A kasztro

tehát a szemünk előtt pompázott mindig, tőlünk pontosan 600 méternyire. Épp ezért választottuk 
az Agnantit, ráérő időnkben vagy amikor épp kedvünk szottyan, átsétálhassunk oda nézelődni.

Végül csak háromszor jártuk meg, három különböző napon, három különböző napszakban*.

A település egy kellemesen lankásnak tűnő**, külön álló dombon helyezkedik el. Ez utóbbi adottságát 

használták ki első lakói még valamikor az ókorban, hiszen itt építették fel jól védhető fellegvárukat. 

Ennek köveire építkeztek a szigetet a XII. században meghódító velenceiek, akik  

Sifanto-nak nevezték el településüket, mely 1836-ig a sziget fővárosa maradt.

A dombocskán álló kisváros a középkori görög településszerkezet tipikus példája:

szorosan egymás mellé épült házak, elvétve apró udvarocskák,  

csak gyalogosan járható utcácskák, véletlenszerűen kialakult terecskék 

és néhány kapu, melyen keresztül bejuthatunk a városba. 

Sifnos kasztrojába öt átjáró vezet, a hozzánk legközelebbin mentünk be először, 

ezen megyünk be most is. Pláne, mert ez a leghívogatóbb: déli hőségben 

élmény megpihenni a hűs kapualj még hűsebb kőpadján.

Néhány ücsörgéssel később, térkép és különösebb keresgélés nélkül jutunk fel 

(mert ugye mindig felfelé kell tartani) 

a legősibb helyre, ahonnan kötelező panorámát fotózni. 

Mellettünk romok, régi szenthely maradványai, azt fotózza más náció is, 

majd rohamtempóban elvonul szerencsére: itten már nincs semmi.

Ráérősen Jucit zummolom szemben,

amikor Tónim feje felbukkan az egyik meredély fölött, és sokat sejtetőn mondja a gyerecsakidét.

Naná, ott van az Epta Martyresek temploma, soha később oly szépnek nem látom,

 mint az első pillanatban. Elbűvölő a déli kékben.

Kötelezően csodás hely, talpon létünk 30. órájában pláne eléülök. 

Nicsak, megérkeztünk.

Haladunk tovább, mert a Kasztró számomra legkedvesebb része az ellenkező irányban van.

Ott, ahol a legkeskenyebbek a sikátorok,

ahol a szorosan egymáshoz épült apró házikóknak vállig, ha érnek a  bejáratai.

Ez a Kastro külső gyűrűje, ezen a részen laktak a szegényebbek. Azért ők is igyekeztek 

egy-egy gyönyörűséget kimenteni az ókori épületekből: márványfaragásokat, 

egy szarkofágot, itt éppen egy jón oszlopfő tartja az áthidalót.

 

Előtte a járdára festve két kedvenc motívumom, a szív meg az alma (együtt!) vezet

a mások által is sokat fényképezett Portaki kapuhoz.

  

Kilépünk rajta, lemegyünk a lépcsőkön,

majd balra fordulunk, mert az az út vezet az Epta Martyres kacskaringójához,

ami egy még különállóbb sziklácskára visz. A templom ajtaja mindig zárva, 

ezért csak összeharagszunk előtte nagyviccesen***.

 

Kötelező hely, körülöttünk le- és felfelé áramlik a látogatók hada. Innen a sziget felé 

visszapillantva nem kérdéses, miért volt a Kasztró bevehetetlen a tenger felől. 

Csupa magasság 

és csupa meredek mélység

jutott a tenger felőli oldalra

és sok-sok szépséges ősi fal meg semmibe vezető lépcső.

 

Sifnos lakói valamikor olyan gazdagok voltak, hogy akropoliszuk falait Paros-ról hozott

 márványkövekkel erősítették meg. Itt, a kép közepén remekül látható ez, 

kissé balra a mai görög műemlékvédelem csodája az ajtónyílás.

A kis kapucska a belső körös épületekhez vezet.

 

Szembetűnő a különbség,

 

a gazdagabbak villaszerű házai sorakoznak erre, szintén szorosan.

 

Egyik sem hivalkodó épület, lehetetlen betelni velük, ahogyan a pingálásokkal sem,

 

meg a kéményekkel sem,

  

mindegyik turista lencséjét csalogató ínyencség.

 Még ez is...

Lassan körbeérünk, elhagyjuk a kasztrót.

Balra a temető, a buszmegálló****,  majd a Leonidas***** tyúkolja.

Előttünk megint az Agnanti, az örök origó.

*

Az első körre rögtön megérkezésünkkor sor került, mert a szobánk még nem volt kitakarítva, 

így a déli rekkenő hőségben elindultunk toronyiránt "kávézni." 

**

Lankásnak tűnő, valójában meredeken emelkedős, szélmentes, szuszogósan gyalogolható.

***

Majd Tóni mindenki legnagyobb megrökönyödésére átmászik a támfalon és egy fekete bőröndöcskével tér vissza.

 Benne sok kacat és a második találatunk.

****

Hja, Szifnosz ragyogóan bejárható busszal is. Kora reggeltől késő estig találkoztunk zsúfolásig telt, száguldozó 

járgányokkal. Állítom, soha életemben olyan profi sofőrökkel, mint ott nem, találkoztam még. 

Nem centizik a helyeket, hanem milliméterezik és az egyikőjük nő.

*****

A muszakájuk tényleg isteni, a kiszolgálás ellenben több, mint hányaveti.