História

Valami 20 évvel ezelőtt kezembe került egy újság. Nem tudom, mi is volt az, 

de az elején ott díszlett egy gyöngyös kokárda. Úgy rémlik, azt olvastam róla, 

Szendrey Júlia készítette egykoron a férjének. Mainapság hiába keresem mindenütt, 

nyoma sincs a képnek a neten sem. Nos, hogy miért is írom ezt? Kíváncsi lennék rá, 

mert abból kiindulva készítettem el az én kokárdám.

Gyűjteményem is van nemzeti szalagcsokrokból. Mutatóba persze s okításul is 

kicsit a gyerekeknek. Na persze, vesztemre: pénteken fennhangon fújták elsőeim, 

hogy mindenki "rossz" kokárdát hord, mert az igazit belülről kell olvasni. 

Merem remélni, hogy nem csak ennyi maradt meg az eszükben, hanem például az is, 

hogy a szívünk fölött illik viselni. Mert mit is láttam ma? Kínai asszony mellkasán jó helyen,

 fiatalka magyari leányén meg jobb oldalt ült a csokretta. Puff-zutty...

Ünnep volt ma, de nem csak azér'! Színesül a kertünk is és délelőtt megjelent 
benne egy primula-nektárra éhes pillangó... 

Délután "Történelmi tettek nyomába" eredtünk... Hm... Milyen jó kis töriórát lehetne 

köréje kanyarítani, ha nem elsősöket tanítanék. Károlyi-palota, Nemzeti Múzeum, 

Landerer-Heckenast nyomda, Pilvax, Városháza. Nohát-nohát!

Aztán életemben először része lettem a tömegnek s meghallgattam, hogyan énekli 
Szalóki Ági a Himnuszt. És közben valaki erősen szorította a kezem. 
Mert  mindez persze nem történhetett volna meg, ha négy éve 
nincs randim az Eiffel-toronynál pont ezen a napon.