2015. június 28., vasárnap

Hónapok óta készülök

egy olyasmi leplet lerántós bejegyzést írni a mi fantasztikus hobbinkról. Tudjátok, hisz olvassátok,
 jóformán csak akkor indulunk útnak, ha minimum 8 ládikót találunk az adott környéken per nap.
Jó-jó, ez eddig rendben, nyilván nem a rejtések fontosak a számunkra, hanem az a látnivaló, 
amit egyébként eszünkbe nem jutna megnézni, mivel a létezéséről sem tudnánk.

Vagyiiis... mégis okoznak meglepetést azok az aprócska izék, pláne olyankor, 
amikor egészen szemérmetlenül virítanak a szemek előtt, 
csak éppen nem veszi észre azokat az emberiség nagyobbik fele.

Tessék, itt van egy, abszolút takarásmentes. Nagyítsd ki, látod?


Aztán itt egy másik szúrja ki a szemed.


Csak tudnod kell, mit látsz, miközben nézed a világot.

Például azt se tudtam volna meg soha a geocaching nélkül, hogy a váci Duna-korzó korlátja eredetileg az Országház helyén, a pesti rakparton állt. A Parlament építésekor fölöslegessé vált elemeket hozták át ide, ni, milyen hangulatos képet produkáltam róluk áprilisban!


Ez az alak fölöttébb gyanús... fölöslegesen kutat a híd ezen részén, csak még nem tudja, 
hát alaposan megszemlél minden lehetséges zugot.


Nem akad ki, amikor a korlátok közé szorul 


vagy amikor teljesen meg kell kerülnie gyalogosan Győrt ilyen cetlik kedvéért. 


Nézünk és látunk kicsit más szemmel a világba.

Ez itt Pozsony legszűkebb utcácskája, ha visszafordul az ember egy pillanatra,
 már tudja is, miről kapta a nevét a Bástya utca.

 

Lábam előtt (megint ugyanaz a cipő) egyike annak a 274 korongnak, melyek a koronázási menet útvonalát jelölik azon az úton, melyet "magyar" királyaink tettek meg koronánkkal a fejükön.

Mindegyik Habsburg volt. 


Időnként ilyen tömegek orra előtt kénytelen az ember levadászni egy ládát és olyankor nincsen más választása, egészen pofátlannak kell lennie. A "muglik" úgysem tudják, mi a mozdulatának értelme.


A Férfi munka közben, 


aztán megérdemli, hogy végre kapjon egy kávét.


Kakas és kereszt, megfértek egymás mellett egykor, csupán spórolósdiból.
...


Sok-sok éve megakadt ezen az épületen a szemem, mondtam magamban, ott 
szeretnék majd egyszer felsétálni a várba. Innen indultunk most, az órák múzeumától.


Fönt valójában azt az ablakmaradványt fotóztam és nem Szvatoplukot.
...


A várból a városra tekintve mondhatni szemmagasságban ragyog a pár éve restaurált 
150 kilós, 164 cm magas korona a Szent Márton-székesegyház  tetején. Három ilyen csúcsdíszt találni a Kárpát-medencében, de a másik kettő nem bír ilyen jelentőséggel.


Úgy hírlik, hétfőn nem látogatható a dévényi vár, azért elmegyünk, legalább körbejárjuk. Kapujában meglepetés ér, másfél euróért bemehetünk.

Két párral találkozunk még fönn, nem sétál be az objektív elé kéretlenül senki.

Ujjé! Éljen az érettségi szünet!


Az Apácatorony mögött jó kivehető a Duna és a Morva kétféle vizének összefolyása.
Más a hordalékuk, az a titok nyitja.


A látvány megér egy körpanorámát.


Ahogy ez is, de ez egészen más okból. Jobbra és balra végtelenségben szántás, annak a 
közepén haladunk. Szlovákiában a trakeszok is megérdemelnek egy rendes utat, amikor 
munkába mennek. Na, azon a gazdasági úton haladunk mi is a hármashatár felé.
Mókás.


Itt is vagyunk.


