Indul

a kishajó, úszik a nagy Patchwork-tengeren messzire.

Mondtam a férjemnek, ha még egyszer ilyesmire vetemednék, üssön agyon!

Mer' ezt már csak szemüveg nélkül látom és csipesszel illesztem a helyére.

Hja, hogy én akartam, akkor minek dohogok?

Vigyorogva zsörtölődöm magammal.

Hajócska mintája innen.

November

huszonnyolcadikán pillantottam meg a tavalyi év utolsó pitypangját a kertben. Ázott volt már, bóbitái kuszák, de azért csak ott ült rajta az elkövetkező tavasz ígérete. A csuda gondolta még 

akkor, hogy a március rózsaszín lesz, nos, ezáltal lett időszerű hókezdésül az akkori firka.

Először csak összehajtható szatyorra akartam felvarrni, 

aztán valahogy rákerült egy cicómapakkra,

majd egy apró notesz elejére és egy újabb, aprócska tartócskára is.

Az utóbbit mutatom belülről, kézzel varrtam belé a cipzárt.

Szürke és rózsaszín... szelídülnek a színek.

Amikor a múltkor

Kicsikató pedzegetni kezdte, mi van a nagy mappámban, eszembe jutott egy jó kis bejegyzése, amire akkor elfelejtettem reagálni. Vagyis nála direkt nem írtam semmit, gondoltam, majd itt mutogatom a filofaxom beltartalmát. Ahhoz viszont nyitókép kell, a notesz borítóját többször mostam, kopottságát álcázandó elétettem a mindennapos menetfelszerelésem.

A tolltartó elég szimpla, a cicómapakkot viszont megmutatom jobbról

és balról, lévén két oldala ennek is. 

Hónapok óta nyomorgatom, azért ilyen az állapota.

Egyszer lehet, varrok valami hasonló táskát, csak előbb megvárom, 

míg a fenti három készség teljesen tönkremegy... 

Köszönet Colettnek, akinél évekkel ezelőtt megláttam valamit, 

aminek megtalálásában nem segített a képkereső.

Ez egy lilás bejegyzés

Kicsit megkéstem ezzel a bejegyzéssel, talán nem is mutogatnám, ha nem említettem volna meg 
azt a bizonyos plussz egy hópelyhet. Nagyok vagyunk már, negyedikesek, így az osztálykarácsony 
most húzogatós jelleggel működött. Egészen véletlenül éppen  annak a kislánynak 
a neve maradt utoljára a kalapban, akitől azt az ominózus cicát kaptam. 
(A bejegyzést hiába keresitek, az ilyen személyeseket nem mutogatom sokáig, pedig, jaj!) 
(Vagy van, aki látja, mégis? Azt sejtem, ugyanis, jelezzen nekem vissza, kérem, aki...)

A kis hölgy egy macskarajongó művészlélek, így ez lett az ajándéka:

Cicómapakk csokival, kapcsos gyűjtő igazi művészcerkákkal és tollal.

Lamináltam belé elválasztókat, az egyik textilből készült, ami a valójában ilyesmi,

mert az illető kedvenc színe a lila, a szürke és a fekete.

Tetszett neki s nem egy irigy pillantást is észrevettem.

(Most mit tegyek?)

Az én csomagomban pedig lapult ez a csillag, szintén kézműves, nagyfiú remekelte.

És mivel a lila benne kissé rózsaszínbe hajlik, jöhet az újévi disznócska.

Már máshogy varrnám meg, szegénynek elég rongyos a széle...

Hozzon Nektek bőséget, haladást és fejlődést!

(Jó-jó, van lovam is, de azt már ellőttem egyszer!)

A húgom

23 évesen végre úgy döntött, hogy kinövi és immár végképp elhagyja 

pinky-lédy-édy-bédy korszakát és mostantól kék lesz az ő kedvenc színe. 

A döntés komolyságát megerősítendő kapott egy ilyet nyomban

így betárazva,

meeeeert... varrni tanul... és olyan rejtett zsebeket képes már készíteni, 

aminők mellett az én tudományom  kókányolásnak minősül.

De tényleg!

Minden valamirevaló

hölgyemény táskájában megtalálható egy aprócska motyó. Még az enyémben is 

lapul egy, bár abban nem rúzs lakik meg szempillafesték, 

hanem ragtapasz, tű/cérna/olló, toll, régi szerelmetes levél.

A legutóbbi táskához is dukál egy s ha már az kétarcú lett, akkor ez is. 

Egyik fele tappancsos...

...a másik meg a szívecskés.

Valóban, az a virág nem kellene oda (nem oda kellene), ám ebben a pozícióban 

éppen eltakar egy aprócska malőrt. Próbáltam ezt ellensúlyozni a cipzárra rögzített húzókával, hátha azon akad meg inkább a kíváncsi szem.  

Amint elkészült, odaraktam a férjem kezébe, hogy adjon már neki nevet. Így lőn...

...CicóMaPakk...

Szerzői jogok meg ilyesmik. 

Szóval ezennel védett...

Vágott virágok

Igen-igen-igen ritkán készítek csak neszeszert. Nem sok értelmét látom ugyanis ennek a készségnek még akkor sem, ha az én táskámban is ott lapul egy. Mert hogy is működik? Táskacipzárt kinyitom, bányászkodom jó ideig, mire megtalálom, majd újabb cipzárnyitás, keresgélés után jó esetben előkerül belőle az, ami után kutatok. És azt általában megint csak ki kell nyitni (First, bogyó, ragtapasz, farsangkor szemceruza meg rúzs), 
tisztára matrjóska szindróma az egész.

Nem is varrok, mondom, csak BIZONYOS alkalmakkor. 

A holnapi meg olyan: ismét köszönömös. 

Az anyák, akik kapják, kedvelik a virágot és bizodalmam szerint a napi pakk részévé válik mindkét pipere. Egy vágott virág a négyből:

Személy szerint én maradnék a cserepesnél meg a kertinél...