a fedlap és mivel továbbra sem akartam egyetlen fillért sem áldozni erre a cuccra,
átbányásztam a rongyaim. Találtam két polár takarót (halványan emlékszem,
kitől és miért kaptam) meg egy hatalmas, szintén sosem használt, mintás lepedőt.
Tudom, nem a legelegánsabb megoldás, de erre jó lesz.
Ezután felvettem egy zoknit és átköltöztem a folyosóra.
Alulra került a hátlap, maszkolóval rögzítettem a metlakihoz, majd a két éve
nem használt ragasztóspréjnek örültem, de nagyon, mert pikkpakk és
remekül rögzítette a bélésnek használt polárplédeket,
majd a fedlapot is. Huhh... akkor már látám, hogy talán nagy lesz nekem ez a falat...
És ekkor kaptam egy kócsot, aki a kipusztult muskátlim cserepében vájt lyukat,
abba hordta rendületlenül a rózsabokorról lerágott levéldarabokat,
hat pici lába közé szorítva, nehézkes röpüléssel.
1-2 percig elmolyolt odalenn, majd óvatosan kicurikkolt, és röppent a következő körre.
Nálánál** azért könnyebb dolgom van... lesz,
nem várakozom hát sokáig, mindjárt kezdem a tűzést.
*
A szükségmegoldások később igen praktikusnak bizonyultak,
a polárra jól tapad a pamut, de még a békabőrhöz hasonlatos hátlap is.
**
Nálánál, aki is a szabóméh.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése