Shadow boxnak

nevezik külföldön azt a spéci dobozkát, amire tavaly augusztus óta vágyakozom. Persze nem

találtam ilyet nálunk, de ha találtam volna, az mégsem lett volna olyan, amilyen nekem kellett. 
És megvenni készen mégsem akkora öröm, mint méretre elkészíteni, ugye?

Amikor aztán nagy nehezen előhozakodtam itthon a kívánságommal 

(már nem azzal, hogy ilyen doboz kell, hanem azzal, hogy ilyet szeretnék csinálni), 

akkor a férjem szeme is felcsillant. 

Olyan "majdénmegcsinálom" csillanással. 

Még hetek teltek el, míg eljutottunk a deszkaboltba,

 aztán februárban az én programozókám kezében megszólalt a dekopírfűrész,

majd szögelt alaposan, századmilliméternyi pontossággal,

és mintegy röpke másfél hónap után helyére került az üveg.

Így állunk hát... már fúr-farag is a kedvemért. 

Itt a mesterremek:

Gyorsan belehajigáltam a talált kincseinket:

Diafani csilingelő kavicsait, a Jóember által kibúvárkodott csigákat, az oxidálódott 100 drachmást,

 amit Arkasából Finikibe menet találtunk a porban, az ezeréves kerámiadarabokat, 

amiket a Palikastro romjainál gyűjtöttünk, a kis giccses aranyrózsát, ami Othosból jött velünk, 

a gyöngyös gombostűket Aperiből, egy lagzi maradványaiból, 

az eszméletlenül édes számoszi bor dugóját és két cseppjét a sellők könnyének.

A beragasztás és a falra akasztás várat még magára.

A szívünk visszahúz.