2021 decemberében

újabb fiúcska érkezett a családba. A nagytesó mániákusan rajong mindenféle járműért, 

az öcsi kedvelje inkább az állatokat, gondolta a húgom. 

Úgyis bak lesz, kapjon első ajándékként egy horgolt őzbakot!

A rágóka nagy sikerére való tekintettel belefoghattam egy nyunyókába,

bújjon ahhoz (is) álmatlan éjszakákon a csimota.

Mire befejeztem e kettő jószágot, már odáig voltam ezért a színtrióért, 

így meglódult végre a fantáziám, minek következtében még nagyobb örömmel 

vágtam miszlikekbe a fentiekhez hasonló színű anyagokat, 

majd egy héten keresztül az esti varricskázás  ígéretének lázában égtem boldogan napközben is. 

A falvédő/takaró/játszószőnyeg igazán kedvemre való lett.

A következő kérés egy kerek névtábla volt, hímezve, körben horgolva, lett ez így.

És mivel a neten ennek a figurának ücsörgő változatát is megtaláltam, 

végül készítettem  még egy képecskét, ami hímzett is, foltvarrott is és horgolt is.

És amint azt a dátumból látjátok, a gyermek végül jól kibabrált velünk, hiszen 

a tervezettnél pár nappal korábban érkezett, ezáltal nem bak, hanem nyilas lett. :)

Ez a nap

 is eljött, ma végre a helyére került a karanténquilt.

1977. szeptember 1-jén ültem be az iskolapadba, a 43. őszöm szól a suliról.

Még sohasem voltam tőle egyhuzamban ennyi ideig távol: 5 hónapig.

22 hét, 22 zsírkréta.

Imádom az ilyen véletleneket.

Kaftán

Ha újrakezdhetném, kaftánt varrnék belőle,

olyannyira jól mutat Rozin.*

Szegélyéül más által levetett holmit kapott, 

ami a teljes szükségletnek az ötnyolcadát futotta.**

Géppel felvarrtam, majd kézzel, rejtetten öltögettem le hátoldalon.

Ehhez a befejezéshez mindig ragaszkodom,

most is, még ha nem is kaftán lett, csak egy falvédő vagy miacsuda*** az osztályomba. 

Majd mutatom a helyén augusztusban.

*

Rajtam sem rossz, viszont magasságom okán maximum stólaként hordhatnám.

**

Szélessége: 304 cm

Magassága: 76 cm

Tömege: 1150 g = 1 kg 15 dkg

***

Szőnyeg, írta Vera. Tényleg! Falisztőnyeg lesz a karanténquilt.

Hogy ez nekem eddig nem jutott az eszembe!

A készítéséről szóló bejegyzések linkje itt.

Azt gondoltam, a tűzéssel

elleszek majd egy ideig, így jól meglepődtem, amikor ripsz-ropsz elkészült.

Hiába, a nyári szünet unalmas órái ilyesmire is alkalmasak.

Túl nagy feneket nem kerítettem neki. Minden második cerka baloldalát, majd a maradékok

 bal oldalait, végül sorban mindegyiknek a jobb oldalát tűztem árokban, egyenesen.

Közben előkerült a kedvenc varrógépem, mert aZöreg ugyan bivalyerős, 

de igazán szót aRozi fogad nekem. Most épp azon vacillálok, 

nevezzem esetleg Rapunczellnek ezt az izét

vagy inkább szivárványquilt-nek

a szomszéd kéményéből eredő égi tüneménynek köszönhetően?

Tegnap 10 éve írtam meg a blog első bejegyzését.

Tehát elkészült

a fedlap és mivel továbbra sem akartam egyetlen fillért sem áldozni erre a cuccra, 

átbányásztam a rongyaim. Találtam két polár takarót (halványan emlékszem, 

kitől és miért kaptam) meg egy hatalmas, szintén sosem használt, mintás lepedőt. 

Tudom, nem a legelegánsabb megoldás, de erre jó lesz.

