Nézegetem

a tavaly februári képeket és abból látom, mennyivel előrébb járt akkor a természet és mennyivel előrébb jártunk mi is. Például egy éve ilyenkor már megmetszettük a barackfát. Tavalyelőtt sem hozott termést a késői fagyok miatt, így kegyetlenül elszaladtak az ágai. Nőtt köztük olyan is, ami úgy nézett ki, mint egy helyes fácska. Nem volt szívem kidobni azokat, az egyiket behoztam a lakásba és vázába tettem. Pár nap alatt kivirágzott, kedves színfoltja lett a nappalinak. 

Nézegettem kora reggeltől 

 

késő estig és diszkrét illatával sem tudtam betelni.

 

Addig-addig szaglásztam, birizgáltam, piszkáltam, hogy két virágot megtermékenyítettem.

 Íme, a bizonyíték. 

Az egyik barackocska akkorára megnőtt, mint a kisujjam körme, majd lepottyant.

A második ágat a suliba vittem, lássanak ilyesmi csodát az elsősök is. Ott nem lett megtermékenyülés, csak örömködés, ahogyan az fácskán egyre több bimbó feslett ki.

Közben az igazi fa megint rengeteg virágot hozott, 

én meg ezek láttán reménykedhettem,

hogy végre megint saját barackból főzhetek lekvárt tartósítószer- és cukormentesen. 

Aztán jött a késői fagy és a barackfánkon egy szem gyümölcs sem maradt.

Árnyékot legalább adott a forró nyárban és a sünök randizhattak alatta.

"Jönnek a bejegyzésre..."

Ezt viszont a férjem mondta tegnap éjjel pontban fél 12-kor, amikor 

a nappali nyitott ablakán keresztül félre nem érthető hangokra lettem figyelmes. 

Itt valaki töfög ma is.*

Már a sötétben látszott, ez az illető nincsen egyedül,

de az igazi meglepetés csak akkor ért, amikor vakusat kattintottam. 

Hárman voltak!

 A két távolabbi, a szinte nem is szürke, hanem teljesen fehér hasú**  igen 

harciasan puffogott egymásra. Ők lehettek a fickók, talán versengtek a harmadik, 

nyilván nőnemű kegyeiért. Emez itt elöl, a gyógyuló sérülésével lapított csendesen.

Miután jól kibámészkodtam magam, guggoltamból felálltomban vetettem 

egy pillantást a járda másik oldalára és nem akartam hinni a szememnek. 

Ott közeledett a negyedik, egy idei kölyök, picurka negró.

Tóni persze lebeszélhetetlen volt, megfogta, megszagolta***

majd megkínálta macskajával.

A vendég is a szokásos módon viselkedett: elropogtatott egyet, majd bealudt.

Csak pár perc szunyókálást engedett meg magának, aztán ment a többiek, 

a nagyok után, mert addigra azok már elszeleltek a sünök útján.

*

Meg tegnap is, igaz, akkor hajnali fél 4-kor ébredtem arra, 

hogy a hálószoba ablaka alatt rajcsúroznak ketten. 

**

Biztos Tivi utódai.

***

Büdös disznó már ez a minyuri is.

"Azt hittem, döglött madarat posztoltál"

 Írta a húgom, amikor meglátta ezt a képet és én bőszen reménykedtem,
más nem gondolja majd ugyanezt. 

Végül lájknélkül hagyta mindenki, így kénytelen lettem megmutatni teljes valójában

sőt, azt is hagytam, hogy belekíváncsiskodjon a kamerába

Tivadar a vérsün

szelídített változata a nappaliban rejtőzködik veszettül.

Sünügyi bejegyzéseim:

Tivi szabadulásának története itt.

Hilda, a disznókirálynő meséje itt.

Tilda, a mindmáig utolsó pártfogoltunk itt.

Valójában

eszembe sem jutott sünt varrni, ellenben olvastam valahol, hogy Churchill a II. világháború legnehezebb időszakaiban is képes volt elmélyülten festeni, ezzel kapcsolva ki az agyát.

Mostanában kábé én is úgy érzem, hogy csatába indulok reggelente*, így első számú 

példaképemnek tekintem őt azóta és a minimálisnál is minimálisabbra szűkült  szabadidőmben igyekszem  varrni 10-20 percet. Többre tényleg nem futja a lendületből, 
csak könnyűre, gyorsra, nem gondolkodtatósra, cipekedős szatyorra**.

Ez itt azért született ilyennek, mivel a szekrényben találtam egy sünös gyerekinget, 

ami épp elegendő lett bélésnek.

A sok éve vásárolt kordanyag még egy pontosan ugyanakkora szatyor megvarrását engedélyezte, ehhez kék ballon belső kerekedett, másra úgysemjó alapon.

Gazdát majd csak kerítek mindkettőnek, ökotudatosítom a környezetemben élőket.

Így, április közepén, 3 és fél hónapnyi lankadatlan cipekedés után nincsen is 

más  vágyam, mint itthon lenni, reggelente a lépcsőn ülve kávézni, 

bámulni a világ legjobb helyét és az annak a közepén termést nevelő barackfát, 

 

illetve hallgatni a zengőlegyek szerelmi dalát.

Kettő nap még a tavaszi szünet.

* Na nem a gyerekek és nem a kollégák miatt, csak az oktatásügy

 megnyomorítása kapcsán érzett tehetetlen dühöm és kétségbeesésem miatt.

** Ez is munkahelyi ártalom.

Az ő neve

pedig Tilda lett öt hónappal ezelőtt, amikor egy este közvetlenül a házunk előtt, az út kellős

 közepén falatozva talált rá Tóni. Apró jószág volt, kisebb, mint az összeszorított öklöm, nyárvégi alomból származó, telet túlélni képtelen, ezáltal megmentendő páciens ismét.

