Már épp

össze akartam szedni az asztalra válogatott anyagokat, 

hogy idén mégsem varrok képeslapokat, amikor kipillantottam az ablakon 

és megláttam a postaládában egy fehér borítékot.*

Kirohantam és közben vagy tízszer elmondtam magamban,

csakazlegyencsakazlegyencsakazlegyen, 

aztán sóhajtottam egy mélyet örömömben. 

A borítékot felbontatlanul a komódra tettem, majd szépen visszasimogattam az anyagokat

 az asztalra és kiszabtam 11 fenyőfát, 11 háttérkéket és 1 hosszú fehér csíkot. 

Mi mást tehetnék? Én vagyok én.

(Meg mert közben rémjól szórakoztam.)

Ezek** pedig az ablakon bekíváncsiskodók:

"Tessék mondani, lehetnék a karácsonyfátok?"

Velük kívánom Nektek a lehető legteljesebb karácsonyt!

Vigyázzatok magatokra és egymásra, amennyire csak lehet.

*

2020. dec. 16-án.

**

Félkészen a vasalódeszkán. Idén több fotóm nincs róluk, mire eszembe jutott, már belezártam kilencet a borítékjába. Egy az enyém és van egy kósza, aki gazdára vár. 

Szívesen elcserélném valakivel, akinek szintén megmaradt egy saját készítésű lapja.

A korábbi évek képeslapjait itt találjátok.

A konyhaajtóval majd jövök.

A képeslaphoz

tartozik egy konyhaajtó is, ami idén négyszer öltözött át. 

Leolvasható róluk szinte az egész évünk.

Az első félév tanítói munkásságomról* és az étcsokik** 

iránt érzett olthatatlan szenvedélyemről szólt.

Nyár végére hegyekkel, völgyekkel lett tele***.

Aztán jöttek a szép őszi napok emlékei, 

hogy a decemberivel záruljon az ajtógyűjtemény****.

Ajtók... történetek... számtalan meg nem írt bejegyzés...

*

Hahaha, bruhaha.

**

Tulajdonképpen a csomagolásuk izgat, az is!

***

Végül voltak benne hegyek, túrák, kövek, kakukkfüvek, kulináris élvezetek, napkelte és -lemente, sziget, víz hullámzásának hangja, nyári zápornak köszönhetőn csuromvizesség és összességében ugyanannyi, de nagyon hiányzott az a görögi 10 éjszaka.  Jövőre nem marad ki.

****

A konyhaajtózás 2011-ben így kezdődött,

akkor annak ez lett az eredménye.

2012.   2013.   2015.   2016/1.  2016/2.   2017.   2018.

A Zangyalok pedig

egész decemberben körülöttem röpködtek oly erővel, hogy alig győztem kapkodni a fejem. Egyszer még a szárnyuk suhogását is hallottam.

Nem volt hát kérdéses, hogy idén azokat varrok a képeslapokra. 

Velük, tíz, cseppet szomorú szemű, múmiangyalkámmal 
kívánok mindenkinek fényességes karácsonyt.

És örvendhetnek máma este mindenfelé a Zangyalok.

Karácsony

előtt nem voltam valami jól. Komoly válságban voltam/vagyok pedamókusilag, ám
problémáim tömkelege nem idevaló. Lehet, új blogot nyitok "Egy tanító keservei" címen.*

No, a lényeg a lényeg most... A szokásos képeslapos ajtónk, ami idén háromszor váltott

kinézetet. Az első képet nem találom**, csokipapírok-belépők kombó volt azon, mint úgy

általában az évnek adott szakaszában mindig. Amikor hazajöttünk a nyaralásról 

és nekifogtam annak a neverendig Sifnosztorinak, akkor ilyenre váltottam. 

És természetesen december harmadik hetében kezdett épülni ez.

Idén is akad köztük kézműves lap, csupa új ötlet és szépség. A többség "sima, bóti". 
Az öröm mindegyik esetében ugyanaz: a felfedezésé a postaládában majd a rácsodálkozásé,
hogy ő is írt, végül az olvasásé, majd a rátekintgetésé, most is, ahogy a kanapén ülök
és írom ezt a bejegyzést. Kedves sorok, pár személyes üzenet. 

Nincsen is másra szükségem,  csak a láthatatlan kapocsra, ami nem a kötelesség. 

Idén van köztük egy nagyon különös lap. Külsejére egy negyedikes kislány rajzolt madarat, 
belsejére az anyukája nyomtatott a madárról mesét. Nekem, ...

