Szifnosz

szerelem volt első látásra. Akkor szerettem bele, amikor tavaly Milosról hazafelé jövet 

elhaladtunk mellette. Elbűvölve néztem óriásinak tűnő, kopár hegyeit 
és valamelyik tetején  az egyetlen számomra is látható templomát. 

Mert onnan, a hajóról nézve többet nem mutatott meg magából a sziget. 

Szóval ott, amikor végre beültem Tónival szemben a helyemre, rögtön vetettem reá 

egy kérdő tekintetet: Szifnoszhoz mit szólnál jövőre? Naaa...

Így, látatlanban. Mert akkor még nem olvastam Lalemuldur+atöbbiek beszámolóit 

(azaz mégis, csak nem úgy, mint aki odakészül),  semmit nem tudtam túraútvonalairól, 

sem a tornyairól, sem ezernyi aprócska csodájáról, semmit az egész Szifnoszságról.

Az első itthoni gyors guglis képkeresés után megkaptam az igent, így jó korán, februárban 

szállásunk és kompjegyünk lett megint, nehogy közben mégis meggondoljuk magunkat.

A retyó ajtajára felkerült a sziget térképe, amint találtunk valami érdemlegeset, 

azt bekarikáztuk rajta kékkel/zölddel. Kábé ennyi volt most a felkészülésünk: 

pontosan tudtuk, mit akarunk látni, de hogy mikor, azt majd az adott nap mondja meg. 

12 teljes nap, 12 éjszaka ezen a 73,94 km²-es szigeten nem sarkall kapkodásra.

Juci tavalyról ismerte a fő csapást, így mondhatni könnyedén jutottunk át Szerbián,

majd a kabócahangos Macedónián, hogy kettős szivárvány alatt érkezzünk meg

Görögországba, ahol még az autópálya elválasztósávja is leánderekből áll.

Gördülékeny utunknak köszönhetően már ott ért minket az első napnyugta,

sőt, annyi ráérő időnk volt, hogy az utolsó 500 kilométert 

90 km/órás sebességgel és 3,6 literes fogyasztással tettük meg.

Annyira korán érkeztünk Pireuszba*, 

hogy az E7-en 3:53-kor mi lettünk a legelsők a várakozók későbbi sorában.

Már ekkor kalimérát köszönt ránk a hajósgyerek.

*

Tavalyról tudjuk, hogy két marhanehéz dolog van az útban: kijutni Magyarországról és visszajutni Magyarországra. Most rászámoltunk odafelé, 

a határon való várakozásra 2 órát, erre Ásotthalomnál két kocsi volt előttünk, így mehettünk vígan, szép nyugis, papikás/mamikás tempóban.