Ígértem(?)

                                             néhány sk. húsvéti képeslapot is korábban.

Csak olyanoknak persze, akik olthatatlan vágyat éreznek aziránt, 

hogy ablakpucolás helyett hasonlók készítésével múlassák az időt.

Csak

levélmelléklet lesz ez a rajzolós mappa. 

A bújtatója Aledi útmutatása alapján készült, mondhatom, remek megoldás!

Nárciszokról

szól ma a napom. Ő az én virágom. Hangoztattam egykoron ez irányú olthatatlan szerelmem
 fűnek s fának, míg jó sok évvel ezelőtt alaposan ráfaragtam erre. Az akkori osztályomban
 egy kislány, bizonyos Kincső megkérdezte a kolléganőmtől, melyik virágot is szeretem 
a legjobban. És azon a március 22-én kévényit vittem belőle haza, sárgát, fehéret, 
szimplát és duflát, tölcséres középpel meg halványpirossal, kinek-kinek milyen nyíladozott 
a kertjében. Otthon tele is lett az összes  vázám plussz néhány befőttesüveg, 
én meg csak toltam az orrom elébük illatolni azt az alig kivehetőt, a diszkrétet. 

Két nap múlva már elég volt hazatértemben az ajtót megnyitnom ahhoz, 
hogy megvilágosuljak, ezeknek a tüneményeknek nincs helye többé a lakásban. 
Csak a kertben, ott virulhatnak azóta, idén éppen csak bimbódznak. 

Nem úgy, mint ez. 

Lemenőben volt már a nap, mire késznek mondhatón a fűre terítettem.

Másnap délután a kert legeldugottabb sarkában, ahol egyébként csak a csigák járnak, 

ez a látvány fogadott.

(...)

Hétévesen

tanultam egy verset a tavasz hírnökéről. Az az évekig féltve őrizgetett olvasókönyv, amiben 
Éva néni aláírása bizonyítja, hogy szépen, betéve megtanultam azt, már nincs velem. 
Ifjonti hevületű tanító néniként valamelyik kevésbé jól olvasó kölykömnek adtam
 gyakorlásul, így aztán elkallódott. Került hozzám másik az évek során, korábbi kiadású,
 ebben nincsen bizonyíték arra sem, hogy én már akkor emberpalánták között 
vágytam eltölteni hétköznapjaim nagyobbik részét,

de a H betű oldalán ott a versike ebben is.

Donászy Magda sorait azólta is rendületlenül citálom magamban évről évre, 

amint kinyílik az első bólogató az éppen aktuális kertünkben... 

Itt másodszor ünnepel velünk, tavaly óta megduplázva virágait.

Egyszer keresztszemeltem egyet, amikor még létezett az a szépséges Foltvarázs újság,

de komolyabb késztetést hóvirágilag most éreztem először. Xanax helyett 

egészen praktikus félkörömnyi szirmocskákat nyirbálni-vasalgatni-applikálni.

Ajánlom bárkinek, akinek van kedve/ideje/türelme négyórányit vacakolni egy 20x20 centis blokk elkészítésével.  (Elnézést a képért, este készült villanófény nélkül.)

Akkor hát ezennel kinevezem őkisasszonyságát a hónap virágjának.

Folyt. köv. (elvileg)

Csak edzett

idegzetűeknek ajánlom a következő kép megtekintését. Íme egy öt éven át napi használatban lévő takaró hátlapjától, bélésétől megfosztva, belülről, szétfejtés előtt.

Mindig bántotta ugyanis a szemem az a kék csíkozás, amit muszájból, 

méretnövelésként rittyentettem a blokkok közé.

Újjászületés árokban tűzés közben.

 Kirándulós, földön üldögélős takarónak 

másfél négyzetméternyi kockás puhaság is elegendő lesz.

Útra készre hajtogatva, fűfoltokra várva...

Már csak azon elmélkedem, mi alatt fogok tévénézés közben szunyókálni?

Virág

formában születtek idén kokárdák papírból

(elkészítési útmutató itt)

és gyöngyből,

 csak mert évente eggyel szaporodik a gyűjteményem.

Új munkába

kezdeni nincsen mostanság türelmem, ezért a régieket rakosgatom rendbe. 

Most a virágoskert van soron:

Mi a bajom vele? A tűzés iszonyat, hullámosodik az egész kép tőle.

Másodsorban a barna keretekkel sem vagyok kibékülve ott, a blokkok körül. 

Ha már szétszedem, mi legyen velük? Varrjam össze csak a virágokat? 

Vagy keretezzem őket mégis, de akkor milyen színnel? 

Húszas éveim

tájékán volt egy visszatérő ébren álmom: gyenge tavaszi napsütésben lépcsőkön szökkenek kézen fogva, nagy kacagva felfelé a várba. Tessék, várhattam majd 

húsz évet a megvalósulásra és most, lassan őszülő fejjel kell szembesülnöm a ténnyel, 

hogy az akkor egy pillanatra buszból kitekintve sóvárgott lépcsőn kívül akad tucatnyi emelkedős utacska arrafelé. Válasszunk magunknak egyet véletlenszerűen 

s legyen meg innen az idei első séta: 

Nyilván lófrált erre Peter Jackson, vagy látott erről egy-két fotót minimum.

S kinek köszönhetjük hirtelen jött kóválygásunk? Íme mostantól alteregóm, 

az ideális nő, nem fejnélküliségére, hanem az áhított 88-66-93-ra gondolok persze.

Úrilány volt a szentem, aggaszt is kicsit, hogy a sok csudahabos menyasszonyi 

ruha után mit szól majd, amikor az én tákolmányaim kerülnek reája. Szoktatásként próbáltam/tuk belegyömöszölni abba a lenvászon öltözékbe, amiben egykoron én búcsúztattam leányságom, de nem jártam/tunk sikerrel. 

Masszívan szélesvállú... Így meg kell elégednie néhány napig az akkori 

gyöngysorommal. Eská persze, tenyésztett gyöngy, semmi cicoma.