Tavaly tavasszal

5 héten keresztül kénytelen voltam napi két órákat üldögélni az Uzsoki kórház 2-es számú 

gyorsítója előtt, hogy aztán valami 2 percecskét töltsek egy böhöm gép alatt, ami zúgott, 

kattogott és átfordult fölöttem gyógyítólag. No, ez az igen csak fontos momentuma 

életemnek ebben a bejegyzésben csak mellékszál. Esetleg ok. Oka annak a 25 kézzel 

hímzett  és gyöngyözött valaminek, amit alkalmanként ott, vártomban készítettem. 

Kérdezték is páran, mi lesz ez, könyvjelző? 

Nem, hanem egy virág... 

Egy naaagy virág...

Sugárvirág, de ezt ott nem mondhattam ki, nem hiányzott 
a ja...aham... miért ülne itt egyébként felismerő rábólintás...

Na szóval... akkor és ott olyan világosan tudtam, mi és hogyan fog megszületni belőlük, 

aztán egyszer csak véget ért az egész és én ott álltam a 25 bordóból rózsaszínné szelídülő

 szirmocskával és akkor már hiába rakosgattam azokat az egykori elképzelésem szerint, 

csak nem állt össze az elképzeltté, sőt... nem akart összeállni semmivé.

Közben eljött a nyár és az én reményem rózsaszín szalagját fölvittem az általam ismert legmagasabb hegynek a tetejére, hogy cincálja cafatokká a szél és amikor hazajöttünk, akkor már végképp nem volt értelme megvarrni azt a bizonyos virágot.

Lassan el is felejthetném,  ha nem lenne a protokoll.
Akkor végre jelentéktelenné válhatna a korábban létfontosságú.

...

Lótuszvirág.

Második évferdülőn mi más születhetne belőle?

Egészen kézenfekvő.

Az ősi keleti vallásokban a megtisztulás 

és az újjászületés jelképe.

(81x100 cm-s quilt, mert ez ugye már nem patchwork?)