Megérkezett

az első fecske! Jó-jó, nem az a madár, de épp annyira örültem neki, mintha visszatért volna hozzánk a nyár. Bilóba levele csücsült még a hét elején a postaládában. Úgy meg is illetődtem sietségén, rögtön ki sem mertem bontani, pontosabban először arra gondoltam, hogy majd az összeset egyszerre nyitom ki 24-én este a fenyőtől illatozó szobában. Aztán mégsem tudtam addig várni, mert a Jóember negyedóránként séremórált a komód felé és minden egyes alkalommal azt kérdezte, hogy nem nyitom-e ki végre. Felbonttatott hát a boríték (ennyit az önálló akaratról)... és ezt a csudát találtam benne:

Percekig nézegettem-simogattam, mert van rajta látnivaló bőven. És... a bajuszos is egészen közel tartotta az orra elé és méltatta hosszasan, miközben én azon morfondíroztam, hogyan fognak ehhez hasonlatos harmóniát sugározni az én lapjaim...

Köszönöm, Bilóba!