A 10 legjobb hely Sifnoson (majd, egyszer...)
2018. november 28., szerda
2018. november 24., szombat
Valahol a Kasztro
környékén varjak éjszakáznak, az ő károgásuk ébreszt reggelente. 6 órakor szárnyra kelnek,
röppennek pár bemelegítő kört a városka fölött, majd az egész díszes kompánia fölkerekedik.
Röptük a völgy fölött legmagasabban álló villanyoszlopig tart, ott megülnek pár pillanatra.
Mint apró kottafejek a vonalrendszerben, épp olyan a testük.
Hangoskodnak még párat, aztán tovaszállnak. A legrandább hangú öreget azonban éjszakai
szállásukon hagyják, bánatos, repedtfazék kiáltása a nap folyamán többször is felhangzik.
Közben megébred újra a nap, fénye élettel tölti meg a szobát.
Ideje szedelődzködnünk, megmosom a fogam,
mielőtt járunk egy utolsót Sifnoson. Ott fejezzük be, ahol kezdtük,
az első úton, a Sotiras Maina
békességes temploma lesz a végcél.
Itt búcsúzunk Sifnostól,
elültetve a két évvel ezelőtt Karpathosról hazahozott virághagymákat*.
Itt a helyük, nőjenek, viruljanak!
Innen indul a hazavezető út,
a még nagyon sokáig ugyanarra,
a Kasztróra visszatekintgetős,
arra, aminek a tetején mindig áll valaki
és amitől utolsó este megkapjuk a nagyfinálét.
Ott van szemben, Tóni szeme is azt simogatja indulás előtt.
Sifnos, a mély barázdákkal szántott arcú öregember**
lassan a hátunk mögött marad.***
Még elsorolom magamban a hegyein fehérlő templomok nevét,
aztán csupán emlék marad, sok fotó és pár bejegyzés.
Itt járt Budapestről
két magyari
2018-ban.
*
Nem találtak otthonra nálunk, csak vegetáltak.
**
Nekem Milos vidám, fiatal fickó, Karpathos meg érett asszony.
***
A torony is, amit tavaly oly vágyakozva csodáltam, s amiről már azt is tudom, hogy mostanság csupán álca...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
