ilyen. Magyarázom, hogy hímzett és varrott. Mondom neki szépen, bizony máshol (Halason) ilyesmivel sosem akadt gondom, tették mérlegre, ha belefért a súlya, igenis szabványossá vált a küldeményem. Itt ádázzá válik lassan köztünk a küzdelem, múlt héten csütörtökön még elfogadott tizennégyet, tegnap viszont rossz napja lehetett alaposan! Megfizettem az árát, szó szerint! És mivel ragaszkodtam a karácsonyi bélyeghez a szimpla pecsét helyett, még mielőtt szólni tudtam volna akár egy kukkot is, hogy majd én nyalok, felragasztott a borítékra két Máriát kis Jézussal VÍZSZINTESBEN! Lefektette őket ez az immár szépérzékkel sem bíró közszolga. Tudom, apróság, mégis bántotta a szemem meg a lelkem. 

Nem akárkinek ment... Bár a többi sem... 

Eloldalogtam... nincs sok kedvem ma ismét bepróbálkozni nála. 


Hogy nyerhetném meg őnőszemélységét? Kell nekem őt megszelídíteni? Áhh!

Közben jönnek a lapok hozzám is, már kaptam hatot, köztük olyan illetőtől is, kire nem is számítottam. (Ez persze nem  teljesen igaz, mert egy kicsit reménykedtem mégis, hát jött, meg is lett a tegnapi okom a pityergésre, Marika.) 

Dicsekszem velük majd egészben, gyakran felejtődik rajtuk a szemem és a kezem. 

2011. december 19., hétfő

Nagy

valószínűséggel megérkeztek képeslapjaim blogbéli ismerőseimhez, 
így nem lövöm le a meglepetést, ha megmutatom, min bíbelődtem mostanában. 


      

Egyenlőre ennyi, most jönnek a rokonok/ismerősök.
Besokalltam ugyan kicsit...

2011. december 16., péntek

Amikor

a baglyos faliképem elkészült, a férjem nagy komolyan rákérdezett, hogy tudom-e, tulajdonképpen ki is az a pápaszemes ott a közepén? Hát persze, vágtam rá, én vagyok. Egészen kicsi lány koromban kaptam anyutól egy pici tűzzománc medált, amit kincsként őriztem egészen addig, míg kamasszá cseperedett húgom rá nem tette a kezét. Évek teltek el közben, s csak néhány hónapja mertem tőle rákérdezni, megvan-e még. És ő, akinek általában nem sok fogalma van arról, éppen hol hánykolódnak a dolgai,  a legnagyobb meglepetésemre felment a szobájába és 3 perc múlva a kezembe nyomta. Itt várja hát, hogy a zsuzsus karláncomra üljön és mellettem maradjon végleg. 


Hogy mi köze van ehhez a sztorihoz a blogvilágnak? Egy másik bagoly kapcsán. Történt ugyanis, hogy a képeslapos játék okán kaptam egy emilt. Na jó, többet is, de ez egy nagyon különleges üzenet volt. Hír egy olyan emberről, akivel boldogult főiskolás koromban egy csoportba jártunk és akivel azóta sem találkoztunk. Rám talált, képzeljétek, így talált rám! Eszméletlenül jó, hogy van az olvasóim között egy ember, aki a való világban is ismer! 
Nem is duplán, hanem triplán számít ezáltal!

Jött tőle egy csomag (ez szintén kuriózum) és a Gabi által készített kincsek közt 
ki lapult nagy szerényen?


 Köszönöm, Gabi! Ünneppé varázsoltad a napjaim!

2011. december 13., kedd

Pasziánsz

"Egyedül játszható kirakós társasjáték."


"Nemzetközi szó, a francia patience (türelem) nyomán, a magyarba német közvetítéssel,
az eredeti kiejtésnek megfelelő formában jutott."

A lényeg zárójelben van megint.

