Amint reggel

a nappaliba léptem, az első pillantásommal a sarokba lestem, ott vannak-e még? 

Vagy ott vannak-e megint, mert tuti, hogy az egész éjszakát végigrandalírozta 

a lakásban néhány apró lény.

Itt vannak. 

Már hárman vannak. 

Hárman annak ellenére, hogy a szürke elkészültekor megfogadtam, ebből ugyan nem lesz

 második! Aztán persze nem tudtam nemet mondani egy kérésre kettő sapkáról. 

Morogtam ugyan magamra egy sort, hát honnan fogok ezekre keríteni tíz estét, 

amikor itt van ez a decemberi nagyhajrá. Ehh! 

Gondolkodni, átgondolni, fejben újravarrni volt időm a vasutazás közben, ésszerűsíteni

 jónéhány dolgon, így jóval gyorsabban születtek meg ketten, mint a prototipus.

Itt van mindjárt a láb kérdése...

Ezekbe már nem jutott anyacsavar 

és mégis állnak, mint a cövek. 

Géppel is lehet varrni a kötött anyagot, nem csak kézzel, bár szegénydrága (igenolcsó) 

varrógépecském alaposan megnyüszögi olykor a dolgot. 

No, ennyi, nem szaporítom a szót. 

Ezek ketten hamarosan máshol rohangásznak éjszakánként.

Egyes (ismét bajuszos) vélemények szerint a baloldali lány, de nem ezért kapott 

ilyen pici szakállt,  hanem azért, hogy pulcsijának télapós mintázata is látszódjék.

Manóügyi bejegyzéseim véglegesen lezárandó kaptok néhány szakállvariánst,

meg egy léckarácsonyfát,

és egy lesifotót a nappaliban uralkodó állapotokról.

Mert az iskolai karácsonyozás otthon is nyakig elönt.