Majdhogynem

hajnalban kelünk útra, így autók helyett

csacsigolókat kerülgetünk mindenfelé. Sifnoson mindenkinek van legalább egy szamara,

a lehető legképtelenebb helyeken találkozunk velük. Az csak természetes, hogy úton-útfélen

ott vannak, forgalmasabb időben jellemzően a bal oldalon, menetiránnyal szemben baktatnak, 

de szembejönnek bármelyik település lépcsőin felfelé haladva. Hátukon málha, málhájukon 

huncut szemű bácsika. Egyik kora reggel a kastró melletti hegy oldalából hallottunk 

két erélyes élát: egy szál gatyában, kalapban, kutyája segítségével idomította szamárkáját 

ott egy öregember. És szerette, dicsérte. Az idősek ragaszkodnak a hagyományokhoz*. 

A fenti kép bal felső sarkában látható Sifnos legmagasabb pontja, a Profitis Ilias, épp oda 

igyekszünk e majdnem hajnalok hajnalán. Az út egy ideig ismerős, pár napja is eljöttünk 

eddig a kereszteződésig, aztán balra tartva jutottunk el ahhoz a Taxiarchishoz.

Most jobbra és erősen felfelé visz az utunk, ha a hátunk mögé tekintünk, 

ott a kedvenc sifnosi lépcsősorom.

Előttem viszont Tóni lépdel mindenféle természet- és ember alkotta ösvényeken,

  

utacskákon és lépcsősorokon.

Járja ezeket emberszandi és csacsipata,

az utóbbi lényegesen nagyobb terhekkel megrakva.

A kisebb emelkedésen túl sok gondot nem okozhat az út végigjárása.

Félúton egyszerű menedékház, mi másból,

kőből a priccse is, hátha bivakolni támad kedved épp itt.

Csodás a rakása, csupa szoros illesztés, semmi kötőanyag. Nem kis nehézségek árán 

betuszkolok két kövecskét a falába, nyomot hagyni az életben... már megint ez a motívum.

Más is tömköd: itt is papír zsebkendő, nejlonzacskó, konzervdoboz, satöbbi a résekben. 

Sifnos híresen környezetvédő, nem úgy az idelátogatók...

Az úton szerencsére nincsen szemét.

Ugyan kinek támadna kedve szándékosan

elcsúfítani ezt a

Profitis Ilias tetejére

vezető

mellesleg

Kimolára kitekintő,

másfél órácskás,

(nekünk 98 percnyi)

remek

aligse 3 kilométeres

többnyire kőlépcsőst.

Nincsen több kakukkfű, csupán ez az egy bokor,

az itt csak a csúcstámadáshoz dukál.

Az utolsó pár méter lélekzetelállító, a képek távoltról sem adják vissza az élményt.

(: S van, aki ide csak felfut, 4:42-től érdemes nézni :)

 

Szél helyett kóróvirág enyhíti fönn

a magasan járó nap erejét.

A Profitis Ilias nevezetű hegy tetején természetesen Éliás próféta nevét viseli a kolostor.

Meszeletlen templomának fala mindenféle fotók készítésével kecsegtet.

Belül ez fogad: az egy ajtó berúgva, nagy buli lehetett itt az este, hálózsákokban egy csapat nagykamasz.** Méla undorral és felháborodással pillantanak fel jöttünkre a lányok.

A két magyari öreg inkább bemenekül a kereszt alá.

Aztán csak kimerészkedik, egy zsákmentes, nyesett, közelit lőni,

majd húz el a kazamatákbaig. Lépcsője alján, sorban kupacok, hogy teljesen biztosak 

lehessünk mivoltukban, hatalmas döglegyek rajzanak fel onnan és mögöttük csak a szag.

Pedig van ám ott nyilvános és nyitott retyó, vízöblítéses.

Másszunk a tetőre, körbesétálnánk az egész komplexumot, de a látvány...***

Az esti tócsák felszáradtak, de sárga nyomuk itt maradt. 

Úgyis jön majd egy görög és lefesti jövő tavasszal.

Kitekintve kellemesebb

a látvány, ott a magassági pont

előtte a Kykládok asztala, jobbra az Agios Andreas.

Gyorsan elhúzunk a vérbe közeli kisebb kápolnához,

attól tekintgetünk vissza a nagyra.

Ébredezések zaját hozza felőle a szél.

A távolban újra a Kastró,

előttünk egész Sifnos,

Kato Petali,

és a millió zsebkendőnyi művelendő terasza.

Lassan indulhatunk le,

láttunk mindent.

A menedékháznál szívkavicsokat szelektálok,

aztán tempósabbra vesszük,

nyomunkban hangoskodva csörtetnek a zifjak.

Apollonia szélén állunk meg reggelizni, ez lesz végül a kedvenc kávézónk.

Második alkalommal már 90 perc kell ahhoz, hogy megegyük a két sütit és elkortyolgassuk 

a frappét, miközben a távolban Kato Petalit, az úton meg a forgalmat figyeljük.

A sarki vendéglős ötpercenként jön a motorján, 3 kartondobozt hoz a szelektívbe, 

de egészben, eszébe sem jut összehajtogatni, mert akkor esetleg egyszer is elég lenne

 fordulnia. Rém büszkén feszít, tekintget, köszöntget és köszöntgetik.

Asszonyság kvaddal, háta mögött zsákban a turisták aznapi szennyese. 

Lobog a szoknyája meg a haja a szélben, foga negyvenkettő, pedig csupán 32.

Mitől olyan, mintha ráérnének, amikor keményen dolgoznak?

Visszaérve az Agnantihoz csüccs a kőre,

mert onnan is látható

682 méter magasan az Ilias.

Késő délután Artemonast fedezzük fel, erre a lépcsőre otthon még fel akartam mászni, 

itt elég az árnyéka.

Maga a városka igen kellemes, van benne iskola, iskola előtt nagy tanító szobra, 

a sziget minden iskolája előtt nagy tanító szobra. Elmerengek a lehetőségen, 

na nem azon, hogy egyszer az enyimé, hanem a vajonkién.

Az apró településen villaszerű épületek, ebből gondolom, 

erre a sziget tehetősebbjei élhetnek.

Minden tiszta, nett, rendezett,

macskapiszok sehol se.

Van egy jó kis helytörténeti gyűjteménye,

és több keramikusa,

valamelyik agyagmadarakkal népesíti be galambdúcát.

Teljesen véletlenül találunk rá a sziget talán legszebb díszítésű templomára, a Panagia Koghira.

Pompázatossága ellenére valahogy szűziesen szép és mekkora a rádöbbenés! 

Az ókorban pont ennek a helyén Artemist éltették.

A folytonosság ma este csak a szélmalomhoz vezet.

Szélsodorta felhőjáték a teteje.

*

De csak ők, az unokák inkább Hondával közlekednek vagy Fiat 500-zal. 

Érdekes párhuzama ez az életünknek. Lehet, hogy lélekben mégis sifnosiak vagyunk?

**

Hja, francia.

***

Egészen szomorúvá tesznek a képek, amiket nem fényképezhetek meg.