Pyrgi és a masztix

Az ötödik legnagyobb görög szigeten vagyunk. Képtelenségnek tűnik, de a területe éppen csak egytizede Bács-Kiskunnak (tízszer is megnéztem, olyannyira hihetetlen), mégis észnél kell lennünk, ha be a karjuk járni tíz nap alatt. Tervünk van, tavaly berajzoltam a lehetséges köröket a térképre.*

Ma érkeztünk, laza napunk legyen valami különlegességgel! Irány Pyrgi, az úgyis ott van tőlünk 
egy köpésre, alig több, mint 18 km. Csakhogy... Nagyjából az első 5 kilométeren kiderül, hogy 

ezen a szigeten más tempót leszünk kénytelenek követni, alkalmanként 3 km/órásat.

 Kocsival. 

A gyorsítósáv itt azt jelenti, hogy 10-ről 15 km/órára gyorsíthatsz. Ha látod a 40-es
 sebességhatárt feloldó táblát, ott mehetsz is 45-tel kb. 500 métert. Az egyetlen 80-as
 korlátozásnál Tóni hangosan felnevet: ez milyen cuki.** 

Éljen a slow life!

De ennyire? 

Csekély 51 perc alatt érünk a "festett" faluba. A sporcsarnok mellett parkolunk, 
mely a helyi hagyományoknak megfelelően díszített. Érdemes elidőzni az ókori
 olimpikonok mozdulatain és narrálni azokat Dolák-Saly Leopoldjának stílusában. 

Másik rossz szokásunk, hogy a kiemelten fontos látnivalókat jó esetben oldalról, de inkább hátulról közelítjük meg, így olykor kimarad a fő attrakció. Most is így történik, a mások képein rendre megjelenő érdekességek a mieinkről abszolúte hiányoznak.*** A lényeg azért látható,

az épületek homlokzatának

 

díszítése többnyire geometrikus alakzatokkal.

Itt "xysta" néven említik, mi sgraffitonak mondanánk.

Az eljárás ugyanaz: a mesterek a szürke vakolat felső, fehérre festett rétegét

szép türelmes munkával visszakapargatják, minek következtében 

igen látványos kontraszt teremtődik. 

Nincs két egyformán cifrított épület. Pazar és egész Görögországban egyedülálló.

A körzővel és vonalzóval szerkesztett alakzatok mellett találkozhatunk az egyéni kreativitás megnyilvánulásaival is. Ezzel, például, ami az erkélyen a béke jelével folytatódik.

 

Személyes kedvencem: életfa legfelső ágain galambpár, fejükre páva hág, 

ezért szegénykék kénytelenek leszállni a földre, mutatja a nyíl, hol a helyük.

Emez minimum egy mosolyt megér (himbálok vagy himbáltatva vagyok?), 

még inkább egy mesét.

A városka lakói a mai napig is ragaszkodnak ehhez a díszítéshez, 

csak a technika egyszerűsödött. Haladósabb művelet a festés fekete-fehérrel,

bizonyos körökben a terrakotta/bézs variáció is divatos lehet.

Gondolom, stencillel.

Ez van tehát mindenütt, megunhatatlanul, a főtéren is,

amiből nem sokat látni, ugyanis az egészet hatalmas napernyőkkel borították. 

Alattuk számtalan asztal, fotel, szék marasztal, csüccs egy frappé! 

Olyan frappé, amilyet még életemben nem ittam. 

A habja az valami fenomenális: masszív, sűrű hab, tömény kávé ízzel. 

Szívem szerint mást nem is kérnék ezután, csak a habját, kanállal. Mennyei. 

Chioson mindenütt jár hozzá minimum 1 liter jéghideg víz. Lesik, mikor isszuk meg,

 hozzák az újabb üveget. Az asztal szélére cellux-szal felragasztott blokkon sosincs feltüntetve. 

Nem sietünk, megérkeztünk, üldögélünk másfél órát.

A számunkra legkedvesebb hely is a főtérről nyílik. 

Jól álcázottan, egy kis sikátor végében bújik meg,

el is mennénk mellette, ha nem lenne fülesünk.

az Agioi Apostoloi "picurka" bizánci templomát vétek lenne kihagyni.

Persze pompás templom is van itt zárt ajtóval,

árkádos sikátorok százszám,

robogóval bravúroskodó helyi suttyók,

és ilyen elmélkedésre csábító kitüremkedések. Végül abban egyezünk meg, 

a bal alsó kemence lehetett, a jobb oldali meg csapadékgyűjtő. 

Jól is jött, ha az előbbi miatt kigyulladt a ház. 

Vagy mégseeem?

