2018. október 19., péntek

Úszni

pedig kell Szifnoszon, akkor is, ha nem éppen a strandjairól híres. Elvégre hétköznapi
 turistást játszunk idén. A napkelte szokásos végigasszisztálása közben kávézunk,


9-kor reggelizünk, 9:50-kor kocsiba ülünk, 10:05-kor Kadhe, azaz a 39. számú torony

 

kóróvirágokkal kívül


s belül.


Ma Vathi környékén keresünk valami jól fürödhető strandot.


Otthon a bal oldalon található Tsopost néztük ki magunknak,


de ott már van egy család, így tovább jövünk egy még kisebb,


szeparáltabb öbölbe, ahol rajtunk kívül órákon keresztül nincs senki. 
Ezt egy hatalmas szikla választja el Vathi híresen homokos, banánhajós, zeneszótól hangos,
 bícsbáros partszakaszától. Kis dezsavűm van, apró kavicsai is Miloszéira hajaznak. Jó itt.


Hazafelé azért körbefutjuk Vathit,


a Taxiarchist* keressük, ami persze nem az, ami a település közepén áll. Sok itt a nép, a tavernák 
egészen a partra épültek, vendégeiknek az asztalnál ülve nyaldossa lábát a tenger...szinte.


Hazafelé fantasztikus képződmények állítanak meg: sokéves, 
nedvességtől megkötött építőanyag, talán szárazbeton a szétfoszlott zsákokban. 

Mondják, szigá-szigá...


Mi sem rohanunk, a közelben leparkolunk, pár 100 méter után a bozótosban útjelző.


Közvetlen alatta sötétmély üreg.


Természetesen leereszkedünk


Stalagmiko cseppkőbarlangjába,


miatta hoztunk idén fejlámpát is magunkkal.

 

A mélyebb kürtőbe kötélhágcsó vezet, denevérek pásztáznak alattunk a mélyben.
Rájuk nem vagyok kíváncsi és arra sem, minek/kinek a, pláne mi által 
széttrancsírozott csontja hever a földön.


Hív a felszín, vár a napsütéses kék.


Ezután jól elhúzzuk a sziesztát, olyannyira, hogy mire észbe kapunk, kérdésessé válik, 
elérjük-e az első itteni naplementénket. Felfelé száguldunk a szerpentinen, 
akár csak előttünk  és mögöttünk oly sokan. Konvojban érkezünk fel az Agios Simeonhoz, 
naná, nem maradhat a franciák előtt egyetlen rejtett zug sem  Szifnoszson.


A bejárat előtt pingamadárka,


alattunk Kamares,


alattunk a mélyben Kamares.


Pillanatokon belül lemegy a nap.


A szelfik és csoportképek gyors kattintása után megüresedik a szikla. 


Lassan indulhatunk


a konvoj utolsó maradékaival.


Viszlát, Simeon, nincs miért visszajönni hozzád, pipa.
😢


Holdbarátunk


ma Lempesis asztala fölött ragyog ránk igazán.


A kapribogyó-saláta is pipa.

*
Ez sem AZ a Taxiarchis, holott EZ ma már a második.

5 megjegyzés:

  1. Beleszerettem a szigetbe. Kell neked ilyen jókat írni és fotózni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Tudod, nagyon nehezen kezdtem Sifnosról írni, valahogy távoli maradt annak ellenére, hogy elég jól bebotorkáltuk. Jó, jó, de valami hiányzik belőle.

      Törlés
  2. Még hogy hétköznapi turista!! Eláruljam neked, milyen egy hétköznapi turista? Délelőtt felébred, gondolkodik egy kicsit, hogy felkeljen-e, vagy még maradjon az ágyban. Aztán lemegy a partra, fürdik, fekszik, visszamegy a szállásra, megebédel, alszik, part, fürdik fekszik, fürdik fekszik. Szállás, vacsora, esetleg egy kis esti séta, de nem minden nap. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizonyára annak is megvan a maga szépsége. :) Ahogy múlnak az évek, egyre ráérősebbek vagyunk mi is. :D

      Törlés
    2. Ha ez a ráérős kirándulás, akkor milyen volt évekkel ezelőtt? :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...