2023. február 25., szombat

Myrmingi mellett

él a sziget legvénebb olajfája, reggel ahhoz ugrunk el egy röpke látogatásra.


Igazi matuzsálem, 1300-1400 éves.


Aszott és ráncos az ábrázata, bandzsítva figyeli a kezünket, tán képes lenne 
messzire tüsszenteni mindkettőnket, ha nem lennének szemtanúk. 


De vannak, férfiak tisztogatják a környékét, pont azzal a géppel, amivel  a  körülötte 
lévő masztixbokrok alá szórják azt a bizonyos fehér port. Mielőtt betáraznák, 
az öreg alól is elfújják az elszáradt leveleket.


A Mastichochoria szívében járunk, masztixültetvények között tekereg az út, 
ami ilyesmi újdonatúj magánkápolnákat rejteget


és egy emilyen jóval régebbit.


A Panagia Krina a 12. századból származó bizánci stílusban épült templom 


némileg hajaz a Nea Monira, ámbár annál jóval kisebb és szerényebb megjelenésű.


Külső, egyszerű, égetetett tégla falát 1-1 antik időkből származó elem betoldásával próbálták ékesíteni a korabeli mesterek. Az újrahasznosítás elég hatásosra sikeredett.

 

Mivel a templom csak előzetes bejelentkezés után látogatható, 
kénytelenek vagyunk az ablakon bekukucskálós módszert alkalmazni.

 

 Kis pipiskedés, katt és viszem a szenteket magammal.


A Krina Vavyloi falucska mellett található, itt a sulija, 
feliratát Babilonnak olvasom és derülök az áthallásomon.* 


Ezen előzmények után érkezünk meg Kamposba. Rögvest a Citrus Múzeumben 
kezdjük a nézelődést, reménykedve abban, hogy ott behatóbban tanulmányozhatjuk 
e régió múltját, jelenét és jövőjét. Csakhogy épp pandémia van, az épület belül 
nem látogatható, így kénytelen vagyok máshonnan mazsolázni.

A szigetnek ezt a részét évszázadokon keresztül gabona-, szőlő- és gránátalma termesztésére használták az itt élők, aztán XIII. században megérkeztek a genovaiak, akik örömmel tapasztalták, tökéletesek a körülmények a citrustermesztésre is. Öntözőrendszert építettek ki, két- háromszintes kúriákat emeltek, majd kertjeiket a betolakodóktól megóvandó hatalmas kőfalakkal vették körül. 
A citrustermesztés jövedelmezőnek bizonyult, az itt termelt gyümölcs messzi földre eljutott,
 a helyiek pedig egyre gazdagabb, hatalmasabb, hivalkodóbb palotákat építettek. 

Aztán jöttek a törökök és velük az embertelen pusztítás 1822-ben, majd 1850-ben a példátlan fagy pusztította el a citromfákat, végül az 1881-es nagy földrengés okozott helyrehozhatatlan károkat 
a még álló épületekben. Kampos virágkora ezzel véget is ért, a leggazdagabb családok
 örökre elhagyták Chiost. A valaha 1200 birtoknak ma töredéke van használható állapotban.

A fentiek tudatában nézelődünk a kertben, ennek a hatalmas fának az árnyékában, ahol először fogom be a fülem, mert 75 decibellel reppelnek a kabócák a fejem fölött. Borzalmas. :) 


A kertben pár sor szőlő, sok citrom-, mandarin- és narancs-  meg 
tucatnyi gránátalmafa termésének mindenféle állapotában 


és egy öntözőberendezés, aminek működési elvét jól ismerem.
"Homok hőse dédapám" hasonlóval öntözte a zöldséget a Kiskun pusztaságban. 


Fotóim száma itt ennyi. A műintézet lekvárkülönlegességeket rejtegető boltocskája zárva,
 kerthelységében csak szomjunkat olthatjuk (természetesen masztixos) kézfertőtlenítés után.


A frappé sem az igazi és a kabócák túllőnek a célon, így felettébb rosszkedvűen távozunk,


hogy feltérképezzük az igazi Kampos elképesztően pazar palotáit. Az első kisutcán 
ezen akadunk fel s mivel mindnek neve is van, mondom nyomban: Petrokokkiniko.


Kapuja előtt leányok állnak sorba szelfiért.


Fölötte, mint mindegyiknél, ott díszlik a család címere márványba faragva


illetve a chiosi vadtulipánokat** is előszeretettel stilizálják kőben


vagy fémben. 


Persze több a gondozatlan ház és kapu, mint a jól karbantartott

 

és mögöttük az elhagyatott porták is tartogatnak bőven meglepetést. 
Udvar kavicsszőnyeggel, totális hendimédi,


gondozatlanul termő mandarin- és narancsfái alatt 
mázsányi gyümölcs bomlik elérhetetlenül.


És itt a másik oldal, a gondozott, ilyen lehetett a virágzó Kampos.


Árnyas, kanyargó utcáin egymást követték a szebbnél szebb épületek 


kavicsos kocsibeállókkal vagy járdákkal,


nevezhetjük bármiként, pazar és a jólét hírnöke.


Korunk kamposi vállalkozója a göröngyöket csiszolt márványra cseréli.


A felújított épületek jelentős hányadát vendégfogadásra használják, 
a Riziko abszolút megfizethető, 


ám a legtöbbnek nem mi vagyunk a célközönsége.


Pár órás ténfergésünk jutalma egy valódi kamposzi vacsora, amit a Thymianaban található,
 Roussiko***nevezetű, igen hangulatos étteremben költünk el. 


Kis, családi vállalkozás, bejárata hívogató, a kerthelység is milyen hangulatos, 
felettünk papírmasé madárkákkal játszadozik a szél. 


Az ételre mondhatom, hogy mennyei: 
mindegyik fogásban megjelennek a citrusos ízek,


de a kedvencem valami a narancsos szottyal leöntött saláta, 
ami eszméletlen ízorgiát produkál a számban. 


Tenger nélkül ma se maradjunk, ezért irány Mavra Volia vulkanikus eredetű 
fekete kavicsokkal borított strandja,


ahol hétvége lévén ennyi "rengeteg" az ember.


*
Babilon... a 2016-2017-es menekültválság idején a falu közelében állt Chios legnagyobb menekülttábora

**
  λαλάδες = lálláádesz = tulipán

***
Most, amikor írom a bejegyzést, 2022. júliusát írjuk és ez az étterem itt bezárt. Chios város közepébe, a kikötőhöz költözött és ott is nagyon dicsérik a konyháját. Kihagyhatatlan. Az ajándékul kapott masztix-os desszerttől most is összefut a nyál a számban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...