Előreszaladok Magyarországra, a Jóember egy ideig Szlovákiában marad,


aztán jön persze, logolni a három ország padján, mert láda itt is van.
Különben minek jöttünk volna ide?


A szállással megint szerencsénk van, Nagybajcson a Körtefa Vendégház remek hely


és nem csak azért, mert a kapuból ilyesmi lesifotókat tudunk készíteni.

 

Hazauton kis kitérő, hisz minden vár mellé dukál egy Árpád-kori templom (melletti láda). 
A rejtekből csupán ennyit látni belőle.


Megnézzük nem csak elölről, hisz szeretünk a dolgok mögé látni.
Tessék: a lébényi templom májusfával és István királlyal.


(Májusfán zacskó, zacskóban banán...)

Ugye milyen jól eltalált kép?

2015. június 24., szerda

Amikor ráakadtam, az első pillanatban

tudtam, hogy ezt a táskafazont meg fogom varrni a közeljövőben és azt is tudtam, 
nem magamnak, hanem az idei társamnak köszönetül a tanévemért.

Évek óta őrizgetett vadiúj farmeranyag volt az alap, a kopottól nadrágban is viszolygok.


A hipiszupi vasalós táskabélés miatt nem kellett az alját agyontűznöm.



Hátulra egy nagy zsebet kapott, amit az aljához hasonló íves tűzéssel osztottam ketté.


Mindkét oldalára egy-egy zsebecske került, mobilnak például épp méretes.


Cipzárral záródik, mert ugye az természetes egy rendes női ridikül esetében.


Belül újabb két zseb.


Az utolsó pillanatban mégis találtam itthon kék fagyöngyöt, az került a húzókára.


Táska vállra.


Vasárnap délutáni fotózás a szabadban a színhelyesség kedvéért.


Ma már a gazdája vállán fityeg, remélem sokfelé kíséri a nyári szünetben!

2015. június 19., péntek

Huszonhárom emlékcsillag

azoknak fantasztikus másodikosoknak, akiknek idén a napközis tanító nénije lehettem.


Remélem, jövőre sok ötös dolgozat születik majd a segítségükkel.

Itt egy csak magában, a határidőnaplóm első nyári szünetes hetének lapjain.


Nocsak... július 6. Csaba napja... 
Emelem poharam! Na jó, bögrém!


Ajándék volt számomra ez az év.

2015. június 5., péntek

Shadow boxnak

nevezik külföldön azt a spéci dobozkát, amire tavaly augusztus óta vágyakozom. Persze nem
találtam ilyet nálunk, de ha találtam volna, az mégsem lett volna olyan, amilyen nekem kellett. 
És megvenni készen mégsem akkora öröm, mint méretre elkészíteni, ugye?

Amikor aztán nagy nehezen előhozakodtam itthon a kívánságommal 
(már nem azzal, hogy ilyen doboz kell, hanem azzal, hogy ilyet szeretnék csinálni), 
akkor a férjem szeme is felcsillant. 

Olyan "majdénmegcsinálom" csillanással. 

Még hetek teltek el, míg eljutottunk a deszkaboltba,
 aztán februárban az én programozókám kezében megszólalt a dekopírfűrész,


majd szögelt alaposan, századmilliméternyi pontossággal,


és mintegy röpke másfél hónap után helyére került az üveg.

Így állunk hát... már fúr-farag is a kedvemért. 
Itt a mesterremek:


Gyorsan belehajigáltam a talált kincseinket:

Diafani csilingelő kavicsait, a Jóember által kibúvárkodott csigákat, az oxidálódott 100 drachmást,
 amit Arkasából Finikibe menet találtunk a porban, az ezeréves kerámiadarabokat, 
amiket a Palikastro romjainál gyűjtöttünk, a kis giccses aranyrózsát, ami Othosból jött velünk, 
a gyöngyös gombostűket Aperiből, egy lagzi maradványaiból, 
az eszméletlenül édes számoszi bor dugóját és két cseppjét a sellők könnyének.


A beragasztás és a falra akasztás várat még magára.

A szívünk visszahúz.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...