Mélyen érintett nagyon, éppen mélységesen mély gyötrelmeim közepén.

Azóta picit könnyebben vagyok.***

Azért elolvasom majd újra és újra és újra.

Köszönöm!

* Avagy mesék/történetek a mai közoktatásból?

** Lásd alant, meglett. 

*** Másodszor még nem mertem elolvasni.

  

Konyhaajtó 2018.

Hosszú-hosszú évek

hagyományát törtem meg azzal, hogy idén nem készítettem egyetlen képeslapot sem.*

Nem ám azért, mert nem jutott rá időm s nem azért, mert elment volna a kedvem 

esetleg kifogytam az ötletekből. Á, dehogy!

A készülődés júliusban kezdődött, valamikor Szerbia északi részén, 

az akkor még véget nem érő utazás "kínjait" enyhítendőn kezdtem varricskálni.

Az odaúton már nem is tudom, hány született, de az első négy biztosan az volt, 

aminek a közepébe a két szatyorból megmaradt négy pici darab kéziszőttes került. **

Az Agnanti teraszán született még néhány, 

így lettek pontban tizenketten***, teljesen véletlenül.

Kettő a szigeten maradt, egy pedig nálam, a többi borítékba került 

s utazott szívemnek kedves emberekhez.

 

Képeslap helyett, szeretettel.

*

Csak a Jóisten a megmondhatója, mióta szórakozom ezzel decemberben...  Gondoltam magamban, 

ki a csuda tudná nekem ezt megmondani, aztán jött egy válaszlap valaki számomra 

nagyon kedves személytől,  aki a gondolatban feltett kérdésemre a lapja utóiratában válaszolt: 

ő 2000-ben kapta tőlem az első ilyen lapot.

Láthatatlan és végtelen hosszú cérna, ami összefűz vele.

**

Az akasztók meg a bojtok is annak a rojtjaiból lettek, persze...

***

A képről egy hiányzik, az Juciból került borítékba.

A változatosság kedvéért idén

Szabó T. Anna versével kívánok minden blogbéli ismerősömnek 

békés, örömteli ünnepet!

Álcakarácsonyfát varricskáztam a sorok elé a legeslegutolsó pillanatban...

Ezek megszülettét Szaberka két zoknicskájának köszönhetem: 

ha azok nem érkeznek meg hozzám idejekorán, meglehet, 

nem is varrok 2017-ben rongylapot. 

Ám jött és az ébresztésért igen hálás vagyok.

És hálás a várakozás és a bontogatás örömeiért és minden rám gondolásért.

Biforafter konyhaajtó Nr9.

 

Marad rajta minden nemképeslap kincs, azok csak jövőre mennek a karácsonyfára.

Arra a bizonyosra, amit tényleg kinőttünk.

😅

A szünet előtti utolsó héten

az egyik nyolcéves naponta megkérdezte, mit kérek én karácsonyra? 

Különösebb vágyaim az utóbbi időben nincsenek, 

ezért gondolkodás nélkül mindig azt feleltem, hogy karácsonyfát.

Pedig nem is azt, simán mondhattam volna, hogy képeslapot. 

Merakarácsony nekem akkor kezdődik, amikor bontogatni kezdem a borítékokat. 

Tényleg. 

Mutatom a lapokat egyenként, hátha valakinek megakad a szeme az egyiken és elkészíti jövőre, 

akár Bea az én tavalyelőttimet. Nagyon vigyorogtam, amikor megláttam, vigyorgok még most is.

Soha életemben nem találkoztam vele, sőt, a hangját sem ismerem, 

mégis összekötődtem vele láthatatlanul ebben a virtuális nagyvilágban. :)

Hasonlóan ismeretlen ismerősömtől érkezett egy igazi foltos fenyőfácska.

Éva halasi tanító néni és természetesen foltokat varr, pontosan, szépen, vasalva, 

türelemmel, ahogyan az a foltozók nagykönyvében írva vagyon.

Rudolfot Juci készítette nekem, akinek Barbaral játékában sorsolódtam. 

Továbbra is állítom, ez a legszebb munka, ami a képeslaposdi kapcsán készült,

icipici keresztszemes öltésekkel, alig észrevehetőn fémszálakkal csillagozva.

A következő egyszerűn megvalósítható, belül tanításokkal sűrűn teleírva, 

tán legjobb lenne, ha egész évben magammal hordanám. :)

Csütörtökön kora reggel a postaládánkban csak úgy, bélyeg nélkül bedobva találtam emezt.

Macskás, persze, macskás lehet csakis, ezt mutatnom kell belülről is.

