Megismerkedésünk

 tizenhetedik évfordulóján a Jóember elvitt engem az Andrássy útra, és amikor ott két torokszorító pillanat közt föltekintettem az égre, visszamosolygott rám a Jóisten.

Hát szervusz... mondta... eléggé hiányoztál.

Március idusáról

Onlájn.

Együtt nézzük a tegnap felvett iskolai megemlékezést.

Osztály vigyázz! 

Himnusz

Lilike nem mindig tudja lehalkítani a mikrofont.

Olykor moccan, ezért az ő arcát látom a monitoron.

Hallgatja a Himnuszt.

Becsukott szemmel, teljes átéléssel, hittel.

Alig nyolcéves. 

Csodaszép.

Csodaszép a lelke is.

Még majdnem mindent elhisz.

Összefacsarodik a szívem és könnybe lábad a szemem.

Most nem kell megszólalni, de jó, hogy nem kell megszólalni, 

még van 15 perc az ünnepségből, a gombóc tán addigra eltűnik a torkomból.

Aztán beszélek nekik a szabadságról. 

Arról, hogy mi a szabadság.

Már nem érzem igaznak a szavaim.

Hogy értsék, megmutatom nekik ezt.

A gombóc visszaül a torkomba. 

Babáim...

Milyen jövőt szánnak nektek...

2020. március 12.

Üres

az osztály, a papírmadarakon és pár pókon kívül nem maradt lakója egy sem.

Hazaköltöztünk épp úgy, mint tanév végén szokásunk: vittük a cserepes növényeket is.

Rettenetes érzés volt így ott hagyni ezt a 13 padot és a hozzájuk tartozó 26 széket, 

el sem köszönve a 24 elsőskémtől, akik épp úgy nem tudnak mit kezdeni 

a jelenlegi helyzettel, mint mi, felnőttek. 

Mától megkezdődött életünk teljes digitalizálódása.

Virtuális osztályokban, virtuális öleléssel, virtuális simogatással, emotimosolyokkal. 

Körvonalazódik a jövőnk.

A parafánkra talán csak szeptemberben költözik föl a hiányzó 8 feketerigó 

és akkor bontakozó virágok helyett sárguló falevekkel 

fogjuk megtűzgélni az addigra másodikoskákkal.

Idén bánatos volt a március 15.

Sosem volt ennél szomorúbb tanévbúcsúztatóm.

Az ünnep

protokolláris része következik: trikolór nélkül idén sem maradhatunk. Jelenleg 

negyedikesek* vagyunk, így elérkezettnek láttam az időt, hogy megvarrjuk életünk első, 

igazi kokárdáját. Van már pár öltés a kölykök kezében**, így nem született selejt egy sem. 

Ugye, milyen szépek? Valamelyik gyerek fejében megfordult, 

hogy eladásra is varr majd párat.

😁

No, kokárdát mellkasra fel, irány a város, 

ahol csodás szélfútta felhők varázsolnak fölénk minthát.

Mintha... 

Ugye? De csak mintha, mert ez itt valójában a Margit híd,

emez meg Gül baba felújított türbéje,

előttem pediglen egy szép nagy helyesírási hiba.

Meg nem tagadhatja magát az, aki vasár- és ünnepnap is ember pedamókus.

*

Jaj, mindjárt mennek elfelé, jönnek az ovisok szerdánként, akik sötétzöldre színezik 

a róka füleit, majd amikor rákérdezek, biztosan olyan-e a róka színe, 

leteszik a zöldet és magabiztosan kézbe veszik a kéket és mikor rákérdezek, 

milyen az én rókám színe, azt mondják, janacsáda.

Jelenleg aranyéletem van a negyedikesekkel, csak nem szokok tudomást venni róla.

**

Az egyik kisfiúm mesélte, hogy elszakadt a takarója, ő meg úgy gondolta, megvarrja. 

Már majdnem végzett, amikor betoppant a szobába az anyukája, aki a látványtól 

teljesen elképedt és csak azt kérdezte, hát ezt meg kitől tanultad? Hátabeanénitől. :) 

Idén is volt

március tizenötödike, a mi időszámításunk szerint ez a tizenkettedik.

 

Tizenkét együtt töltött év szaladt el észrevétlenül fölöttünk.

Volt benne millió küzdelem és nehézség

és van benne maga a teljesség.