Pyrgi egyébként Chios legnagyobb középkori masztix**** falva,

így teljesen evidens, hogy a közelében létesült a Mastic Museum.

Hogy mi az a masztix? Egy fáradhatatlanul síró fa könnye.

Az egész Mediterránium területén elterjedt fa, magassága miatt inkább cserje 

a Pistacia lentiscus Chia, ami az éghajlatnak, talajnak köszönhetően csak Chios szigetén, 

annak is csak a déli részén termel cseppenő gyantát. Ez az anyag meg kb. olyan, 

mint a Vindex, mindenféle pozitív hatásai vannak az emberi szervezetre: antioxidáns,

 gyulladáscsökkenető, fertőtlenítő, szerintem kedélyjavító, nyugtató, a felsorolás tetszés

 szerint folytatható. Nagy kincs tehát az idők kezdete óta, helyenként az arannyal,

 selyemmel, ritka keleti fűszerekkel tekintették egyenrangúnak. 

A növény kérgén bevágásokat és szúrásokat ejtenek a gazdák, a fa gyógyulni akar,

a gyantát termel, ami állagtól függően cseppen vagy pottyan a növény alá.

 

Sokszáz évig ide: kövek, száraz levelek közé. (Első írásos említés Herodotus i.e. 500.)

A betakarítás úgy zajlott, hogy jöttek a derék chiosi asszonyok és összeszedegették 

a földről a termést (sokszor este, a napi munka után, lámpással), aztán újabb 

hosszú estéken kalákában késekkel levakargatták a gyantába ragadt szennyeződéseket

 (közben barátságok, szerelmek szövődtek, házasságok köttettek). Iszonyat munka lehetett,

 szerintem az egyik legnagyobb chiosi átok így szólhat: 

"Válogassál/pucolgassál masztixot!"

A tiszta, jó minőségű masztix így néz ki.

Ma egyszerűbb a tisztogatás, hiszen a növények alját beszórják valami fehér,

 porszerű anyaggal. Zsákos kiszerelésben, épp úgy raklapokon szállítják ki, mint nálunk a cementet és ugyanúgy nájlonfóliával védik a csapadéktól. 

(CaCo3 - kalcium karbonát - mészkőpor) 

A lombszívóhoz tudnám hasonlítani azt az eszközt, amivel a kiszórását végzik, 

csak ez nem szív, hanem szór.

A "porból" viszonylag könnyedén összekapkodja az ember a masztixot, puceválja pár estécskén, aztán viszi az átvevőhelyre, ahol minősítik, majd minőségétől függően lesz ilyen-olyan alapanyag.

A kiállítás némely gépe beindítható, például ez, amin formálódik és darabolódik,

illetve drazsírozódik az ELMA nevű rágógumi.

A múzeumban shop is működik, ahol beszerezhető mindenféle masztikus termék.*****

Elnézelődünk; minden filmet megnézünk, az összes élethelyzetet elképzeljük, 

a kiállított gépek rejtélyét megoldjuk, így elég későn indultunk Dotia tornyának maradványaihoz. Körülötte hatalmas masztixültetvények, ezek védelmére, 

megfigyelésére építették a 15. században.

A képről nem látni, de messziről uralja a tájat ma is.

Az épület csak körbejárható, eredetileg sem volt bejárata a földszinten. 

Az érkezőnek az emeletről nyújtottak le egy létrát (vagy nem), 

és valószínűleg ugyanaz (ugyanilyen) segítette az átjárást a szintek között.

 

A déli fal majdnem teljesen megsemmisült, itt talán még fel is lehetne kapaszkodni, 

ha nem terebélyeskednének azok a tüskés kórók, szóval pucolás a partra!******

Mire Vroulidiára érünk, szinte este van, úszás nem lesz,

csak kis tapicska. Azért ez egy tényleg nagyon jó strand lehet.

A napot Kalamoti fölött búcsúztatjuk,

alattunk masztixbokrok végeláthatatlan sorai.

Zenei aláfestést nyolcmillió kabóca szolgáltat, 

mert a helyieknél jobban a masztixcserjét csak a tzitzíkik szeretik.

* 

Naná, mint mindig. 

** 
Ezt a szót ő igen ritkán használja, sőt, soha. Gondolhatjátok.

*** 
Pedig mit össze nem bóklásztunk, mégsem lett meg ez.

**** 

Csak mi hívjuk így, eredetileg μαστίχα, ejtsd masztih.

***** 

Találtunk egy tutibb helyet itt, az ANEMOS-ban, ahol aztán tényleg minden masztikus produktum megvásárolható, ráadásul egy csomó mintaterméket kaptunk ajándékul. 

****** 
Igen, szúrt már meg. Igen, fáj nagyon. Sőt viszket és éget.