Most hetedikes, volt tanítványom rajzolta nagy örömömre.

Ez volt a múltam, itt következhet a jelenem, az ákombákos. :)

Íme az idei krisztmaszdórdekorésön

kiegészülve két szívemhez szóló nyomdaipari termékkel. :)))

Lassacskán megtelik a dobozom,

tele van szép emlékkel, áldással és békességgel.

Mindig

nagyon zűrös a decemberem, az idei még a szokásosnál is húzósabb lett. 
A suliban annyira elöntött a karácsonyi mizéria, hogy mire tegnapelőtt hazaestem, 
dühömben azt gondoltam, idén fát sem állítunk. 

Besokalltam, kész, elég, a karácsonyt ezennel elnapolom 

(vagy inkább kompletten ki is hagyom)!

Ám a karácsony ezt nem volt hajlandó tudomásul venni 
és az összes elégedetlenkedésem meg morgolódásom ellenére bekopogtatott hozzánk. 

Az első koppanások a postaláda irányából érkeztek. 

Egy kivételével bontatlanul várják 24. estéjét, akkor kerülnek majd fel egyszerre 
a konyhaajtónkra, amin máig az idén elfogyasztott étcsokik papírjai gyülekeztek. 
Jól látjátok, nincsen köztük kettő egyforma.

De vissza a levelekhez: mesét is akkor kaptok majd róluk, 
mert ahogy a borítékokat tapogatom,  lesz belőlük bejegyzés. 

Küldtem lapokat persze én is. Elég sokáig törtem rajta a fejem, 
kinekamelyik munkáját kopizzam le, de végül ezt sem loptam el teljesen. 

Hogy lehetne a lapom piros + fehér + kockás + hímzett + redwork jellegű + az enyém?

Abban a pillanatban, ahogy ezt a hat kritériumot megfogalmaztam, kifutott a kezemből 

egy rajzocska és akkor már nem is akartam mást, csak nyomban megvarrni.

A nyomban decemberben igen tág fogalom.

Idén tizennégyen lettek, tán ennyire elégedett még lapommal soha nem voltam.

Csak ilyen egyszerű mindegyik.

Ezt, a legfelsőt küldtem Jucusnak, aki véletlenül lett párom Barbaral képeslapos játékában.

Apropó! 

Képeslapos játék.

Emlékeztek még erre? 

És arra, hogy akkor ezekért milyen gyönyörűségeket kaptam cserébe?

Régen volt, bizony, régen! 

Azóta sokat változott a világ, például már nyalni sem kell a bélyeget.

Mondom, a karácsony itt toporog az ajtónk előtt. 

Ideje szépen, lassan beljebb tessékelnem az ajtón.

Azon a bizonyos konyhaajtón.

Akkor most

tekintsünk a fa mögé, ama bizonyos konyhaajtóra,

konyhaajtón az idei termésre.

Különösebb koncepciót ne keressetek az egymás mellettiségben, mert most

nem volt türelmem átrakosgatni (ötvenszer kábé) az összeset színek és harmóniák szerint.

Ezek a legszebbek, ilyeneket boltban nem kapni.

Az egyiken ezt olvasni:

Megint eltelt egy év.

Örülök, hogy van

KARÁCSONY,

mert ekkor egy tárgy 

is kapcsolódik a 

RÁTOK GONDOLÁS-hoz.

...

...valahogy ezért...

...

További dicsekvésül ötletadóul felteszek ide közülük néhányat.

Egy a jelek szerint továbbra is macskafan hatodikos lányka alkotása:

Beus gyönyörűséges karácsonyfája, Beusé, akinek olyan sokkal tartozom, 

hogy neki nem küldtem lapot, ójaj, nem is értem. Igyekszem jóvá tenni...

Szerintem az alábbi finomságot megismeri mindegyikőtök, aki egy ideje olvas, 

mert annak felrémlik, kitől érkezik decemberente keresztszemes képeslap.

Képszerkesztés közben egy ideig eltöprengtem rajta, lehet-e a vízjel

...foltról foltra... 

holott

Szaberka

A szarvasok madaracskák mellékleteként avagy azok emez mellékleteként 

érkeztek szülővárosomból, szatyorított kolléganőmtől,

akiről mostan már azt is tudom, hogy ismeri a páromat, 

az én igazi tanító néni páromat, sőt, varr is vele időnként.

(nagy szívecske)

Hálásan köszönöm mindenkinek a fentieket, idén majdnem kinőttük a konyhaajtót is.