Ajándékkeresés

kapcsán kerültem közelebbi kapcsolatba a filofax nevezetű készséggel. Első, második, 
sőt harmadik ránézésre sem voltam tőle elragadtatva, akár bőrből volt vagy csillogtak rajta
 mindenféle szvarovszkik, de minek. Aztán a neten való keresgéléssel töltött néhány órácska
 (na jó, estécske) után elragadódtam... Mert ez a valami formálható kedvemre. 

Nekem ilyen kell!

És itt jönnek a problémák. Nagy valószínűséggel egyetlen nyekkenésemre megkaptam volna,
 csakhogy véleményem szerint pofátlanul drága egy ilyen gyűrűs naptár, 

ami a borítása miatt ráadásul nyom vagy fél kilót. További órákat áldoztam a 

téli szünetben arra, hogy honnan lehetne megszerezni csak a kapcsát... nos, sehonnan. 

Nincs filofax-bontó...

Már éppen feladtam volna, amikor eszembe jutott ez,

 csakhogy erről éppen az a másfél cm hiányzott, amivel évekkel ezelőtt megkurtítottam. 

A lenyisszantott részt könnyedén pótoltam, aztán, hogy biztosan tartson a Sulifix, 

rátettem az olvasókönyveket, az lévén kéznél. 

Biztosítékként került még rá néhány manapság alapmű, 
ezek elolvasása viszont nem biztos, hogy célom lesz az idén.

Na de a kartonok csak akkor rögzülnek tökéletesen, 

ha valami igazán nyomóssal fejelem meg az összes mindet:

Néhány óra száradás után már csak a borítót kellett összedobni,

választókat szabdalni évek óta őrizgetett ajándéktasakokból,

majd leszedni, szerkesztgetni, nyomtatni és színezgetni ilyeneket,

feltölteni ügyesen,

és becsukni és simogatni.

Második ténfergésem lélekcsepp ügyben...

(Jó-jó, tudom, paisley vagy turkish cucumber(!) minta, de Mammka...)