Sok gondunk nem akadt vele, mert szinte az egész telet átaludta. Néha felébredt, evett, 

puffogott és jutalmunkul mindig durván összerondította a luxuskecót. Közelebbi kapcsolatba

 nem kerültünk egymással, mivel ő is épp olyan magának való, amilyen én vagyok: igazi sün*. 

Márciusban jött ez a felmelegedés, a normálisan telelő sünök ébredését 

csekély számú túrás és számtalan kupacka** jelezte a kertünkben. 

A tavaszi illatok megorrontása okán Tilda egyre dühösebb és agresszívebb lett, 

ezáltal fogságban tartását nem láttuk a továbbiakban indokoltnak.

Kapott egy búcsúebédet, majd hagytuk, hogy felfedezze a kertet.

És ment, persze előbb hitetlenül és félénken.

Még alám is bemászott inkább, mivel guggoltam, 

aztán felfedezte a borostyánt, a borostyánban lakó pókokat, 

befalatozott több száraz levélen található nemtommit, 

majd a sünök szokása szerint visszaöklendezte mindezt a saját hátára.***

Gondolom, ezzel el is tüntette magáról a maradék emberszagot. Beszimatolt a nyári lakba, 

majd rohamléptekkel rátért a sünösvényre. 

Még láttam, ahogy felmászik a kerítés lábazatára****, 

aztán pillanatokon belül a szomszédban volt. 

Ott van a tökéletes, sünnek való jó világ: eredeti, embermentes dzsumbuj.

 

Pá, Tilda, néha gyere majd vissza, a csőben mindig vár némi macskaja!*****

😊

* Mérlegről sünre változtatom a csillagjegyem.

** Végül 8 képet fotóztam mindenféle sünsz..okról.

*** Elképzelem, ahogy a cukrászdában befalom a kedvenc Eszterházy tortaszeletem, 

mások persze mást és aztán mindenki...

**** A két hátsó lábára ágaskodott, a mellső lábaival felhúzta magát, erősek ám a sünök! 

***** És adandó alkalommal igazán bemutathatnád a kölykeid is!

Naná, hogy idén

is van garázslakónk! 

Október végén találtuk, teljes 13 dekájával zabálta a macskaját az etetőcsőben. 

Az döbbenet, mennyire apró egy ekkora sünőke! 
Simán belefér egy namilyen joghurtos doboz aljába.

 

Pár pillanatig töprengtünk most is a fogság/szabadság megunhatatlan kérdésén, aztán 
zsupsz, nagy örömmel rabosítottuk. Élje túl nálunk a telet, a jól bevált luxuskecóban.

Ő Hilda, a  disznókirálynő. 

A homloka fölött ugyanis világosabbak a tüskéi, mint a teste egyéb helyein, 

így kedvező fényviszonyok mellett diadémnek, esetleg koronának nézhető éket visel. 

Azt mondták, hogy minden sün egyéniség, de csak laktában fedeztük fel, mennyire
 különböző lehet az intelligenciakvóciensük is. Tivadar nem lehetett egy észlény, esetleg 
ösztönlénynek, ha mondanám, de bezzeg Hilda! Az alom tisztításakor önállóan kimászik 
egy vödörbe és aztán önállóan vissza is mászik a tiszta ketrecbe. Nem mellesleg csodás vackot 
képes építeni magának szalmából és saját maga által miszlikbe tépett újságpapírból.

Mostanában többnyire alszik. 

Tél van, hát működik a biológiai órája. Néha megébred, 

zabál falatozik, bealszik. Félig hibernált nyújtózkodásától teljesen készek vagyunk. 

Egyébként nem kínozzuk.

Hilda beköltözésének harmadnapján találtunk az utcán egy 9 dekás kiskölyköt, 

hazahoztuk azt is, etettük, gondoztuk, de nagy bánatunkra harmadnapra elpusztult.
 Búcsúzóul Hildára hagyományozta a bolháit, azokat Hilduci másnapra kinyiffantotta. 

Mondtam már, milyen okos ez a ráadásul disznókirálynő?

Tivadar természetesen

már hónapok óta nem lakik velünk. Pár napos és néhány éjszakás kiszoktatás után

alkalmasnak találtatott az önálló életre. 

Naná, egy ekkora zsurmibabának nincs szüksége mamahotelre!

Megkapta az utolsó féregtelenítő kezelését, majd egy szép március végi estén útjára engedtük.

Először egyáltalán nem akarta elhagyni a legújabb kinti szállását, 

ellenben simán tűrte, hogy simogassam, akár babakorában.

Beletelt még vagy fél órába, mire szimatolni mert a hirtelen jött szabadságban, 

és akkor rögtön rátalált a kertben a sünök útjára.

Lecsócsált egy jácintról három szirmot, majd gombócba gömbölyödött 

és hosszú nyelvével végigtisztogatta a hasát.

(:különös figyelmet szentelve a bögyölőjének:)

Búcsúzásul meghempergőzött, aztán gurgulázott egy jóízűt a lejtőn úgy, akár a mesék sündisznója.

 Ha nem látom a saját szememmel, soha nem hiszem, hogy van

SÜNBOLDOGSÁG

is.

Azóta ritkán látjuk. 

Némely éjjen befalja a macskaját, töfög a málnásban, szuny egyet a nyári kuckójában 

 és... olykor hazahoz egy csajt. ;)

Amint az látható, Tivadar valóban férfivá érett.

Köszöni, jól van.