Március tizenötödike

kedves ünnepünk volt tavaly a második bében

és most a harmadik bében pláne,

mert az 1000-es számkörben ehhez kapcsolódóan osztottunk 

egyjegyűkkel és kerek tízesekkel.

Eredeti ötlet forrása itt.

Ablakunk végre a tavaszra nyílik, azon befelé madárcsicsergés hallik, és nem annak 

a szomszéd tyúknak a hangja, amelyik nagy erőlködések közepette tojást tojik. 

A Petőfis kokárdák ötletgazdája, Bozzayné Pintér Krisz,

akinek itt is köszönöm a megosztást.

Kokárdavirág készítése

Hihetetlenül egyszerű elkészíteni, mindössze három körlapra, ollóra és ragasztóra lesz szükségünk.

Ügyes másodikosok, pláne harmadikosok 45 perc alatt többnyire elkészülnek vele.

A piros papír méretéből indulunk ki, az A4-es fénymásolón rajzolható legnagyobb körrel dolgozunk. A fehér A5-ös (félbehajtott A4) a zöld A6-os (negyedelt A4) méretből indul. 

Mindhárom kört egyenként félbe, negyedekbe, majd nyolcadokra hajtjuk.

A hajtásoknál a köröket félig bevágjuk (tudom, benyírjuk).

A nyolcadok két csücskét összefogjuk, majd kúposra formálva egymásra ragasztjuk.

Nem élezzük le a hajtást, akkor szép, ha olyan, mint egy manósapka.

Ezt a mozdulatsort 3-szor 8 alkalommal megismételjük.

A többi mutatja magát: egymáshoz ragasztjuk a részeket.

Voálá, kész a virág,

ami nem csak kokárdaként állja meg a helyét.

 Ilyenkor, tavasszal, harmadikosokkal...

Ha kicsiknek készültök elő, érdemes keményebb papírból mindhárom kört alaklemeznek megrajzolni. Én alkalmas méretű tányérokkal is szoktam operálni.

Ha nagyobbakkal dolgoztok, akkor hajtogatással és körzővel ők is 
megcsinálhatják az egészet. Így:

Ez esetben viszont semmi, de semmi előkészítő munkátok nincs az órára.

😂😂😂

Szóval ez elég képtelen ötlet.

Három

szín

nincsen másik három

nála összeillőbb.

Virág

formában születtek idén kokárdák papírból

(elkészítési útmutató itt)

és gyöngyből,

 csak mert évente eggyel szaporodik a gyűjteményem.

História

Valami 20 évvel ezelőtt kezembe került egy újság. Nem tudom, mi is volt az, 

de az elején ott díszlett egy gyöngyös kokárda. Úgy rémlik, azt olvastam róla, 

Szendrey Júlia készítette egykoron a férjének. Mainapság hiába keresem mindenütt, 

nyoma sincs a képnek a neten sem. Nos, hogy miért is írom ezt? Kíváncsi lennék rá, 

mert abból kiindulva készítettem el az én kokárdám.

Gyűjteményem is van nemzeti szalagcsokrokból. Mutatóba persze s okításul is 

kicsit a gyerekeknek. Na persze, vesztemre: pénteken fennhangon fújták elsőeim, 

hogy mindenki "rossz" kokárdát hord, mert az igazit belülről kell olvasni. 

Merem remélni, hogy nem csak ennyi maradt meg az eszükben, hanem például az is, 

hogy a szívünk fölött illik viselni. Mert mit is láttam ma? Kínai asszony mellkasán jó helyen,

 fiatalka magyari leányén meg jobb oldalt ült a csokretta. Puff-zutty...

Ünnep volt ma, de nem csak azér'! Színesül a kertünk is és délelőtt megjelent 
benne egy primula-nektárra éhes pillangó... 

Délután "Történelmi tettek nyomába" eredtünk... Hm... Milyen jó kis töriórát lehetne 

köréje kanyarítani, ha nem elsősöket tanítanék. Károlyi-palota, Nemzeti Múzeum, 

Landerer-Heckenast nyomda, Pilvax, Városháza. Nohát-nohát!

Aztán életemben először része lettem a tömegnek s meghallgattam, hogyan énekli 
Szalóki Ági a Himnuszt. És közben valaki erősen szorította a kezem. 
Mert  mindez persze nem történhetett volna meg, ha négy éve 
nincs randim az Eiffel-toronynál pont ezen a napon.