Repetáztam,

 de csak ennyit. 

Textilből, persze vatelinnel puffosítva, zsákvászon alapra.

Idén ők a kedvenceim...

Remélem célba ért mind a huszonvalahány küldeményem már!

Mert nincs is jobb annál, mikor az ember (tanító) az osztály karácsonyi műsora után hazamegy, 

leül az íróasztalhoz és kivételesen nem azért ragad tollat, hogy a másnapi órákra készüljön,  

hanem azért, hogy jókívánságokat vessen mosolyogva képeslapok hátára. Mert már ő is tudja, 

mivel jár azon borítékok bontogatása, amiben valami olyan kincs lapul, amit neki készítettek! 

(És milyen jó fejből írni címeket meg irányítószámokat!) 

Találtam egy másik kis postát, igaz elég messze, a könyvtárba menet. Direkte felülre tettem 

a legducibb borítékot, ha gond lesz, akkor tisztázódjék az elején. És mit csinált a postáshölgy? 

Tette a dolgát gördülékenyen, barátságosan. Megjegyzések nélkül mérlegelte azt az egyet,

 aztán a többivel már nem is foglalkozott, automatikusan kapta 

mindegyik levél a szabványosnak járó bélyeget.  

Odajárok ezután a rákosligeti helyett, az tuti!