Ezután felvettem egy zoknit és átköltöztem a folyosóra.

Alulra került a hátlap, maszkolóval rögzítettem a metlakihoz, majd a két éve 

nem használt ragasztóspréjnek örültem, de nagyon, mert pikkpakk és 

remekül rögzítette a bélésnek használt polárplédeket,

  

majd a fedlapot is. Huhh... akkor már látám, hogy talán nagy lesz nekem ez a falat...

És ekkor kaptam egy kócsot, aki a kipusztult muskátlim cserepében vájt lyukat,

abba hordta rendületlenül a rózsabokorról lerágott levéldarabokat,

hat pici lába közé szorítva, nehézkes röpüléssel.

1-2 percig elmolyolt odalenn, majd óvatosan kicurikkolt, és röppent a következő körre.

Nálánál** azért könnyebb dolgom van... lesz,

nem várakozom hát sokáig, mindjárt kezdem a tűzést.

*

A szükségmegoldások később igen praktikusnak bizonyultak, 

a polárra jól tapad a pamut, de még a békabőrhöz hasonlatos hátlap is.

**

Nálánál, aki is a szabóméh.

Miután a zsírkréták

megkapták a bal oldalukra azokat a bizonyos 4 centis fehér csíkokat, 

pakolászni kezdtem őket a konyha irányában totál fölöslegesen, mert végül 

a szivárványra hajazó állapotában találtam a legmutatósabbnak az összképet. 

Hipp-hopp összevarrtam mindet,

majd a maradék fehér vásznamból végtelennek tűnő csíkot szabtam.

Csak 2 centivel lett hosszabb, mint amire szükségem volt, 

ezáltal szerencsésen megúsztam a vásárlást.*

Jelenleg itt tartok:

*

Nem. Veszek. Hozzá. Anyagot. Akkor. Se.

Hátlapjától megfosztva

hevert hónapokig az  a bizonyos virágoskert a polcomon. 

Lassan már meg is bántam, hogy hozzányúltam, főleg, amikor 

a teljes bontás előtt ólomüvegesítettem néhány pillanatra az ablak előtt. 

Ugye nem is tűnik rossznak, de a hátulja... Megrettennétek a cérnarengeteg láttán! 

És igen, előkerült egy-egy hajam szála is cafatolás közben, ami töprenkedésre 

adott alkalmat menten, vajon mi maradt az akkori magamból mára?

(Hopp, tessék, megint átruccantam egy másik dimenzióba! Visszanyíl...)

Egészen döbbenet, miket voltam képes a kezdetekkor összeügyködni. 

Azt hiszitek foglalkoztam én ilyenekkel, hogy azonos varrásráhagyások, 

megfelelő oldalra vasalások, egyforma méretű, netán derékszögű négyzetek? 

Jól sejtitek ezek után, hogy nem! Igaz, körkésről sem hallottam meg vágólapról sem, 

háromszögeket és négyzeteket rajzoltam kartonra, azokat egyenként fel a vászonra 

(szálirány figy. vét. minek) majd vacak papírvágó ollóval egyenként nyirba. 

Nyirba... nyirba... nyirba estéken által... Hát csuda, hogy beleuntam 

és az összevarrásra már különösebb gondot nem fordítottam? 

Valójában az egészet szét kellett volna szednem, de a türelemnek 

mostanában híján vagyok. Megelégedtem botor módon azzal, 

hogy egyformára igazítsam a virágok blokkjait. 

Emiatt többször le kellett mondanom az olyan fontos csücsökről és 

bele kellett nyugodnom, hogy időnként 96 réteg anyag tornyosul egymásra 

egy négyzetcentiméteren és el kellett fogadnom, hogy ezeken a helyeken ugyan 

hiába veszem elő fantasztikusan profi gőzvasalom, az is képtelen ezeket 

a régiókat megfelelően laposítani. 

Íme, a barna rácsozat végre kiiktatva: 

Sóhaj... nagy... hátnemtom...

Foltok varrásától az elkövetkező hónapokban távol tartom magam.