Még alszik

Milosz, amikor 6-kor ébresztőt csörög a telefonom. Nem merem több fotóval húzni az 

időt, Polloniába kell érnünk fél 8-ra. Itt az újabb csavarunk: Kimoloszról fogunk

hazakompolni, ahhoz viszont előbb Miloszról kell odakompolni.

Jó korán érkezünk, szokás szerint túlbiztosítunk mindent, 

7-kor mi állunk be elsőként a várakozók későbbi sorába.

Juci a helyén, andalgunk még egy órácskát a hajósok városkájában,

a dalos kedvű,

görög hajósok városkájában.

Kezdek aggódni, fél 9 van és a Faneromeni sehol. 

Nagy a szél, tajtékzik a tenger, mileszha...

A komp, amin immár negyedszer szeretnénk átszelni a két sziget közti távot, 

lassan mégis megjelenik. Lassan, nagyon lassan jelenik meg.

Miután kiköt, elegáns mozdulattal hagynak ki minket, az elsőket és a mögöttünk sorakozó

 áruszállítókat vezénylik fel a hajóra. Mi van? Túl erősen hullámzik a tenger, nem visznek át

 mindenkit, mert nem biztos, hogy vissza tudnak hozni aznap. Affrancba, esek kétségbe,

 nekünk mindenképp át kell jutnunk, magyarázom újra és újra a továbbkompolást 

az illetékesnek. Szerencsére megérti és feltessékel végül minket is.

Megkönnyebbülök, holnaputánra haza kell érnünk, isten veled Milosz,

ég veled Panagia Faneromeni.

Kimoloson marad két óránk a nagy hajó érkezéséig, 

így felgyalogolunk Chorio tövébe péksütiért és kávéért. 

A Speedrunner is jócskán késve érkezik és marha nehezen fordul rá 

a kikötő rampájára a háborgó tenger miatt.

Már egészen könnyedén találunk helyet a gyomrában, ellenben a miénk nem akar előkerülni. 

Az a fura, hogy amikor jöttünk, folyton elénk állt egy utaskísérő, most meg, amint meglátják

 a jegyünket, félreállnak az utunkból és mutatnak fel, aztán előre és ott már nincs senki. 

Mire nagy nehezen megtaláljuk és leülünk valami szeparé féleségben, felnézek az üvegajtóra

 és akkor jövök rá, mit jelent exkluzívan utazni. Marhajó! Mit keresünk itt? 

Kimoloszról olcsóbb ez a jegy, mint Pireusból Miloszra a economy. 

Vicces.

Kapunk egy kódot, amivel kimehetünk a fedélzetre és onnantól kezdve 

apróbb megszakításokkal ott tartózkodom. 

Döbbenetesen szép a mögöttünk tajtékzó tenger és a látóhatár imbolygásától teljesen 

el vagyok bűvölve. Föl meg le, visonganak a népek, persze boldog visongással, 

elfehéredett körmökkel kapaszkodva mindenbe és mindenkibe.

Kimoloszról kis kitérőt teszünk: Folegandroszon,

majd Sikinoszon kötünk ki utasokért.

Ott visszafordulunk, ismét elhaladunk Folegandrosz és Kimolosz mellett, 

majd Sifnos kikötőjében

időzünk egy csöppecskét.

A szigetekből persze nem sokat látunk, csak Serifos tárja elénk Choráját. 

Le vagyok taglózva szépségétől, Olymbost látom és Plakát benne egyszerre. 

Mellettem egy görögi leányka búcsúzkodik a szigeten maradt szerelmétől, 

bár nem ismerem nyelvét, mégis tudom minden sírós panaszszavát. 

Hat órás ringatózás után érkezünk végre Pireuszba,

ahonnan 20 órányi autókázás következik.

Nyaralásunk utolsó naplementéje még görög földön ér, 

az út további részleteiről nem beszélek.

A hazaérkezéskor magunk helyett inkább egy Jucit mutatok,

egy Milosz és Kimolosz porától koszos, hűséges Jucit.