2011. december 10., szombat

Megérkezett

az első fecske! Jó-jó, nem az a madár, de épp annyira örültem neki, mintha visszatért volna hozzánk a nyár. Bilóba levele csücsült még a hét elején a postaládában. Úgy meg is illetődtem sietségén, rögtön ki sem mertem bontani, pontosabban először arra gondoltam, hogy majd az összeset egyszerre nyitom ki 24-én este a fenyőtől illatozó szobában. Aztán mégsem tudtam addig várni, mert a Jóember negyedóránként séremórált a komód felé és minden egyes alkalommal azt kérdezte, hogy nem nyitom-e ki végre. Felbonttatott hát a boríték (ennyit az önálló akaratról)... és ezt a csudát találtam benne:



Percekig nézegettem-simogattam, mert van rajta látnivaló bőven. És... a bajuszos is egészen közel tartotta az orra elé és méltatta hosszasan, miközben én azon morfondíroztam, hogyan fognak ehhez hasonlatos harmóniát sugározni az én lapjaim...

Köszönöm, Bilóba! 

2011. december 6., kedd

Minden

évben szembesülök ezen a napon azzal a tagadhatatlan ténnyel, hogy a világ népességének 
jelentős hányada imád a fehér szakállú, piros ruhás, behemót nagyapó maskarájában 
tetszelegni. No, ez még szórakoztat is nem kicsit, főleg amikor összeszámlálom hatodikán este, 
hányféle funkciót betöltő Mikulással találkoztam aznap: iskolai, áruházi, biciklis, 
pizzafutár, pincér, és zöldségárus is volt már a repertoárban. 
Eddig jó. 

Hanem mostanában szomorúan tapasztalom, hogy megszaporodtak a műanyag Mikulások is! Lógnak ablakból, ereszről, tetőről, kéményből, másznak létrán, kötélen és fényfüzéren. Valami oknál fogva képtelenek onnan eltűnni dolguk végeztével, sokszor még januárban is látok néhány szottyadtat közülük összekoszolódva, kifordult végtagokkal a magasban. 

Kiábrándultam hát végérvényesen! Én a krampuszokkal vagyok. 
Azok bizony ismerik még a rejtőzködés titkait!


Méltatlanság így háttérbe szorítani őket!
Varrtam egyet ezért (is). Nem saját a rajz, mert amit felvázoltam, arra azt mondta a férjem, 
hogy szexista. Olyat meg összehajtható szatyorra ne rakjon az ember, főleg ne akkor, 
ha egy régebb óta fiatal asszony fogja hurcibálni magával a piacra! 
Maradt hát kisfiús és nemtelen...


(Az enyém izmos volt, szőrös, bajsza alatt kaján mosollyal és az ágyékát a farka boltja takarta.)

A szatyor testvére kimondottan bosziknak itt.

Ezt a krampuszkát pedig évekkel ezelőtt készítettem a Praktikából, mikor az 
még nem volt ennyire megdizájnosítva.


Persze ő is csak mellékalakja volt akkor egy kétszemélyes történetnek. Érdekes, 
a szakállas főszereplő elkészítésére már akkor sem éreztem késztetést.

2011. december 4., vasárnap

Erdő

kerekedik fenyőkből az asztalon, holott magányosan áll majd mind a maga helyén. 


A két-két különböző anyagot kétoldalas ragasztófátyollal varázsoltam eggyé.
A hajtogatás a következő diagram segítségével pofonegyszerű.


Papírból azért egyszerűbb lett volna, de mit tehet az ember, ha rásütik, hogy foltvarró? 

2011. december 2., péntek

Elkészült

végre a behemót (235x205 cm) takaró. Több, mint egy évig mókoltam rajta, igaz időnként 
letettem 2-3 hétre. Tulajdonképpen a befejezést annak köszönhetem, 
hogy tíz napja ágynyugalomra intettek doktori személyek... 
Így a kézi tűzés nyugalmába temetkeztem/feledkeztem...


Tessék, ilyenek a puffocskák... 


Amint látható, elég gyűrött a hosszasan összehajtogatott állapotban töltött időnek
 köszönhetően. Vasalni nem merem, nagyon vékony benne a flíz. 
Ja, tűzését tekintve gondolom kínai piac minőség...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...